Két kis beteg gyógyulását támogatta a Hankook
A Hankook Tire Magyarország Kft. még 2016-ban értesült arról, hogy két beteg kisgyerek, Nagy Kamilla és György Viktor gyógykezeléséhez várnak támogatókat.
Kevés szomorúbb dolog létezik a világon, mint ha beteg egy gyermek, s talán akkor sem túlzunk, ha azt állítjuk: az ő támogatásuk, kezelésük az egyik legfontosabb dolog, amiért érdemes összefogni!
Nagy Kamilla egy három és fél éves kislány, aki a daganatos megbetegedés egy komoly fajtájával harcol, ami elsősorban gyermekeket és kisbabákat támad meg. A kislány kemoterápiás kezeléseket és vérátömlesztéseket kap. A szívszorító történet egyik pozitívuma, hogy az orvosok szerint minden remény megvan arra, hogy meggyógyul - a kezelésekhez azonban rengeteg támogatásra van szüksége a családnak.
Szintén sok segítségre van szüksége György Viktor családjának is. A tizenegy éves kisfiú koraszülött volt, légzéselégtelenséggel, tüdő- és szívpróblémákkal született - ezeknek a következményeit viseli a mai napig. Egyetlen célja, hogy egyszer bot nélkül járhasson, s focizhasson, mint az öccse.
A Hankook Tire Magyarország Kft. mindkét kis beteg gyógyulását 250 ezer forinttal támogatta meg.
A rovat további hírei: Közélet
Boldog születésnapot, Magyarország! – együtt emlékeztünk az államalapítás ünnepén (galériával)
2025. aug. 21.
A hagyományoknak megfelelően közösen, de ezúttal a Mondbach-kúria udvarán ünnepelhettek a városlakók az önkormányzat által rendezett programon augusztus 20-án, az államalapítás és az új kenyér ünnepén.
Ünnepi forgatag a kúriában
2025. aug. 20.
Töltsük együtt a jeles napot államalapításunk és az új kenyér ünnepén! Augusztus 20. alkalmából városunk önkormányzata közös ünneplésre vár mindenkit a Mondbach-kúriában ma délután – itt az estébe nyúló ünnepi forgatag részletes kínálata!
Nagyon kell segítség az álláskereséshez
2025. aug. 19.
Elsősorban a vasmű csoportos létszámleépítése nyomán álláskeresővé vált munkavállalóknak szerveztek gyakorlati tanácsadó napot a Városháza "C" szárnya házasságkötő és rendezvénytermében a közelmúltban. Első nekifutásra is szép sikerrel.
Monumentális alkotás festékszóróval
2025. aug. 18.
Az utóbbi években a graffiti szó egyre kedveltebb Dunaújvárosban – számos helyen díszítették fel művészek trafóházak, falak oldalát. AZ Arany János Általános Iskola egyik fala hatalmas alkotással gazdagodott – Harsányi Zotmund Bence és Boros István jóvoltából átalakult az intézmény látképe.
Ki kapja a "Dunaújváros Egészségügyéért" díjat? Várják a javaslatokat!
2025. aug. 17.
Dunaújváros közgyűlése minden évben "Dunaújváros Egészségügyéért" díjat adományoz. A díjazott személyére bárki javaslatot tehet – egészen szeptember végéig.
DSTV: együtt ünnepelhet a város augusztus 20-án
2025. aug. 17.
A hagyományokhoz híven közösen ünnepelhetjük államalapításunk évfordulóját, derül ki a DSTV anyagából. A témában írt beharangozónkat már olvashatták, most itt az augusztus 20-án várható forgatag menetrendjének előzetes összegzése. Hangkép.
Várják a javaslatokat a "Szociális Munkáért – Dunaújváros" díjra
2025. aug. 16.
Dunaújváros önkormányzata idén is díjazza majd azt a személyt, aki Dunaújvárosban a szociális munka területén kiemelkedő tevékenységet fejtett ki a lakosság szolgálatában, a közéleti munkában. Felhívás.