Ugrás a tartalomhoz Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez a honlapon
Címlap

Top nav left

  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő
2026. már. 21. Benedek
FacebookYoutube
  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
főoldal
Menü
Dunaújváros Hetilap

Romtalanítás - Elkezdték kipucolni a zöld SZTK-t

Közélet
zöld sztk
takarítás
Iván László
képviselő
Dunaújváros

facebook megosztás

Molnár Emese - 2017. jan. 24., 13:58

Már több mint ötven köbméter hulladékot takarítottak ki a zöld SZTK épületéből, a szakemberek január eleje óta dolgoznak a rendrakáson az önkormányzat megbízásából.

Iván László, a 6-os számú választókörzet fideszes képviselője elmondta, az egykori rendelőintézet tavaly novemberben került az önkormányzat tulajdonába. Akkor azonnali intézkedésként lezárták a bejáratokat és rácsokat szereltek fel a földszinti ablakokra. Ezután közbeszerzési pályázatot írtak ki a takarítási munkálatokra, és mintegy ötven millió forintos keretösszeget különítettek el ezekre a feladatokra.

- A nyertes pályázó cég január elején kezdte el a takarítást. Tematikusan, szintenként, fentről lefele haladnak a munkával.  Eddig mintegy ötven köbméter hulladékot szállítottunk el konténerekben, és még körülbelül háromszor ennyi van hátra– mondta Iván László.

A takarítási munkálatokat nyolcvan nap alatt kell elvégeznie a kivitelezőnek. Ezután statikailag is fel kell mérni az épület állapotát. Ezen vizsgálatok birtokában jöhet a következő lépés, amikor is megtervezik az épület hasznosíthatóságát. A fejlesztés a Modern Városok Program keretében valósulhat meg.

2. Galéria
zöld sztk
Iván László
Dunaújváros

facebook megosztás

Már több mint ötven köbméter hulladékot takarítottak ki a zöld SZTK épületéből a szakemberek. A munkálatokat nyolcvan nap alatt kell elvégeznie a kivitelezőnek. Ezután statikailag is fel kell mérni az épület állapotát. Ezen vizsgálatok birtokában jöhet a következő lépés, amikor is megtervezik az épület hasznosíthatóságát. A fejlesztés a Modern Városok Program keretében valósulhat meg.

Ónodi Zoltán
Takarítják a zöld SZTK-t - fotó: Ónodi Zoltán

doszerk - 2017. jan. 24.

A rovat további hírei: Közélet

Fideszes "igazolatlan" – tabu téma lett a különleges gazdasági övezet

Fideszes "igazolatlan" – tabu téma lett a különleges gazdasági övezet

2022. feb. 18.

Tabu téma a várost megrövidítő politikai bosszúhadjárat nyomán született döntés, tiltott zóna a közgyűlés, de még a közmeghallgatás is a Fidesz helyi képviselői számára, a városatyák felsőbb nyomásra maradtak távol a tanácskozásokról.

DSTV: fontos adózási tudnivalók

DSTV: fontos adózási tudnivalók

2022. feb. 16.

Az SZJA-bevallásokról megjelent közleménnyel foglalkozik a DSTV összeállítása. A részletekről Mártonné Beke Éva, az adóhivatal Fejér megyei sajtóreferense számolt be. Hangkép.

Fontos gazdasági és pénzügyi kérdések a februári közgyűlésen

Fontos gazdasági és pénzügyi kérdések a februári közgyűlésen

2022. feb. 15.

A februári nyílt közgyűlés alkalmával mintegy 39 napirendi pontról szavaztak a képviselők. A napirendek gerincét a költségvetéshez kapcsolódó döntések adták, valamint újra égető téma volt a különleges gazdasági övezet. 

Nemes segítség a szervátültetettek javára

Nemes segítség a szervátültetettek javára

2022. feb. 15.

Az összes kép elkelt, az adománygyűjtő ládába is érkezett segítség, az eseményt Karácsony János remek műsora keretezte: minden szempontból átütő sikert hozott a transzplantáltak javára szervezett jótét célú árverés az MMK-ban múlt pénteken.

Rendhagyó időpontban lesz a közgyűlés – majdnem negyven napirenddel

Rendhagyó időpontban lesz a közgyűlés – majdnem negyven napirenddel

2022. feb. 14.

Díjátadóval kezdődik, közel negyven tétel tárgyalásával folytatódik a közgyűlés nyílt üléseinek sorozata a Városházán – figyelem, már kedden összeül az önkormányzat.

Hamarosan megkezdődik a csapadékvíz elvezetés kivitelezése

Hamarosan megkezdődik a csapadékvíz elvezetés kivitelezése

2022. feb. 13.

Ismert tény, Táborállás beépítésekor kevéssé vették figyelembe a terület geotechnikai adottságait, így történhetett meg az, hogy amint másutt is, számos ingatlannál okoz gondot, hogy a város a löszfennsíkra épült. 

A lakóházi szelektív gyűjtők jelenthetik a megoldást

A lakóházi szelektív gyűjtők jelenthetik a megoldást

2022. feb. 12.

Az egyik legfontosabb feladatának tekinti az önkormányzat, hogy minden téren javuljon a város köztisztasága. A szemetelőkkel azonban sokszor szélmalomharcot vív a városvezetés. 

  • További hírek

Friss hírek

  1. Dunaújvárosi Estek Dr. Szász Máté neurobiológussal

  2. Bravúr kell a továbbjutáshoz

  3. Előremutató pályázaton dolgozik a KMI csapata

  4. DSTV: eredményes negyedév

  5. Kisebb-nagyobb fejlesztések a Békevárosban

Videók

Embedded thumbnail for DSTV: eredményes negyedév

DSTV: eredményes negyedév

Embedded thumbnail for DSTV: új szakképzési bázis

DSTV: új szakképzési bázis

Embedded thumbnail for DSTV: mozgalmas iskolai napok

DSTV: mozgalmas iskolai napok

Top hírek

  1. Választás 2026: már végleges a szavazólap

  2. Új szakképzési bázis épül Dunaújvárosban

  3. „Tiszta udvar, rendes ház” a Technikumban

  4. Együtt ünnepelte a város a forradalom és szabadságharc hőseit március 15-én (galériával)

  5. DSTV: büszkeségünk a sportuszoda

Galéria

Március 15-i ünnepség

Veres Viktória bemutatója a Kortárs Művészeti Intézetben

FitCity Dunaújváros (2026. március)

Dunaújváros Hetilap

XV. évfolyam 11. szám - 2026.03.20.

2025. © DS Média Kft. •  Médiaajánlat • Szerzői jogok • Adatvédelem • Impresszum • Közéleti hetilap • RSS

  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő