Ugrás a tartalomhoz Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez a honlapon
Címlap

Top nav left

  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő
2025. dec. 26. István Karácsony
FacebookYoutube
  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
főoldal
Menü

Népdaléneklés - Meghallgatás a Móriczban

Oktatás
Móricz iskola
Dunaújváros

facebook megosztás

Vass Ádám - 2017. jan. 13., 16:00

Hosszú évek óta a Móricz iskola ad otthont a Pesovár Ferenc Gyermek- és Ifjúsági Népdaléneklési és Népzenei Verseny városi meghallgatásának, melyre idén pénteken délután került sor.

Ebben az évben húsz produkció mérette meg magát a zsűri előtt a válogatón, amire általános- és középiskolás diákok jelentkezését várták. A tanulók indulhattak szólóének, duett vagy trió formációban és éneklőcsoport kategóriában is, a kikötés mindössze annyi volt, hogy olyan hosszabb balladával, vagy népdalcsokorral készüljenek maximum öt percben, melyben a dalok egy adott tájegységről valóak.

 

Vakler Anna, a Zeneakadémia Népzene T anszékének népi ének és kamaraének oktatója is a zsűriben foglalt helyet. Mint mondta, a tanulók ezen a meghallgatáson tudják bemutatni, hogy az elmúlt évben mennyit fejlődtek, milyen népdalokat tanultak, illetve mennyit gyakoroltak. Vannak visszatérő versenyzők, de rengeteg új jelentkező is érkezett a meghallgatásra, akik mind a március 3-án, Székesfehérváron tartandó megyei döntőbe szeretnének bejutni. Később pedig az is előfordulhat, hogy a verseny segítésével futnak be komolyabb karriert, mint tették az előttük többen is már az évek során.

A rovat további hírei: Oktatás

DSTV: Mindenki Egyeteme – online

DSTV: Mindenki Egyeteme – online

2021. ápr. 10.

Öt éve kezdte el a Mindenki Egyeteme elnevezésű programot a Dunaújvárosi Egyetem, amely révén az érdeklődők megismerhetik az intézmény életét, oktatóit és hallgatóit, derül ki a DSTV összegzéséből. A sorozat előadásaira idén is várják a vendégeket – online. Hangkép.
 

Dunaújvárosi Óvoda: már csak ma lehet iratkozni!

Dunaújvárosi Óvoda: már csak ma lehet iratkozni!

2021. ápr. 08.

A járványhelyzet miatt módosult a beiratkozás rendje, ráadásul a határidő is lejár ma, figyelmeztet a város hivatalos oldalán megjelent összegzés. Minden kicsit vár a Dunaújvárosi Óvoda – lépjenek a körbe!

Arany iskola: szép siker volt a tavaszi rajzpályázat (galériával)

Arany iskola: szép siker volt a tavaszi rajzpályázat (galériával)

2021. ápr. 07.

12 óvodából több mint 150 alkotás érkezett az Arany János iskola immár hagyományos tavaszköszöntő rajzpályázatára – hajtás után néhány alapadat, az összes eredmény, alkalmi webgalériánkban a DO szubjektív válogatása a díjazott képek közül!

Wesley-Da Capo: több (online) táncversenyen arattak szép sikert

Wesley-Da Capo: több (online) táncversenyen arattak szép sikert

2021. ápr. 07.

Két megméretésen értek el értékes minősítést a Wesley-Da Capo Alapfokú Művészeti Iskola tánctagozatának növendékei a közelmúltban. Hírcsokor.

DSTV: közeleg az érettségi

DSTV: közeleg az érettségi

2021. már. 23.

Online oktatás keretében készülnek az végzős diákok az idei érettségire. A koronavírus-járvány miatt ugyan a vizsgákat az eddig ismert módon megtartják, de a DSTV összeállítása szerint szükség lesz a korlátozó intézkedések betartására is. Hangkép.

A járvány miatt ingyenes internet az általános iskolák tanulóinak és pedagógusainak is

A járvány miatt ingyenes internet az általános iskolák tanulóinak és pedagógusainak is

2021. már. 14.

Közel 800 ezer közvetlen érintettje van a döntésnek, a részletekről az operatív törzs hivatalos oldalán jelent meg összegzés.

Közeleg az óvodai beiratkozás

Közeleg az óvodai beiratkozás

2021. már. 13.

Az alaphírt már közöltük, most itt egy részletesebb összegzés – idén két napon át, április 7-én és 8-án 8 és 17 óra között lesznek az óvodai beíratások. Tételes tudnivalók és "főszabályok" a hajtás után.

  • További hírek

Friss hírek

  1. Ünnepi forduló az Erste Ligában

  2. DSTV: együtt a szeretet ünnepén

  3. Szép gesztus a szenteste előtt

  4. DSTV: a Wesley eredményei

  5. Ünnepi ajándékpercek az Élesztő közösségétől

Videók

Embedded thumbnail for DSTV: együtt a szeretet ünnepén

DSTV: együtt a szeretet ünnepén

Embedded thumbnail for DSTV: a Wesley eredményei

DSTV: a Wesley eredményei

Embedded thumbnail for Ünnepi ajándékpercek az Élesztő közösségétől

Ünnepi ajándékpercek az Élesztő közösségétől

Top hírek

  1. Rablás miatt tartóztatták le a buszmegállók üvegtörőjét

  2. Csábító üzenetek, súlyos következmények

  3. Szép gesztus a szenteste előtt

  4. Karácsony a Krisztus Király főtemplomban

  5. DKIK: új titkár az iparkamaránál

Galéria

A szeretet lángja is ég

Az öröm rózsaszín gyertyája is fénylik (galéria) - fotó:

Az öröm rózsaszín gyertyája is fénylik (galéria)

DKSE évzáró (2025) - fotó:

DKSE évzáró (2025)

Dunaújváros Hetilap

XIV. évfolyam 50. szám - 2025.12.19.

2025. © DS Média Kft. •  Médiaajánlat • Szerzői jogok • Adatvédelem • Impresszum • Közéleti hetilap • RSS

  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő