Ugrás a tartalomhoz Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez a honlapon
Címlap

Top nav left

  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő
2026. már. 18. Sándor, Ede
FacebookYoutube
  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
főoldal
Menü

Óriási küzdelem a döntőért

Sport
városi futsal bajnokság
Dunaújváros
DLSZ

facebook megosztás

spigott - 2017. jan. 07., 08:10

Még öt csapatnak van esélye elérni a finálét jelentő első helyet a városi futsal bajnokság alapszakaszának B-csoportjában.

Három összecsapást rendeztek meg csütörtökön este a városi futsal bajnokság alapszakaszának utolsó előtti, hatodik fordulójában. Az A-csoportban már egy komolyabb téttel nem bíró összecsapáson mérte össze egymással erejét a harmadik Echtefrontin, illetve a negyedik Kemi-Ker Mirage, s mivel utóbbi végül 5-3-as győzelmet aratott, így megelőzte csütörtöki vetélytársát, s feljött a táblázat harmadik helyére.

A B-csoportban nagy esélyt szalasztott el a Kulcsi SE, mely a hatodik Asztalos Gumiszervíz ellen lépett pályára, méghozzá annak tudatában, hogy egy győzelemmel beérné pontszámban a listavezető Steelworkerst. A remélt siker azonban elmaradt, mert a "gumisok" 4-2-re nyertek, így a Kulcsi SE maradt az ötödik, de hátránya továbbra is csak három pont az éllovashoz képest, így tovább reménykedhet abban, hogy bejut a sorozat döntőjébe, igaz ehhez már a többiek botlására is szükség lesz.

Képek: do-archív

Igazi rangadónak ígérkezett a Rutin Mix és a Dunabiztos Micro összecsapása, hiszen előbbi tíz, utóbbi kilenc szerzett ponttal állt a táblázaton, vagyis mindkét gárda számára nagyon fontos volt a három pont megszerzése. A végletekig kiélezett találkozón végül a Dunabiztos örülhetett a 7-6-os győzelemnek, amivel befogta a Steelworkers gárdáját, így az alapszakasz utolsó fordulója hatalmas csatát ígér, mert összesen öt csapatnak van esélye arra, hogy megszerezze a finálét jelentő első helyezést.

Eredmények

A-csoport
Echtefrontin – Kemi-Ker Mirage 3-5

B-csoport
Asztalos Gumiszerviz - Kulcsi SE 4-2
Rutin-Mix – Dunabiztos Micro 6-7

A bajnokság állása

A-csoport: 1. Mé-Szi Frucht 16 pont, 2. Black and White 13 pont, 3. Kemi-Ker Mirage 10 pont, 4. Echtefrontin 9 pont, 5. Széchenyi Pékség 7 pont, 6. Siker Ablak 6 pont, 7. Kan-Ászok 5 pont, 8. Papa SE 3 pont.

B-csoport: 1. Steelworkers 12 pont, 2. Dunabiztos Micro 12 pont, 3. DFDSE 10 pont, 4. Rutin Mix 10 pont, 5. Kulcsi SE 9 pont, 6. Asztalos Gumiszervíz 8 pont, 7. River Plate 7 pont, 8. Zéró Tolerancia 1 pont.

A rovat további hírei: Sport

A bronzért játszhat a Kohász

A bronzért játszhat a Kohász

2022. máj. 28.

Nem volt esély a Győr elleni elődöntőben, ám a bronzérem még összejöhet a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia csapatának a Magyar Kupa négyes fináléjában.

Már négy között az ifik

Már négy között az ifik

2022. máj. 28.

Csoportjában a második helyen végzett, a negyeddöntőben viszont magabiztos győzelmet aratott a DSE Röplabda Akadémia ifjúsági együttese az U19-es bajnokság hatos döntőjében.

Mayer Gréta újabb döntője a Világkupán

Mayer Gréta újabb döntője a Világkupán

2022. máj. 28.

Magabiztos, szép versenyzéssel jutott be a várnai Világkupa talaj versenyszámának vasárnapi fináléjába a DKSE tehetséges tornásza, Mayer Gréta.

A kupában zárják a szezont

A kupában zárják a szezont

2022. máj. 27.

A Magyar Kupa négyes döntőjében szerepel a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia felnőtt együttese az előttünk álló hétvégén.

Jön az első szembesítés

Jön az első szembesítés

2022. máj. 27.

Péntektől vasárnapig Szegeden rendezik az idei I. Felnőtt, U23 világbajnoki válogatót és ifjúsági tájékoztatót. A hétvége folyamán nyolc olimpiai szám is fókuszba kerül, a Tokióban aranyérmes női kajakosokat leszámítva a gyorsasági szakág legjobbjai állhatnak rajthoz.

Döntős helyezések a Világkupán

Döntős helyezések a Világkupán

2022. máj. 27.

Makovits Mirtill felemáskorláton, Mayer Gréta ugrásban jutott be a várnai Világkupa szerenkénti döntőjébe a sorozat csütörtöki selejtezőjéből.

Éremre hajtanak az ifik

Éremre hajtanak az ifik

2022. máj. 26.

A megyeszékhelyen küzdhet meg a minél fényesebb éremért a DSE Röplabda Akadémia U19-es csapata az országos döntőben.

  • További hírek

Friss hírek

  1. Új szakképzési bázis épül Dunaújvárosban

  2. DSTV: harmadjára is nagy siker

  3. Sok fotóst megihletett a téli szürkeség

  4. „Tiszta udvar, rendes ház” a Technikumban

  5. Híroldalak háttérrovatában: miért kulcsfontosságú a megbízható villamos kivitelezés?

Videók

Embedded thumbnail for DSTV: harmadjára is nagy siker

DSTV: harmadjára is nagy siker

Embedded thumbnail for DSTV: lenyűgöző fizika a "Magdában"

DSTV: lenyűgöző fizika a "Magdában"

Embedded thumbnail for DSTV: büszkeségünk a sportuszoda

DSTV: büszkeségünk a sportuszoda

Top hírek

  1. Így ünnepelte március 15-ét a város (galéria)

  2. Konyhatűzhöz riasztották a lánglovagokat

  3. Választás 2026: már végleges a szavazólap

  4. ICA-D: hullámok hátán a divat világában (galéria)

  5. Együtt ünnepelte a város a forradalom és szabadságharc hőseit március 15-én (galériával)

Galéria

Március 15-i ünnepség

Veres Viktória bemutatója a Kortárs Művészeti Intézetben

FitCity Dunaújváros (2026. március)

Dunaújváros Hetilap

XV. évfolyam 10. szám - 2026.03.13.

2025. © DS Média Kft. •  Médiaajánlat • Szerzői jogok • Adatvédelem • Impresszum • Közéleti hetilap • RSS

  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő