Ugrás a tartalomhoz Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez a honlapon
Címlap

Top nav left

  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő
2026. feb. 28. Elemér
FacebookYoutube
  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
főoldal
Menü

Nem hibázott az utánpótlás

Sport
kézilabda
DKKA
Dunaújváros
érd
utánpótlás

facebook megosztás

spigott - 2017. jan. 14., 08:03

A Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia junior és ifjúsági csapata is könnyed győzelmet aratott az érdi fiatalok elleni bajnoki mérkőzésen.

Ugyan a felnőttek mérkőzését február elsejére halasztották, a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia és az Érd utánpótlás csapatai a közelmúltban már lejátszották a 12. fordulóra kiírt mérkőzéseiket. Fiataljaink közül a juniorokra várt nehezebbnek ígérkező feladat, ugyanis az érdiek mindössze kettő ponttal álltak a mieink mögött a bajnoki tabellán. A vendégek az első félidőben meg is nehezítették az akadémisták dolgát, hiszen a szünethez érve "csak" négy gólt volt a Kohász előnye, ám a fordulás után támadásban és védekezésben is remekeltek a juniorok, akik mindössze négy gólt engedélyeztek ellenfelüknek úgy, hogy cserébe tizenhetet szereztek, így végül nagyon sima, 33-16-os győzelmet arattak.

Kép: DO-archív

Az ifjúságiak számára kötelező volt a siker, hiszen ellenfelük az utolsó helyen állt a találkozó előtt, s Vártok Ákos tanítványai nem is bíztak semmi a véletlenre, már az első félidőben megszórták ellenfelüket, így fél óra elteltével 24-5-re vezettek. A térfélcsere után tovább nőtt a különbség a csapatok között, mert a mieink könnyedén szerezték újabb és újabb góljaikat, s bár a második felvonásban az érdiek is eljutottak nyolc találatig, az akadémisták kiütéses, 54-13-as sikerét így sem tudták megakadályozni. A DKKA ifjúsági csapata tizenkét mérkőzést követően a harmadik helyen áll a bajnokságban, míg a juniorok jelenleg a hetedikek.

Eredmények

Junior
DKKA – Érd 33-16 (16-12)

Ifjúsági
DKKA - Érd 54-13 (24-5)

A rovat további hírei: Sport

Otthon tartotta a pontokat a TFSE

Otthon tartotta a pontokat a TFSE

2024. ápr. 15.

Kettő sima és egy szorosabb szettben szenvedett vereséget a DKSE röplabda csapata a TFSE vendégeként lejátszott bajnokin vasárnap este.

Nem borult a papírforma Iváncsán

Nem borult a papírforma Iváncsán

2024. ápr. 15.

Az éllovas Iváncsa félidőnként két-két gólt szerezve tartotta otthon a bajnoki pontokat a Dunaújváros FC elleni vasárnapi találkozón.

Kilenc dunaújvárosi érem a Matolayn

Kilenc dunaújvárosi érem a Matolayn

2024. ápr. 14.

A DKSE versenyzői közül Mayer Gréta három, Szij Emese hat dobogós helyezéssel zárta a tornászok 28. Matolay Elek Női Nemzetközi Emlékversenyét.

A fővárosba látogatnak a röplabdázók

A fővárosba látogatnak a röplabdázók

2024. ápr. 14.

A TFSE vendégeként folytatja az Extraliga alsóházának küzdelmeit a DKSE felnőtt röplabda csapata vasárnap este hat órától.

Biztosan hozták a kötelezőt

Biztosan hozták a kötelezőt

2024. ápr. 13.

Már az első félidőben eldöntötte a pontok sorsát a DFVE női vízilabda csapata a Győr elleni hazai bajnokin.

Az éllovashoz látogat a DFC

Az éllovashoz látogat a DFC

2024. ápr. 13.

Iváncsán lép pályára a Dunaújváros FC labdarúgó csapata az NB III-as pontvadászat újabb fordulójában vasárnap délután négy órától.

DSTV: remekeltek a DKSE tornászai

DSTV: remekeltek a DKSE tornászai

2024. ápr. 12.

Mozgalmas heteken van túl a DKSE torna szakosztálya – ismét kiváló eredményeket értek el a lányok több versenyen is. A szuper csapatbajnokságról, az országos bajnokságról, valamint a törökországi és eszéki világkupáról kérdeztük Trenka János vezetőedzőt. Hangkép.

  • További hírek

Friss hírek

  1. DSTV: értékelés az Acélbikáknál

  2. Szexuálisan bántalmazta nevelt lányát – vádemelés a vége

  3. Ingyen megtekinthetők a DKKA hazai mérkőzései

  4. Foglalkoztatási kerekasztalt szerveztek

  5. Horrorfilm-antológia, országos díszbemutató a Kultik Moziban

Videók

Embedded thumbnail for DSTV: értékelés az Acélbikáknál

DSTV: értékelés az Acélbikáknál

Embedded thumbnail for DSTV: sokszínű programot ígér a népfőiskola

DSTV: sokszínű programot ígér a népfőiskola

Embedded thumbnail for DSTV: dupla siker a Pingpong Házban

DSTV: dupla siker a Pingpong Házban

Top hírek

  1. Mentőhelikopteres bevetés a Szórádon (frissítve)

  2. Látta? Felismeri? Jelentkezzen mihamarabb! (FRISSÍTVE)

  3. Május végéig meghosszabbították Mezei Zsolt letartóztatását

  4. Jótékonysági bál az emberek egészségéért (galériával!)

  5. Szexuálisan bántalmazta nevelt lányát – vádemelés a vége

Galéria

IX. Szent Pantaleon Jótékonysági Bál

Kolbászfesztivál (2026)

FitCity Dunaújváros (2026. február)

Dunaújváros Hetilap

XV. évfolyam 8. szám - 2026.02.27.

2025. © DS Média Kft. •  Médiaajánlat • Szerzői jogok • Adatvédelem • Impresszum • Közéleti hetilap • RSS

  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő