Dunaújváros Hetilap

Lakástűz - Jutalmat kaptak az életmentők

Molnár Emese - 2017. január 12. 12:19

Elismerésben részesült Földi Zoltán és Hernádi Lajosné, akik kimentették az égő lakásból az ott tartózkodó édesanyát és hétéves gyermekét. A két életmentő polgárt személyesen köszöntötte Cserna Gábor polgármester csütörtökön a Városházán.

Példaértékű cselekedetnek lehettünk tanúi az év elején. Egy Bartásági úti lépcsőház harmadik emeleti lakásában tűz ütött ki. A bent tartózkodó, a füsttől már félájult állapotban lévő édesanya és hétéves gyermeke segítségére a két szomszéd, Földi Zoltán és Hernádi Lajosné sietett. Először Földi Zoltán betörte a bejárató ajtó kisablakát, ám ekkor kilépett Hernádi Lajosné, akinek volt kulcsa a lakáshoz, hiszen sokszor vigyáz a gyermekre. A füsttel teli lakásba Földi Zoltán bement, és kihozta az anyát és a gyermeket.

A két életmentő polgárt személyesen köszöntötte Cserna Gábor polgármester csütörtökön a Városházán. A polgármester felidézte, két évvel ezelőtt a Bánki iskola 11. osztályosainak testnevelésóráján hirtelen rosszul lett egy diák, akinek társai kezdték meg az újraélesztését, és mentették meg így az életét. Mint azt Cserna Gábor elmondta, polgármestersége alatt a Barátsági úti tűzeset volt a második olyan példaértékű cselekedet, amikor is az életmentő segítség civil polgároktól, társaktól érkezett. Cserna Gábor valamennyi dunaújvárosi polgár nevében megköszönte a segítséget Földi Zoltánnak és Hernádi Lajosnénak, majd egy-egy oklevelet és tárgyjutalmat adott át nekik. Az ajándék pedig egy óra volt, ahogy annak idején a Bánki iskolás diákok is órát kaptak, annak jelképeként, hogy életmentő cselekedetükben az időnek, a percnek, a pillanatnak milyen óriási szerepe volt. Ezen kívül százezer forint pénzjutalomban részesült Földi Zoltán. Cserna Gábor azt is elmondta, hogy egy kormányrendelet értelmében, polgármesteri jogkörben Életmentő Emlékéremre lehet felterjesztéseket beadni, és ezt ő már meg is tette Földi Zoltán kitüntetése érdekében.

A rovat további hírei: Közélet

DSTV: meglepetés anyák napjára

DSTV: meglepetés anyák napjára

2024. máj. 12.

A családi kör mellett, többeknek helyett különleges anyák napi ünnepségről számol be a DDTV összeállítása. Szép műsorral köszöntötték az Egyesített Szociális Intézmény és Árpád-házi Szent Erzsébet Idősek Otthonai lakóit hétfőn. Hangkép.
 

És valóban: együtt – egymásért...!

És valóban: együtt – egymásért...!

2024. máj. 11.

Megtartotta hagyományos éves közgyűlését a Mozgáskorlátozottak Együtt Egymásért Egyesülete. Az eseményre Pintér Tamás polgármester is hivatalos volt – a feladatok elvégzése után a közösség kötetlen beszélgetéssel zárta a remek délutánt. 

Három szép nap európai barátainkkal

Három szép nap európai barátainkkal

2024. máj. 10.

Beszámoltunk már arról, hogy még áprilisban elstartolt városunkban a BiodiverCity projekt, ami 9 európai ország, 10 városával együtt, közvetlen európai uniós forrásból kíván válaszokat adni a városi ökoszisztémák kérdéseire.

Körforgalom lesz a Római körút és a Pince sor kereszteződésében

Körforgalom lesz a Római körút és a Pince sor kereszteződésében

2024. máj. 10.

Ha megversenyeztetnénk a város legtöbb dilemmát okozó kereszteződéseit, akkor egészen biztosan a dobogón végezne a Római, a Pince sor, illetve a Martinovics találkozása. Most még.

Rendkívüli közgyűlésen a menetrend módosítása

Rendkívüli közgyűlésen a menetrend módosítása

2024. máj. 09.

Hat napirendi pont megtárgyalására rendkívüli közgyűlést hívott össze csütörtök délelőtt 9 órára Pintér Tamás polgármester. A rendkívüliség oka, hogy több, határidős kérdésben vált szükségessé a közgyűlés állásfoglalása.

Új járda és felújított parkoló készült, a héten városrészi nap is lesz

Új járda és felújított parkoló készült, a héten városrészi nap is lesz

2024. máj. 08.

A választási körzethatárok átigazítása minden önkormányzati képviselőnek feladatot jelentett, és egyeztetést. Motyovszki Mátyás, a 3-as választókerület képviselője újabb területeket kapott a régiekhez, már el is kezdett dolgozni, ráadásul már kész munkálatokról tud beszámolni.

Már lehet cserélni, házhoz vitték az energiatakarékos LED-es izzókat

Már lehet cserélni, házhoz vitték az energiatakarékos LED-es izzókat

2024. máj. 06.

Önkormányzatunk pontosan egy évvel ezelőtt kezdte a CYEB Energiamegoldások Kft.-vel közösen azt a kezdeményezést, amivel szeretett volna segíteni a dunaújvárosiaknak, hogy csökkenthessék a villanyszámláikat. Az ingyenes akció jelenleg is tart, sőt!