Ugrás a tartalomhoz Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez a honlapon
Címlap

Top nav left

  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő
2026. már. 22. Beáta, Izolda
FacebookYoutube
  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
főoldal
Menü

Négy kilométer, háromszáz ember és egy kis jótékonyság

Mozaik
adventi futás
Városháza tér
Kovács Judit
Dunaújváros

facebook megosztás

Molnár Emese - 2016. dec. 04., 14:16

Közel háromszáz fiatal és idősebb sportbarát regisztrált az Adventi futásra, és teljesítette a négy kilométeres távot vasárnap kora délután.

A rendezvény előtt Kovács Judit, a DVG Zrt. igazgatósági tagja elmondta, sikeresen pályáztak az Emberi Erőforrások Minisztérium kiírására, amellyel több közösségi sportrendezvényt szervezhetnek városunkban. Ezek közül az első a december 4-i Adventi futás volt, amelyet a Dunaújvárosi Triatlon Sportegyesülettel közösen szerveztek meg, hagyományteremtő szándékkal.

Herczeg Ferenc, az egyesület alapító tagja elmondta, közel háromszázan regisztráltak a 13 órási kezdés előtt. A nevezés ingyenes volt, minden regisztráló ajándékba kapott egy télapósapkát és egy karszalagot, hogy azzal vágjanak neki a négy kilométeres távnak, amely a Városháza térről indult a Római városrész felé, és a Batsányi utcán keresztül érkezhettek vissza a sportbarátok. Fiatalok és idősebbek egyaránt rajthoz álltak, akiket a célállomáson forró teával, forralt borral, valamint emlékéremmel vártak.

Egy jótékonysági akciót is szerveztek a futás mellé. A regisztrációs sátorban kihelyeztek egy  dománydobozt, az itt összegyűlt összeget a Jószolgálati Otthon javára ajánlották fel.

2. Galéria
adventi futás
Városháza tér
jótékonyság
Dunaújváros

facebook megosztás

Több mint három kilométert kellett megtennie azoknak a bátor részt vevőknek, akik elindultak a második alkalommal megtartott Adventi futáson. A rajt Városháza térről indult, és oda is érkezett vissza.

Ónodi Zoltán
Adventi futás 2016 - fotó: Ónodi Zoltán
Adventi futás 2016 - fotó: Ónodi Zoltán
Adventi futás 2016 - fotó: Ónodi Zoltán
Adventi futás 2016 - fotó: Ónodi Zoltán
Adventi futás 2016 - fotó: Ónodi Zoltán
Adventi futás 2016 - fotó: Ónodi Zoltán
Adventi futás 2016 - fotó: Ónodi Zoltán
Adventi futás 2016 - fotó: Ónodi Zoltán
Adventi futás 2016 - fotó: Ónodi Zoltán
Adventi futás 2016 - fotó: Ónodi Zoltán
Adventi futás 2016 - fotó: Ónodi Zoltán
Adventi futás 2016 - fotó: Ónodi Zoltán
Adventi futás 2016 - fotó: Ónodi Zoltán
Adventi futás 2016 - fotó: Ónodi Zoltán
Adventi futás 2016 - fotó: Ónodi Zoltán
Adventi futás 2016 - fotó: Ónodi Zoltán
Adventi futás 2016 - fotó: Ónodi Zoltán
Adventi futás 2016 - fotó: Ónodi Zoltán
Adventi futás 2016 - fotó: Ónodi Zoltán
Adventi futás 2016 - fotó: Ónodi Zoltán
Adventi futás 2016 - fotó: Ónodi Zoltán
Adventi futás 2016 - fotó: Ónodi Zoltán
Adventi futás 2016 - fotó: Ónodi Zoltán
Adventi futás 2016 - fotó: Ónodi Zoltán
Adventi futás 2016 - fotó: Ónodi Zoltán
Adventi futás 2016 - fotó: Ónodi Zoltán
Adventi futás 2016 - fotó: Ónodi Zoltán
Adventi futás 2016 - fotó: Ónodi Zoltán
Adventi futás 2016 - fotó: Ónodi Zoltán
Adventi futás 2016 - fotó: Ónodi Zoltán
Adventi futás 2016 - fotó: Ónodi Zoltán
Adventi futás 2016 - fotó: Ónodi Zoltán
Adventi futás 2016 - fotó: Ónodi Zoltán
Adventi futás 2016 - fotó: Ónodi Zoltán
Adventi futás 2016 - fotó: Ónodi Zoltán
doszerk - 2016. dec. 04.

A rovat további hírei: Mozaik

DSTV: jótét céllal bálozott a Vasvári közössége

DSTV: jótét céllal bálozott a Vasvári közössége

2025. máj. 19.

Az eseményről már beszámoltunk, most itt a DSTV összeállítása a Vasvári-bál kínálatáról. A szülők és pedagógusok vidám összetartásának a Campus Étterem adott otthont a közelmúltban – a programot idén is jótékony céllal szervezték. Hangkép.
 

Az alapozó használatának fontossága falfestéskor

Az alapozó használatának fontossága falfestéskor

2025. máj. 18.

Amikor az otthonunk átalakítása, felújítása kerül napirendre, akkor az egyik leggyakoribb szakmunka a falfestés. Lehet, hogy egy új színt szeretnénk adni a falfelületeknek, de az is lehet, hogy csak egy egészségügyi festésre van szükség annak érdekében, hogy felfrissítsük a már meglévő árnyalatot. (X)

Irány az űr – a Föld védelme érdekében!

Irány az űr – a Föld védelme érdekében!

2025. máj. 17.

Fináléjához, egyúttal az egyik csúcspontjához érkezett a Móricz Zsigmond Általános Iskolában futó SpaceBuzz program: a közelmúltban űrszimulátort telepítettek az iskola udvarára, amit persze örömmel próbáltak ki a programba bekapcsolódott nebulók. Is.

Csúcsot dönt a májusi ABolhapiac – könyves programmal koronázva

Csúcsot dönt a májusi ABolhapiac – könyves programmal koronázva

2025. máj. 17.

Több mint 170 asztal talált gazdára a sokadalom előtt, az újrahasznosítás jegyében futó kincsvadászat helyszíne immár a szokott módon a piac lesz vasárnap délelőtt. Bónusz: személyes várostörténet dr. Tóth István tollából – dedikálással, beszélgetéssel!

Kell-e salétromsó a kolbászba?

Kell-e salétromsó a kolbászba?

2025. máj. 16.

Sokak szerint a jó házi kolbász legnagyobb titka a hús és a fűszerek arányában rejlik. Mások inkább az elkészítés hagyományos menetére esküsznek. Van azonban egy összetevő, amely évtizedek óta komoly vitát szül. (X)

Fussunk együtt egy jó ügyért!

Fussunk együtt egy jó ügyért!

2025. máj. 15.

A mozgás és az egészséges életmód népszerűsítése mellett a jótékonyság is hatalmas szerepet játszik a Jót, Fut a város – Dunaújváros! újabb, immáron hetedik állomásán.

A kéz, amely a bölcsőt ringatja...

A kéz, amely a bölcsőt ringatja...

2025. máj. 14.

Híres mondás, melynek befejező része úgy hangzik, hogy "...a világot igazgatja." Egyáltalán nem túlzás ezt állítani, hiszen az édesanyák nevelik fel a következő generációt, akik jobbá, szebbé és élhetőbbé tehetik a világunkat. (X)
 

  • További hírek

Friss hírek

  1. DSTV: Leenane szépe a Bartókban

  2. Átgázolt vízilabdázóinkon az Olimpiakosz

  3. Fontos pontokra hajt a DFC

  4. Idegenben zárja az alapszakaszt a DKSE

  5. ICA-D: tömeg és siker a divatbemutatón

Videók

Embedded thumbnail for DSTV: Leenane szépe a Bartókban

DSTV: Leenane szépe a Bartókban

Embedded thumbnail for ICA-D: tömeg és siker a divatbemutatón

ICA-D: tömeg és siker a divatbemutatón

Embedded thumbnail for DSTV: ismerkedős napok

DSTV: ismerkedős napok

Top hírek

  1. Választás 2026: már végleges a szavazólap

  2. Új szakképzési bázis épül Dunaújvárosban

  3. Dunaújvárosi Estek Dr. Szász Máté neurobiológussal

  4. „Tiszta udvar, rendes ház” a Technikumban

  5. "Nagyon erős, baráti, összetartó közösség"

Galéria

Március 15-i ünnepség

Veres Viktória bemutatója a Kortárs Művészeti Intézetben

FitCity Dunaújváros (2026. március)

Dunaújváros Hetilap

XV. évfolyam 11. szám - 2026.03.20.

2025. © DS Média Kft. •  Médiaajánlat • Szerzői jogok • Adatvédelem • Impresszum • Közéleti hetilap • RSS

  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő