Ugrás a tartalomhoz Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez a honlapon
Címlap

Top nav left

  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő
2025. dec. 27. János
FacebookYoutube
  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
főoldal
Menü

Egy győzelem, egy vereség

Sport
vízilabda
DFVE
Dunaújváros
utánpótlás

facebook megosztás

spigott - 2017. feb. 13., 12:40

A DFVE junior együttese nyerni tudott, a serdülők viszont vereséget szenvedtek a Tatabányai Vízmű SE otthonában lejátszott bajnoki mérkőzésen.

Nemcsak a felnőtt vízilabdázók, hanem az utánpótlás csapatok is idegenben ugrottak medencébe a korosztályos bajnokságok hétvégi fordulójában. A DFVE ifjúsági és serdülő együttese is idegenben, a Tatabányai Vízmű SE otthonában ugrott medencébe, s ugyan előbbiek esélyesként várták a találkozót, utóbbiakra kemény meccs várt a tabellán előttük álló tatabányaiakkal szemben.

Az ifik összecsapása az előzetesen elvártak szerint kezdődött, hiszen a dunaújvárosi fiatalok már az első negyedben ötgólos előnyre tettek szert, s ugyan a második felvonásban csökkent a figyelem, s három találatot ledolgozott hátrányából a házigazda, így is 10-8-as előnnyel vonulhatott a nagyszünetre együttesünk. A fordulás után újra magára talált a DFVE, mely egy 5-1-es etappal döntötte el végleg a mérkőzést, s bár az utolsó negyedre elsősorban védekezésben engedett ki, végül magabiztos, 21-15-ös győzelmet aratva állt a bajnokság élére úgy, hogy két mérkőzéssel többet játszott a nagy rivális UVSE-nél.

Képek: DO-archív

A serdülőkre komoly rangadó várt az őket egy ponttal megelőző TVSE ellen, s ahogy az várható volt, hatalmas csatát vívtak egymással a csapatok a vasárnapi összecsapáson. Az első negyedet egy góllal a mieink nyerték, s a második és harmadik felvonásban is megtartotta minimális előnyét Somhegyi Noémi együttese. A negyedikben sajnos a házigazdák voltak jobbak, akik ezt az etapot 6-4-re, míg a mérkőzést végül 14-13-ra nyerték meg, így a dunaújvárosi serdülők maradtak a bajnoki táblázat hatodik helyén.

Eredmények

Ifjúságiak

TVSE – DFVE 15-21 (2-7, 6-3, 1-5, 6-6)
Gólszerzőink: Brezovszki Gerda 7, Mchunu Hlengiwe 5, Vályi Vanda 3, Sajben Nikolett 3, Lara Luka 3.

Serdülők

TVSE – DFVE 14-13 (3-4, 2-2, 3-3, 6-4)
Gólszerzőink: Lara Luka 4, Rompor Dóra Bernadett 3, Dorak Kriszta Kata 2, Fülöp Fanni 1, Jonkl Csenge 1, Huszti Vanda 1, Velics Flóra 1.

A rovat további hírei: Sport

Hozták a kötelezőt vízilabdázóink

Hozták a kötelezőt vízilabdázóink

2025. okt. 23.

Felemás játékkal, de magabiztos győzelemmel tartotta itthon a három pontot a Győr elleni bajnokin a DFVE női vízilabda csapata szerdán este.

Újabb dupla siker

Újabb dupla siker

2025. okt. 22.

A DFVE serdülő és ifjúsági vízilabdázói is magabiztos győzelemmel zárták a Tatabánya-Semmelweis OSC elleni mérkőzésüket a korosztályos bajnokságok legutóbbi fordulójában.

Elismerték a világbajnokságok dunaújvárosi hőseit

Elismerték a világbajnokságok dunaújvárosi hőseit

2025. okt. 22.

A Gurics György Birkózó Centrumban köszöntötte a közelmúltban véget ért világbajnokságokon szereplő dunaújvárosi birkózókat Barta Endre alpolgármester.

Három döntős hely Jakartában

Három döntős hely Jakartában

2025. okt. 21.

Székely Zója és Mayer Gréta is bejutott az egyéni összetett csütörtöki fináléjába a tornászok jakartai világbajnokságának selejtezőjéből.

DSTV: vár a ring

DSTV: vár a ring

2025. okt. 21.

Településünk széles sportági kínálatának egyik jeles szereplője a Dunai Ökölvívó Sportegyesület. Az edzők elkötelezettek a sportág népszerűsítése mellett – a fiatalok mellett gondolnak az idősebb sportolókra, s persze azokra is, akik elsősorban hobbiszinten foglalkoznának az ökölvívással. Hangkép.

Biztos VRCK-siker a nyitányon

Biztos VRCK-siker a nyitányon

2025. okt. 21.

Nem adott esélyt röplabdázóinknak a tavalyi bronzérmes Kazincbarcika a TippmixPro Férfi NBI Extraliga alapszakaszának első fordulójában.

Újabb álom teljesül a DLSZ Arénában

Újabb álom teljesül a DLSZ Arénában

2025. okt. 20.

A tervek szerint december végéig elkészül a DLSZ Aréna új öltözőblokkja, melynek köszönhetően végre minden igényt kielégítő körülmények között sportolhatnak a városi kispályás labdarúgók.

  • További hírek

Friss hírek

  1. Szállodai kényelem a legmagasabb szinten

  2. Sérülések árnyékában is előrelépés

  3. DSTV: mézeskalács a múzeumban

  4. Három pont a fa alá

  5. DSTV: ilyen volt a darts 2025-ben

Videók

Embedded thumbnail for DSTV: mézeskalács a múzeumban

DSTV: mézeskalács a múzeumban

Embedded thumbnail for DSTV: ilyen volt a darts 2025-ben

DSTV: ilyen volt a darts 2025-ben

Embedded thumbnail for DSTV: "Levelek a Jézuskának"

DSTV: "Levelek a Jézuskának"

Top hírek

  1. Szép gesztus a szenteste előtt

  2. Csábító üzenetek, súlyos következmények

  3. Karácsony a Krisztus Király főtemplomban

  4. Focival készültek az ünnepekre

  5. DSTV: a birkózók is elbúcsúztatták az évet

Galéria

A szeretet lángja is ég

Az öröm rózsaszín gyertyája is fénylik (galéria) - fotó:

Az öröm rózsaszín gyertyája is fénylik (galéria)

DKSE évzáró (2025) - fotó:

DKSE évzáró (2025)

Dunaújváros Hetilap

XIV. évfolyam 50. szám - 2025.12.19.

2025. © DS Média Kft. •  Médiaajánlat • Szerzői jogok • Adatvédelem • Impresszum • Közéleti hetilap • RSS

  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő