Úgy hívták: T. G. Így nevezte a megyei hírlap 1957. február 12-én megjelent egyik írása. De vajon ki rejtőzött a monogram mögött? Hogy hangzott a teljes neve? Csak találgattak az emberek.
Az újságcikk beszámolt arról, hogy ő, T. G., egy 18 éves fiatalember – korábban dunapentelei technikumi tanuló – a forradalom leverése után Nyugatra menekült. Aztán alig három hónap telt el, és máris visszaszökött Magyarországra. Hogy miért? Mert nem bírta a tömegszállást. Mert sokszor maradt éhkoppon. Mert… ja, igen, mert nekik, öntudatos magyar ifjaknak itthon kell tanulniuk, majd dolgozniuk, boldogulniuk. Kész, passz.
A hírlap nem cifrázza a dolgot: nem részletezi, hogy az öntudatra ébredésben mekkora szerepe volt az „elviselhetetlen” tömegszállásnak; netán az osztrák vöröskereszt gyatra – mások szerint tisztességes – élelmiszer-fejadagjának. Az olvasók jó része már akkor is kétségbe vonta, hogy valódi hús-vér ember lenne T. G. Úgy vélték, inkább a pártpropaganda terméke.

A helyi lap is írt a témában
A történészek később nagy bizonyossággal ez utóbbi mellett törtek lándzsát. Ahogy a pentelei Vörös Csillag Téeszben készült riport névtelen, csak szignók mögé rejtett megszólalóiról is úgy gondolták, ők se voltak „igazi” riportalanyok. De azt megtudhatta az olvasó a riportból, hogy milyen nagy kedvvel dolgoznak. Igaz – így az írás –, a tsz-tagság létszáma 1956. október 23-a után megcsappant, de a megmaradottak még nagyobb lendülettel munkálkodtak, s a szövetkezet töretlenül erősödött. Legalábbis a megyei lap szerint. Lehetséges, hogy a helybéliek közvetlen közelről nem egészen ezt tapasztalták?

