Carissa Kupa - Újvárosi diadal a Gigászok Harcában
A Dunaferr-Vasas győzelmével zárult az immár tizenötödik alkalommal megrendezett Carissa Kupa. A háromnapos kispályás labdarúgó tornán összesen huszonnyolc csapat mérkőzött meg egymással, hogy megszerezzék a vándorserleget.
A Dunaferr-Vasas győzelmével zárult az immár tizenötödik alkalommal megrendezett Carissa Kupa. A háromnapos kispályás labdarúgó tornán összesen huszonnyolc csapat mérkőzött meg egymással. A sportesemény, amelynek fővédnöke dr. Dorkota Lajos, Fejér megye és Dunaújváros díszpolgára, jótékonysági célt is szolgált: az idei torna bevételéből a Dunaújvárosi Mentőállomást támogatták.
Pénteken és szombaton a legjobb tizenhat közé kerülésért harcoltak a tornára nevezett csapatok. A szervező Dunaújvárosi Labdarúgó Szövetség és a még versenyben maradt együttesek mozgalmas zárónappal készültek a kilátogatóknak vasárnap. Több gálamérkőzés is volt, az elsőt a DPASE és a Holler FC U10-es utánpótlás csapatai játszották egymással. A kicsik csatáját végül utóbbiak nyerték meg 4-1-re, a mérkőzés legjobb dunaújvárosi játékosa Eszenyi Álmos lett. Időközben felkészültek a Kohász Öregfiúk is, akik elsőként a Magyar Művészválogatottal csaptak össze. Ígéretes volt a kezdés, Lehota István által meg is szerezte a vezetést a Kohász, de miután Istenes Bence bombagólt lőtt Bita László kapujába, megtört a lendület. Később Kamarás Norbi, az Éjjel-Nappal Budapest Lalija is betalált, majd Fekete Balázs zenész duplája döntötte el a mérkőzést, de Horváth Attila még szépíteni tudott az eredményen.
Ezt követően sort kerítettek az első tombolasorsolásra Szatmári Ádámmal, akinek maga Vader Nagyúr és az 501-es légió két rohamosztagosa segített kihúzni a nyertes szelvényeket. A Művész válogatott nem sokat pihenhetett, újabb 25 perces gálameccs várta őket, ezúttal a Sport Tv gárdája ellen, akik esélyt sem adva három nullára legyőzték a művészeket.
A vidám felvezetés után elérkezett az első komoly téttel bíró találkozó, a bronzmérkőzés, amit a Kemi-Ker Mirage vívott a Mé-Szi Frucht ellen. Sokáig úgy tűnt, hogy akár szoros meccsre is lehet kilátás, egy idő után azonban a Mé-Szi Frucht Kft. bedarálta ellenfelét, és 7-3-as sikerrel megszerezte a bronzérmet. A döntő előtti szünetben ismét a Kohász Öregfiúkon volt a sor, de a Sport Tv csapata nem hagyta őket érvényesülni, s végül 1-0-ra legyőzte a rutinos dunaújvárosiakat.
Még a döntő előtt kisorsolták a Carissa Kupa aranyfokozatú támogatója, a Roneko Kft. ügyvezetője, Nemes Ferenc felajánlását, amely két személyre szóló belépőjegy volt a Barcelona Celta Vigo elleni hazai mérkőzésére.
A kupa szervezői emlékplakettet adtak át azon főtámogatóknak, akik a rendezvény létrejöttében, a sikeres lebonyolításban segítettek, így dr. Dorkota Lajosnak, Fejér megye és Dunaújváros díszpolgárának, a rendezvény fővédnökének, aki magánemberként is támogatta a kezdeményezést, és százezer forinttal járult hozzá a jótékonysági célhoz. Nevében Kovács Judit, a Dunaferr SE elnökségi tagja vette át az emlékplakettet. Megköszönték a segítséget a rendezvény másik fővédnökének, dr. Galambos Dénes országgyűlési képviselőnek, valamint Dunaújváros önkormányzatának, az emlékplakettet Izsák Máté, az oktatási, kulturális, ifjúsági és sportbizottságnak elnöke vette át. Elismerésben részesültek továbbá a Sport Tv csapatának a Magyar Művészválogatott és a Kohász Öregfiúk tagjai, ahogy Arth Imre, a Carissa virágüzlet tulajdonosa is.
A jótékonysági összeget növelte a Dárdai Pál által aláírt mez licitálása is, az ereklye végül 110 ezer forintért kelt el.
Végül következett a döntő, a Dunaferr Vasas és a Karmacsi Autó összecsapása. A felek nagyon elszántan kezdték a mérkőzést, de hiába alakított ki mindkét csapat veszélyes helyzeteket, nem tudták azokat gólra váltani. Ez a kapusoknak is köszönhető, akiknek rengeteg tennivalójuk akadt az első öt percben. A hatodik percben aztán Ughy Márk félpályáról beívelt labdájának ügyes irányváltásával megszerezte a vezetést a Dunaferr Vasas. Ezt követően a Karmacsi Autó mindent megtett az egyenlítésért, de nem sikerült gólra váltani a támadásokat. Még az sem segített, amikor az utolsó percekben a kapus helyére mezőnyjátékost hoztak a pályára. Így a Dunaferr-Vasas nyerte meg a tornát, s első alkalommal szerezte meg a Carissa Kupa vándorserlegét.
Természetesen több elismerést és különdíjat is átadták a torna végén a legjobb játékosoknak.
A vigaszágon zajló verseny győzteseinek járó érmeket és a Zeusz Kupát a harmadik helyezett Kecskeméti Egyetemnek, a második helyen végzett Elit Alakulatnak, a győztes Steelworkers csapatának, valamint Mohácsi Norbertnek, akit a Steelworkers színeiben a döntő legjobb játékosának választottak.
Az egyenes ági csata különdíjasai a következők lettek:
A gólkirályi címet Miskovicz Roger (Mé-Szi Frucht Kft.) érdemelte ki, aki hét góljából hatot a bronzmérkőzésen szerzett.
A legjobb dunaújvárosi csapat díját a Mé-Szi Frucht Kft. kapta
A döntő legjobb játékosa a győztes gólt is szerző Ughy Márk lett
A torna legjobb kapusa díját a döntőben parádésan védő Sikur Lajos érdemelte
A három napos torna legjobb játékosa pedig a második helyezett Karmacsi Autó mezőnyjátékosa, Fekete Róbert lett
A torna dobogósai:
1. Dunaferr Vasas
2. Karmacsi Autó
3. Mé-Szi Frucht Kft.
4. Kemi-Ker Mirage
Már egy ideje ostromolta a Carissa Kupa vándorserlegét a Dunaferr-Vasas csapata, és idén sikerült is elhódítaniuk a trófeát. Ráadásul, a döntő mérkőzés győztes gólját Ughy Márk rúgta, aki ezért a döntő legjobb játékosának járó különdíjat érdemelte ki.
– Nagyon boldog vagyok, hogy sikerült megnyernünk ezt a nagyon színvonalas tornát. Úgy látom, hogy az egész nap során nehéz ellenfelekkel játszottunk, de a csapategységünk nagyon erős volt, és ezért sikerült a döntőbe kerülnünk. A különdíjat pedig annak köszönhetem, hogy sikerült a döntőben elérnem egy gólt. De ez nem lett volna elég a győzelemhez, hogyha a csapategységünk nem ennyire erős és nem akartuk volna ennyire ezt a győzelmet. Először már annak is örültünk, hogy bekerültünk a döntőbe. Aztán úgy éreztük, hogy egy ilyen tornán a Himnuszt hallgatni a mérkőzés előtt, hogy ennyi ember kilátogatott azért, hogy minket nézzen, nem elégedtünk meg azzal, hogy csak a második hely legyen esetleg a miénk. Ez egy plusz motivációt, erőt adott a csapatnak, és szerintem ennek köszönhetjük a győzelmet.
Dr. Galambos Dénes országgyűlési képviselő arról beszélt, hogy a Carissa Kupa egy nagyon fontos rendezvénye Dunaújvárosnak, a nemzet sportvárosának.
- Tizenötödik alkalommal rendezte meg ezt a tornát a Dunaújvárosi Labdarúgó Szövetség, hagyományt teremtettek és jól is ápolják. Huszonnyolc csapat vett részt az ország idei első nagyszabású kispályás labdarúgó tornáján. Majdnem nemzetközivé vált, hiszen Erdélyből is érkezett volna csapat, ám az időjárási-szervezési körülmények miatt végül nem jöttek. Azt kívánom a DLSZ-nek, hogy ugyanolyan sikerrel folytathassák azt a társadalmi felelősségvállalási programot, amellyel az elmúlt évek során segítettek már például életmentő készülékek vásárlásában, a Jószolgálati Otthon, vagy mint most, a Dunaújvárosi Mentőállomás támogatásában, mert ezek kiemelten fontos célok. Egyeztettem Cserna Gábor polgármesterrel, és a tornán összegyűlt nyolcszázezer forintot a közgyűlés támogatásával kiegészítjük, így egymillió forintot kaphat a Dunaújvárosi Mentőállomás alapítványa.
Kovács Judit, a Dunaferr SE elnökségi tagja szerint az ilyen rendezvényeknek óriási szerepe van a közösségformálásban.
- Fontosak ezek az események, hiszen összefogja, összetartja az embereket, sportolásra vagy éppen szurkolásra buzdítják a társaságokat. A sport részét tekintve úgy érzem, sikerült a tavalyi tornát felülmúlni, erős volt a mezőny, itt volt a művész válogatott és a Sport TV csapata, és rengeteg szurkoló is kilátogatott a programra. A jótékonyságra pedig szükség van, a Carissa Kupával idén a Dunaújvárosi Mentőállomást támogatjuk. Ezek a rendezvények nagyon jó utat mutatnak arra, felhívják a figyelmet arra, hogy segítsük őket, róluk is gondoskodjunk.
Reszegi Imre, a Dunaújvárosi Mentőállomás vezetője az adomány átvétele után köszönetet mondott mindazoknak, akik segítették, támogatták munkájukat. Idén márciusban új mentőautót kap az állomás és annak felszerelésére, eszközök vásárlására fordítják a pénzt.
A rovat további hírei: Sport
Vereséggel kezdett a Kohász
2025. szep. 07.
Nagyot küzdött, de túl sok hibával játszott a Vasas otthonában a DKKA felnőtt női kézilabda csapata, így a szezon első bajnokiját a házigazdák nyerték.
Hazai rangadó előtt a focisták
2025. szep. 06.
A tabellán második Nagykanizsa elleni hazai összecsapással folytatja a bajnoki küzdelmeket a Dunaújváros FC labdarúgó csapata vasárnap délután öt órától.
Fővárosi nyitány a bajnokságban
2025. szep. 06.
A Vasas vendégeként vág neki a bajnokság küzdelmeinek a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia felnőtt együttese ma este hat órától.
Vereséggel kezdtek a fiatalok
2025. szep. 05.
A DKKA U18-as és U20-as együttese is kikapott a 2025/2026-os korosztályos bajnokság első fordulójában.
Komoly kihívások előtt az utánpótlás
2025. szep. 05.
Két rangos viadalon is megméretik magukat a DKSE tehetséges kajak-kenusai, akikre világbajnokság és az Olimpiai Reménységek Versenye is vár a közeljövőben.
Miért fontos a mobilizálás?
2025. szep. 04.
Egyre többször találkozhatunk azzal a megfogalmazással, hogy edzés előtt/után mobilizációs gyakorlatokat kell végezni. De vajon miért? Egyáltalán mit jelent ez a kifejezés?
DSTV: ismert szakemberrel dolgoznak
2025. szep. 04.
Mindenki által ismert szakemberrel dolgozik majd együtt a Dunaújvárosi Acélbikák jégkorongcsapata. Szuper Levente látogatott el ismét Dunaújvárosba – a tervezett együttműködés részleteiről az Acélbikák részéről Ifj. Azari Zsolt, a szakmai részről pedig Szuper Levente beszélt. Hangkép.