Segít az iparszövetség
A Magyar Iparszövetség (OKISZ) segíti a kisvállalkozásokat abban, hogy sikeresen induljanak a kapacitásbővítő beruházásainak támogatására kiírt uniós pályázatokon, mondta Vadász György, a szövetség ügyvezető elnöke az MTI-nek.
Kifejtette: a következő hetekben a területi iparszövetségek fórumokon ismertetik a lehetőségeket, a budapesti inkubátorházban pedig pályázatírók állnak rendelkezésre, akik csak sikeres pályázat esetén kérnek minimális díjat. Vadász György ismertette, hogy a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Programban (GINOP) 24 milliárd forint keret áll rendelkezésre a 2017. január 16-tól beadható termelési kapacitásbővítő pályázaton, ahol a kisvállalkozások vissza nem térítendő támogatást kaphatnak minimum 25 millió és maximum 250 millió forint között új eszközök és gépek beszerzésére, illetve lehetőséget ad energiahatékonyság javítására vonatkozó tevékenység fejlesztésére.
A mikro kis és középvállalkozások kapacitásbővítő beruházásainak támogatására kiírás kerete 21 milliárd forint, és az ugyancsak 2017. január 16-tól beadható pályázaton 5 millió és 25 millió forint közötti összeg pályázható ugyancsak új eszközök beszerzésére, technológiai rendszerek és kapacitások kialakítására. Az iparszövetség ügyvezető elnöke arra is felhívta a figyelmet, hogy várhatóan az uniós pályázatokhoz kapcsolódóan az önerő biztosításához felvett banki kölcsönökhöz kamattámogatást vehetnek igénybe a vállalkozások. Vadász György arra hívta fel a figyelmet, hogy a lehetőséggel élni kell, mert a következő uniós programozási időszakban nem várható ilyen jellegű támogatás.
-MTI-
A rovat további hírei: Közélet
DSTV: meglepetés anyák napjára
2024. máj. 12.
A családi kör mellett, többeknek helyett különleges anyák napi ünnepségről számol be a DDTV összeállítása. Szép műsorral köszöntötték az Egyesített Szociális Intézmény és Árpád-házi Szent Erzsébet Idősek Otthonai lakóit hétfőn. Hangkép.
És valóban: együtt – egymásért...!
2024. máj. 11.
Megtartotta hagyományos éves közgyűlését a Mozgáskorlátozottak Együtt Egymásért Egyesülete. Az eseményre Pintér Tamás polgármester is hivatalos volt – a feladatok elvégzése után a közösség kötetlen beszélgetéssel zárta a remek délutánt.
Három szép nap európai barátainkkal
2024. máj. 10.
Beszámoltunk már arról, hogy még áprilisban elstartolt városunkban a BiodiverCity projekt, ami 9 európai ország, 10 városával együtt, közvetlen európai uniós forrásból kíván válaszokat adni a városi ökoszisztémák kérdéseire.
Körforgalom lesz a Római körút és a Pince sor kereszteződésében
2024. máj. 10.
Ha megversenyeztetnénk a város legtöbb dilemmát okozó kereszteződéseit, akkor egészen biztosan a dobogón végezne a Római, a Pince sor, illetve a Martinovics találkozása. Most még.
Rendkívüli közgyűlésen a menetrend módosítása
2024. máj. 09.
Hat napirendi pont megtárgyalására rendkívüli közgyűlést hívott össze csütörtök délelőtt 9 órára Pintér Tamás polgármester. A rendkívüliség oka, hogy több, határidős kérdésben vált szükségessé a közgyűlés állásfoglalása.
Új járda és felújított parkoló készült, a héten városrészi nap is lesz
2024. máj. 08.
A választási körzethatárok átigazítása minden önkormányzati képviselőnek feladatot jelentett, és egyeztetést. Motyovszki Mátyás, a 3-as választókerület képviselője újabb területeket kapott a régiekhez, már el is kezdett dolgozni, ráadásul már kész munkálatokról tud beszámolni.
Már lehet cserélni, házhoz vitték az energiatakarékos LED-es izzókat
2024. máj. 06.
Önkormányzatunk pontosan egy évvel ezelőtt kezdte a CYEB Energiamegoldások Kft.-vel közösen azt a kezdeményezést, amivel szeretett volna segíteni a dunaújvárosiaknak, hogy csökkenthessék a villanyszámláikat. Az ingyenes akció jelenleg is tart, sőt!