Ugrás a tartalomhoz Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez a honlapon
Címlap

Top nav left

  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő
2025. dec. 28. Kamilla
FacebookYoutube
  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
főoldal
Menü

Két vereség a Szentestől

Sport
vízilabda
DFVE
Dunaújváros
utánpótlás
Szentes

facebook megosztás

spigott - 2017. feb. 28., 07:59

A DFVE ifjúsági vízilabdázói sima, a serdülők szoros vereséget szenvedtek a Szentes elleni korosztályos bajnoki összecsapáson.

A DFVE serdülő és ifjúsági csapata is a Szentes ellen ugrott medencébe a korosztályos bajnokságok hétvégi fordulójában. Fiataljaink közül az ifikre várt lényegesen komolyabb mérkőzés, ugyanis a vasárnapi játéknap előtt a DFVE a második, míg a Szentes a harmadik helyen állt a tabellán úgy, hogy mindössze kettő pont választotta el egymástól a feleket. A mérkőzésen azonban sajnos elmaradt a nagy csata, mert a mieink ezúttal nem fogtak ki jó napot, míg a szentesieknek gyakorlatilag minden sikerült az első félidőben, így a nyitó negyedet követően 3-1-re, míg a félidőben már 8-2-re vezetett a vendégcsapat. Ugyan a térfélcsere után már kiegyenlítettebb játékot láthattak a Fabó Éva Sportuszodába kilátogatók, csapatunk mindössze egyetlen gólt tudott ledolgozni tetemes hátrányából, így a Szentes végül sima, 11-6-s sikerrel érte be vízilabdázóinkat a bajnoki táblázaton.

A serdülők összecsapásának viszont a vendégek voltak az esélyesei, hiszen a forduló előtt a szentesiek öt ponttal többet gyűjtve álltak a bajnokság negyedik helyén, míg a mieink a hetedik pozícióból várták a találkozót. Ehhez képest a DFVE játékosai alaposan megnehezítették ellenfelük dolgát, ugyanis hiába vezetett két negyed után 4-2-re a vendégcsapat, a harmadik felvonásban nemcsak egyenlített, hanem fordított is Schmidt Tamás csapata (6-5). Sajnos a szentesiek nagyon összeszedték magukat a véghajrára, egy kapott gól mellett háromszor is bevették a dunaújvárosi kaput, így végül a serdülőknél is a vendégek örülhettek a 8-7-es győzelemnek.

Eredmények

Ifjúságiak

DFVE – Szentes 6-11 (1-3, 1-5, 1-1, 3-2)
Gólszerzőink: Vályi V. 2, Mchunu 2, Sajben 1, Lara 1.

Serdülők

DFVE – Szentes 7-8 (1-1, 1-3, 4-1, 1-3)
Gólszerzőink: Fülöp 2, Huszti V. 2, Jonkl 1, Rompos 1, Lara 1.

A rovat további hírei: Sport

Virágcsokrokkal várták az Eb dunaújvárosi hőseit (galériával)

Virágcsokrokkal várták az Eb dunaújvárosi hőseit (galériával)

2025. jún. 03.

A DKSE és a torna szakosztály mellett városunk vezetése is köszöntötte a lipcsei Európa-bajnokságról hazatért dunaújvárosi tornászokat a Pap Zoltán Tornacsarnokban hétfőn délután.

Kunhegyesi öröm a Dózsában

Kunhegyesi öröm a Dózsában

2025. jún. 02.

Hatodik helyen végzett a DSE Röplabda Akadémia korosztályos együttese az U13-as bajnokság Dunaújvárosban megrendezett országos döntőjében.

Bajnoki címek Ceglédről

Bajnoki címek Ceglédről

2025. jún. 02.

Remekül szerepeltek, s összesen öt dobogós helynek örülhettek a Danubius KSE versenyzői a tollaslabdázók Cegléden megrendezett Senior Magyar Bajnokságán.

Szépen csillogó ezüst a serdülőknél

Szépen csillogó ezüst a serdülőknél

2025. jún. 02.

Második helyen végzett a DFVE serdülő leány vízilabda csapata korosztályos országos bajnokság dunaújvárosi nyolcas döntőjében.

DSTV: újra a Suli Foci Kupáért fociztak

DSTV: újra a Suli Foci Kupáért fociztak

2025. jún. 01.

Már az első fordulóban is nagy csatákat hozott a Suli Foci Kupa. Az első korcsoportban kulcsi, a másodikban dunaújvárosi siker született a DLSZ Arénában megrendezett viadalon. Hangkép.

Újra gáláztak a labdarúgók

Újra gáláztak a labdarúgók

2025. jún. 01.

Kiütéses győzelemmel zárta a Fejér vármegyei első osztály 2024/2025-ös kiírását a Dunaújváros FC labdarúgó csapata szombaton kora este.

Czifra Bettina Lili ezüstérmet szerzett az Eb-n

Czifra Bettina Lili ezüstérmet szerzett az Eb-n

2025. máj. 31.

Parádés versenyzéssel szerzett csodaszépen csillogó ezüstérmet a lipcsei Európa-bajnokságon a DKSE tornászainak kiválósága, Czifra Bettina Lili.

  • További hírek

Friss hírek

  1. Újabb bravúrban reménykednek az Acélbikák

  2. DSTV: szorgos közösség a Vasváriban

  3. Eltűnt, nagyon keresik Németh Zsoltot

  4. Csodás együttállás, frenetikus élmény

  5. DSTV: évet értékelt Tomanóczy Tibor

Videók

Embedded thumbnail for DSTV: szorgos közösség a Vasváriban

DSTV: szorgos közösség a Vasváriban

Embedded thumbnail for DSTV: évet értékelt Tomanóczy Tibor

DSTV: évet értékelt Tomanóczy Tibor

Embedded thumbnail for DSTV: mézeskalács a múzeumban

DSTV: mézeskalács a múzeumban

Top hírek

  1. Eltűnt, nagyon keresik Németh Zsoltot

  2. Szép gesztus a szenteste előtt

  3. Csábító üzenetek, súlyos következmények

  4. Karácsony a Krisztus Király főtemplomban

  5. DSTV: a birkózók is elbúcsúztatták az évet

Galéria

A szeretet lángja is ég

Az öröm rózsaszín gyertyája is fénylik (galéria) - fotó:

Az öröm rózsaszín gyertyája is fénylik (galéria)

DKSE évzáró (2025) - fotó:

DKSE évzáró (2025)

Dunaújváros Hetilap

XIV. évfolyam 50. szám - 2025.12.19.

2025. © DS Média Kft. •  Médiaajánlat • Szerzői jogok • Adatvédelem • Impresszum • Közéleti hetilap • RSS

  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő