Többször előfordulhat életünk során, hogy nehéz helyzetbe kerülünk, valamiért nehezebbek a mindennapok. Horváth Bettina egy magánéletbeli krízis után ragadott ecsetet, és terápiás jelleggel kezdett el festeni. Azonban mára a terápiás festés örömfestészetté változott.
A lakása falain saját képei lógnak, de kérésre, a családtagok megrendelésére is szívesen alkot. Elsősorban tájképeket fest, de újabban próbálkozik az absztrakt művészettel is, amely a valóság összefüggéseivel nem törődő, szokásos formákat megbontó képeiben nyilvánul meg.
- 1968-ban költöztünk szüleimmel Dunaújvárosba, addig Hartán laktunk. A Ságvári iskolában kezdtem a tanulmányaimat, orosz tagozaton. Ott volt egy remek tanárom, Szegedi Zoltán grafikus, festőművész, ő szerettette meg velem a rajzolást, a festészetet. A művészet mindig érdekelt, gobelinképeket is készítettem. Az általános iskola után gyors-és gépíró iskolát végeztem. Mindvégig közalkalmazottként, kormánytisztviselőként dolgoztam, már több mint húsz éve a Nemzeti Adó-és Vámhivatalnál, Székesfehérváron. Felsőfokú jogi asszisztensi, majd tb-és bérügyintézői képesítést munka mellett szereztem - meséli Bettina.
A festészet egyfajta terápiaként kezdődött életében.
-A gyerekeim felnőttek már, járják a maguk útját, túlságosan egyedül maradtam. Ilyenkor az ember hajlamos arra, hogy magába zárkózik, depresszióssá válik. Ezt kezdtem én is felismerni, megijedtem, hogy mit is kezdjek magammal. Ezért valami hasznosat, számomra kedveset szerettem volna csinálni a sok szabadidőmben. Először kerámia szakköre jártam, majd a tűzzománc készítésével ismerkedtem meg. Egy kirándulás alkalmával Nagyszékelyen a helyi templomot meglátva elhatároztam, hogy lerajzolom. Későbbi visszatérésünkkor már tudatosan vittem magammal rajzlapot és ceruzát, majd a templom elé kiülve lerajzoltam azt. A rácalmási házunk udvarán lévő öreg pajtát és kutat szintén lerajzoltam. Ezeket meglátva családom bíztatott, hogy többet kellene ezzel foglalkoznom. Ekkortájt olvastam az újságban, hogy Mészáros Edit és ifjabb Koffán Károly festőkurzusára várnak jelentkezőket, ahová én is elmentem. Itt csodálatos embereket ismertem meg, azonban egy idő után rájöttem, hogy óriási lemaradásom van a többiekkel szemben. Elbizonytalanodtam, ezért abbahagytam a szakkört. Viszont itthon próbálgattam továbbra is, mire vagyok képes. Majd újra egy hirdetés kapcsán eljutottam Nógrádi Katalin adonyi festőművésznő szakkörére. Neki köszönhetem, hogy ma már van bátorságom másoknak is megmutatni a képeimet. Ő dicsérte a színvilágomat, bátorított, hogy van hozzá érzékem, így hétről hétre csiszolgatta a tudásomat. Ez fontos, mert egy amatőr festőnek a kritika és a dicséret is kell, hiszen abból építkezik. Szeretnék a portréfestészettel is megismerkedni. Persze ehhez anatómiai ismeretek is szükségesek, ami újabb tanulást jelent. Emellett nagy szerelmem az ikonfestészet, jelentkeztem egy hódmezővásárhelyi táborba, remélem sikerül bekerülnöm.
Azt is mondta, ahogy idősödik az ember, változik az ízlése, a festészetben is.
– A stílus tekintetében az impresszionistákat szeretem, mert ők mertek a legszabadabban kísérletezni a színekkel. Példaképem nincs, hiszen csak annak lehet, aki már valamit elért, én azonban csak egy örömfestő vagyok. Engem az alkotás teljesen hatalmába kerít, minden zavaró körülményt kizárok festés közben. Azt tapasztalom, hogy az embereknek szükségük van erre, mert le tudnak csendesedni, le tudnak tisztulni. A mi generációnk már nem lát mindent feketében, bátran nyúlhatunk a színekhez, akár egy portrénál is.
Bettina munkáit szemlézve látható, hogy leginkább farostlemezre fest. Mint mondta, ezt az anyagot jobban szereti, mert ha nem fogadja el a saját munkáját, akkor nemes egyszerűséggel lekaparja a festékréteget, és kezdi az egészet elölről.
- Ha nem tetszik valami, akkor félreteszem, és ha másnap sem tetszik, lekaparom. Ezért is vannak félbehagyott képeim, mert van, amikor megakadok. Ilyenkor nem erőltetem, hanem félreteszem, és amikor jön az ihlet, akkor folytatom. Az is előfordul, hogy a végén teljesen más kép születik.
Arról is beszélt Bettina, hogy tudatosan készülök a nyugdíjas életre.
-A friss nyugdíjasok mondják, hogy kikerülve a munkahelyi közösségből, ránk szakad a sok szabadidő és a nincs szükség rám érzése. Ezt megelőzendő, új dolgok felé is fordulok, új utakat keresek, ilyen lesz a portréfestés is. Azt gondolom, hogy még nagyon sokat kell tanulnom, de kellenek az új impulzusok. Eddig két kiállításon mutatkozhattam be, először a székesfehérvári Vörösmarty Színházban többedmagammal, majd Budapesten a Nemzeti Adó és Vámhivatal Kulturális intézménye kért fel egy önálló kiállításra. Ez óriási megtiszteltetés volt számomra.
Majd a családjáról, hobbijáról kérdezem Bettinát.
- Három gyermekem van. A lányom Gabriella az öt hónapos Mátyás nevű kisbabájával van otthon, és van egy 12 éves unokám is tőle, Míra. „Gabó” a Szivárvány Stúdióban dolgozik, kozmetikusként. Két fiam van, a nagyobbik László, ő Budapesten él és dolgozik, a Vodafonnál üzletvezető. Kisebbik gyermekem Gergő, sportoló, a budapesti MAC jégkorongozója, 1,5 hónapos Zalán nevű unokám büszke édesapja. Mindhárom gyermekemre nagyon büszke vagyok, mindegyik a saját területén sikeresnek mondható. Míra unokám kitűnő tanuló, gyönyörűen hárfázik, imádom! Édesanyám is él még, idén lesz 80 éves. A jövőben szeretnék vele is sok-sok időt tölteni. A hobbim még a zenehallgatás, nagyon szeretem a bluest. Szeretem Hobót, Deák Bill Gyulát, imádom Cseh Tamás, Révész Sándor dalait, valamint a külföldiek közül Janis Joplint, a ma is élő Bert Hart hangja fantasztikus. Ha tehetjük, párommal és barátainkkal egy-egy jó koncertre, blues estre szívesen elmegyünk. Szívesen olvasok is, az önéletrajzi, régmúlt időkről szóló könyveket szeretem elsősorban.
