Ugrás a tartalomhoz Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez a honlapon
Címlap

Top nav left

  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő
2026. már. 20. Klaudia
FacebookYoutube
  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
főoldal
Menü

Ez más meccs lesz!

Sport
kézilabda
DKKA
Dunaújváros
bajnokság
MTK

facebook megosztás

spigott - 2017. feb. 17., 18:00

Az MTK elleni hazai mérkőzésen erősíteni meg negyedik helyét a bajnoki tabellán a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia felnőtt együttese, mely nem számít könnyű összecsapásra az utóbbi időben jó formát mutató fővárosiakkal szemben.

Remek sikert aratott a Mosonmagyaróvár elleni Magyar Kupa negyeddöntőben a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia csapata, mely ötéves fennállása óta először jutott be a sorozat négyes döntőjébe. A szép győzelemnek azonban nem örülhettek túl sokáig kézilabdázóink, ugyanis csütörtöktől már az előttük álló újabb feladatra, az MTK elleni hazai bajnokira készül György László és együttese. A Kohász felnőtt együttese ugyanis szombaton este hat órától, a Dunaújvárosi Sportcsarnokban látja vendégül a fővárosi kék-fehéreket, méghozzá egy olyan találkozón, mely előtt szinte mindenki a mieinket tartja az egyértelmű esélyesnek.

Amennyiben a tabellán elfoglalt helyezést nézzük, valóban elég komoly sansza van csapatunknak arra, hogy itthon tartsa a két pontot, hiszen míg a Kohász a negyedik, addig az MTK a tizenegyedik helyen áll a bajnoki táblázaton. Hétvégi ellenfelünk eddig lejátszott tizenhárom mérkőzéséből négyet nyert meg, s egy döntetlen mellett nyolc vereséget szenvedett, köztük egyet már a DKKA ellen is, mivel a bajnokság első fordulójában a fővárosban sikerült könnyed, 31-20-as sikert aratnia Kovács Annáéknak.

Mint azt György László vezetőedző érdeklődésünkre elárulta, a szombati találkozó lényegesen nehezebbnek ígérkezik a szeptemberinél, de ha tudása legjavát nyújtja együttesünk, úgy hazai pályán is legyőzi a fővárosiakat.

Képek: DO-archív

"A kupameccs már történelem, egy kicsit örültünk neki, de most már minden idegszálunkkal a szombati bajnokira koncentrálunk, hiszen nagyon fontos számunkra az, hogy itthon tartsuk a két pontot. El kell felejteni, hogy mi történt a kupamérkőzésen, a szombati egy teljesen más meccs lesz, s szó sincs arról, hogy a vendégek helyezése miatt könnyedebben készülnénk a mérkőzésre. Az MTK ugyanis remekül összeállt az utóbbi időben, védekezése és támadójátéka is feljavult, nem véletlen, hogy az előző fordulóban a Debrecen ellen is nagyon sima győzelmet arattak. Kifejezetten kemény találkozóra számítok, a játék minden elemében jól kell teljesítenünk ahhoz, hogy másodszor is legyőzzük hétvégi vetélytársunkat" - fogalmazott György László, a DKKA csapatának vezetőedzője.

A rovat további hírei: Sport

Csak egy pont jutott a DFC-nek

2026. már. 16.

Nem tudott nyerni a PTE-PEAC otthonában a második félidő jelentős részét emberhátrányban játszó Dunaújváros FC labdarúgó csapata az NB III-as pontvadászat hétvégi fordulójában.

A MAC jutott a négy közé

2026. már. 15.

Nem tudta megismételni pénteken mutatott fegyelmezett, jó játékát, így egy góllal kikapott az Andersen Liga negyeddöntőjének mindent eldöntő harmadik mérkőzésén a DAB-ASP csapata.

Húsz percig bírta a Kohász

2026. már. 15.

Bár az első félidő hajrájáig tartotta magát a DKKA női kézilabda csapata a DVSC ellen, a vendégek végül fölényes, huszonhárom gólos sikert arattak a két gárda szombati bajnokiján.

DSTV: hírek a horgászat szerelmeseinek

2026. már. 14.

Zajlik az élet a Dunaújvárosi Sporthorgász Egyesületnél is. Újfent voltak hírértékű aktualitások, amelyekről Somfai Rezső az egyesület elnöke számolt be. Hangkép.

Egyenlített a DAB-ASP

2026. már. 14.

Magabiztos, négygólos győzelmet aratott a MAC Budapest AHC otthonában a DAB-ASP jégkorong csapata az Andersen Liga negyeddöntőjének második, pénteki felvonásán.

Kecskeméten ért véget a DKSE hosszú böjtje

2026. már. 14.

Kétszettnyi remeklés után jött a hullámvölgy, de a negyedik játszmában küzdeni tudásból is jelesre vizsgázott együttesünk, amely 3-1-es győzelmet aratott a Kecskemét otthonában.

Ezúttal a DVSC-t fogadják kézilabdázóink

2026. már. 13.

A tabellán harmadik DVSC ellen kell bizonyítania a dunaújvárosi fiataloknak a bajnokság szombati fordulójában.

  • További hírek

Friss hírek

  1. Bravúr kell a továbbjutáshoz

  2. Előremutató pályázaton dolgozik a KMI csapata

  3. DSTV: eredményes negyedév

  4. Kisebb-nagyobb fejlesztések a Békevárosban

  5. DSTV: új szakképzési bázis

Videók

Embedded thumbnail for DSTV: eredményes negyedév

DSTV: eredményes negyedév

Embedded thumbnail for DSTV: új szakképzési bázis

DSTV: új szakképzési bázis

Embedded thumbnail for DSTV: mozgalmas iskolai napok

DSTV: mozgalmas iskolai napok

Top hírek

  1. Választás 2026: már végleges a szavazólap

  2. Új szakképzési bázis épül Dunaújvárosban

  3. „Tiszta udvar, rendes ház” a Technikumban

  4. Együtt ünnepelte a város a forradalom és szabadságharc hőseit március 15-én (galériával)

  5. DSTV: büszkeségünk a sportuszoda

Galéria

Március 15-i ünnepség

Veres Viktória bemutatója a Kortárs Művészeti Intézetben

FitCity Dunaújváros (2026. március)

Dunaújváros Hetilap

XV. évfolyam 11. szám - 2026.03.20.

2025. © DS Média Kft. •  Médiaajánlat • Szerzői jogok • Adatvédelem • Impresszum • Közéleti hetilap • RSS

  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő