Könnyed siker a Siófok ellen

spigott - 2016. december 15. 13:53

Magabiztos, 36-27-es győzelmet aratott a Siófok elleni felkészülési mérkőzésen a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia csapata.

Újabb edzőmérkőzés várt ma a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia együttesére, mely délelőtt tizenegy órától a Siófok csapatát látta vendégül a Dunaújvárosi Sportcsarnokban. Ahogy a mieinktől, úgy a vendégektől is hiányoztak ezúttal a válogatott játékosok, s ugyan Camila Micijevic már ott ült a lelátón, az Európa-bajnokságon megsérült horvát átlövő érdeklődésünkre elárulta, hogy sérülése miatt várhatóan két-három hónapig nem állhat együttesünk rendelkezésére.

A Mérkőzést ezzel együtt a Kohász kézilabdázói kezdték erősebben, hiszen alig telt el hét perc, mikor már 6-2-re vezetett Zdravko Zovko alakulata, így nem volt véletlen, hogy a vendégek igen korán kikérték első idejüket. A rövid pauzát követően össze is szedte magát a siófoki alakulat, a volt dunaújvárosi Ferenczy Fruzsina góljaival fel is jött 6-5-re, ám Kudor, Szalai és Karnik találatait követően már 10-6-os hazai vezetésnek örülhettünk a 16. percben. Együttesünk ebben az időszakban a játék minden elemében vetélytársa fölé nőtt, így könnyedén húzott el előbb hat, majd hét góllal is a Balaton-partiaktól. az előny növeléséből a fiatalok, Grosch, Hornyák és Gindeli is alaposan kivették a részüket, így a szünetben már 18-10-re vezetett a Kohász.

A térfélcserét követően már Bulath Anitát is pályára küldte a Dunaújvárosi szakvezetés, s a kiváló átlövő góllal, gólpasszokkal segítette a Kohászt ahhoz, hogy nyolcpercnyi játék után már tíz góllal, 25-15-re vezessen. A tetemes hátrány ellenére a siófokiak becsülettel küzdöttek, s bár továbbra is könnyedén szerezte góljait a DKKA, a vendégek is egyre több alkalommal vették be a dunaújvárosi kaput, így a továbbiakban már nem nőtt a két csapat közti különbség. Hazai részről Hornyák szép átlövéseinek örülhettünk elsősorban, de a fiatal Udvardi Laura is egyre több szép megoldással vétette észre magát. A véghajrában ugyan valamelyest feljebb tudott zárkózni a vendégcsapat, ám a mieink sima, 36-27-es sikerét már így sem tudták megakadályozni.

György László, másodedző: - Ez volt a negyedik felkészülési mérkőzésünk a téli időszakban, s ezúttal igen jó játékot nyújtott a csapat. Jó tempóban kézilabdáztunk végig, a támadójátékunkkal kifejezetten elégedettek lehettünk, s a mérkőzés utolsó negyedétől eltekintve a védekezésünk is megfelelő volt.

DKKA – Siófok KC 36-27 (18-10)

DKKA. Oguntoye, Molnár, Szalai 6, Cifra, Karnik 3, Nick 2, Grosch 5. Csere: Pálinkás, Csapó (kapusok), Kudor 5, Gindeli 2, Hornyák 6, Bulath 2, Vincze 3, Takács D., Udvardi 2, Kovács D. Vezetőedző: Zdravko Zovko.

A rovat további hírei: Sport

Továbbra is a világ élmezőnyében a dunaújvárosi tornászok (galériával)

Továbbra is a világ élmezőnyében a dunaújvárosi tornászok (galériával)

2025. okt. 29.

Hazatértek a DKSE tornászai a Jakartában megrendezett világbajnokságról és szerdán második otthonukban, a Pap Zoltán Tornacsarnokban várta és köszöntötte őket a szakosztály és városunk vezetése is.

Még vereségből van több az Andersenben

Még vereségből van több az Andersenben

2025. okt. 29.

A mezőny második felében állnak eddig a dunaújvárosi csapatok a jégkorongozók Andersen Ligájában.

Gólzáporos DFVE-siker

Gólzáporos DFVE-siker

2025. okt. 29.

Negyvenegy találatot hozó mérkőzésen győzte le a III. Kerületi TVE gárdáját a DFVE női vízilabda csapata a Fabó Éva Sportuszodában kedden este.

Három meccsen két győzelem

Három meccsen két győzelem

2025. okt. 28.

A Dunaújvárosi Kohász amatőr jégkorongozóinak három együttese is megmérette magát az OB IV-es pontvadászat legutóbbi hétvégi fordulójában.

Két dobogós hely a fővárosból

Két dobogós hely a fővárosból

2025. okt. 28.

Összességében jól szerepeltek és szép eredményekkel zárták a DKSE és fiókszakosztályainak ifjú birkózói a fővárosban megrendezett U10-11-es országos diákolimpiai finálét.

Fontos három pontra hajtanak a vízilabdázók

Fontos három pontra hajtanak a vízilabdázók

2025. okt. 28.

Hazai környezetben, a Fabó Éva Sportuszodában folytatja a bajnoki küzdelmeket a DFVE nő vízilabda csapata a III. Kerületi TVE ellen ma este hét órától.

Érmek és pontszerző helyek az országos döntőről

Érmek és pontszerző helyek az országos döntőről

2025. okt. 27.

Jól szerepeltek a DKSE és fiókszakosztályainak tehetséges birkózói az Abonyban megrendezett U15-ös országos diákolimpiai fináléban.