Bartók Kamaraszínház és Művészetek háza

Kiteljesedett és megtört karrierek

Várkonyi Balázs - 2017. február 5. 14:21

2017-es „kerek” évfordulóinkat számba vevő sorozatunk záró darabjában visszapillantunk két jeles sportoló hölgy egykori sikereire és pályafutására. És megemlékezünk a koncertjáró fiatalok hajdani bálványáról, a különös sorsú énekesről.

Szépség és elegancia örökös bajnoka

1996, Kalocsa. Szenior tornászok versenye zajlik. A szpíker bekonferálja a rajtsorban következőt, s jellegzetes tornászbevonulással jön egy filigrán hölgy. A közönség felszisszen. Jó évtizede, hogy utoljára látták, mégis, a kalocsai versenyen épp úgy néz ki, mint legutóbb, a budapesti világbajnokságon; pedig annak már tizenhárom éve.

És Óvári Éva tényleg nem sokat változott! Igaz, ’96-ban már nem 39 kiló súlya, mint az első sikereikor, nem is olyan gyermeki az arca, mint volt 17 évesen, az 1979-es EB idején – de kétszer annyi évével is igazi tornászalkatú, arisztokratikus eleganciájú, és szép (ja persze, nem véletlenül választották meg a dunaújvárosi lányt a ’83-as világbajnokság legszebb tornásznőjének). És nem mellesleg: annyi idő elteltével is fantasztikus a tudása!

1962-ben született. Gyermekévei szinte a tornacsarnokban teltek. És a bájos kis csitri a kirobbanó tehetségével helyet követelt magának az 1976-os montreali olimpia válogatott keretében. Az újvárosi kislány 14 évesen negyedik helyezést szerzett társaival. Ezernyi sportoló álmodik az első olimpiáján ilyen sikerről. Az internetes tornász világfórumon a fotója alatt a gazdag eredménylista, ezzel a nyitó mondattal: Óvári Éva a legfiatalabb magyar versenyző volt az 1976-os olimpiai játékokon.

Jött 1978, és a világbajnokságon a magyar sportszeretők kedvence már egyéniben lett a világ negyedik legjobbja. Csodás gerendagyakorlatának videofelvétele a mai napig a világhálón kering. És még nem volt vége: 1979 – a Magyar Nemzetközi Bajnokság győztese. 1980, Moszkva – újabb olimpiai helyezés, a magyar csapat tagjaként ötödik. Aztán elkezdi az egyetemet is. A kettő együtt soknak tűnik, de három évig még elbír vele. A budapesti világbajnokság utáni évben aztán becsukja maga után a tornacsarnok ajtaját. Sikeremberként búcsúzott. Fiatalok példaképe maradt.

A nevét sportuszoda őrzi tovább

A legendás búvárúszó, Gurisatti Gyula 1994-ben az Év Sportolója lett tájékozódási kategóriában, míg az uszonyosok között a mindössze 18 éves feltörekvő tehetség, Savanya Norbert érdemelte ki a címet. Két korosztály – két nagyszerű sportember. Gurisatti már világbajnok, Savanya még csak eztán lesz világelső. És milyen a sors – ugyanabban az évben, karácsony előtt érkezett a sportágat megrázó hír: a búvárúszás másik nagy alakja, legendája, első magyar világbajnoka, Fabó Éva feladta az életküzdelmet. Önként lépett át a túloldalra…

Istenem, hány nagyszerű sportolóval megtörtént, hogy minden nagy erőpróbában helytálltak, aztán a civil élet bajaival nem bírtak. Sokszor megesik – mondja a sportpszichológus –, hogy egy bajnok, egy sikerember a civil életbe visszatérve válságba kerül, mert nem talál új célt.

1994 után tizenhat évvel a sokszoros világbajnok, Savanya Norbert is hasonló utat választott, mint Fabó Éva. Tragédiájuk üzenete: a mindent nehézséget vállaló, küzdésre termett sportoló lelke is sebezhető.

Egy netes fórumon gyermekkori barátnője emlékezik Évára. Egy különös mondatot is leír: „Láttam rajta, hogy ő sem tud megküzdeni a dicséretekkel”. Igen, van, hogy az elismerés épp annak teher, aki kapja… De olvassunk bele a visszaemlékezésbe!

„Osztálytársam volt 8 éven át. Már tiniként sok versenyt megnyert, míg mi itthon uncsiztunk a legvidámabb barakkban, ő ki tudott menni Kanadába is a sport segítségével. Igaz, az uszodákon kívül sokat nem látott ő sem külföldből. Emlékszem, nagyon szerény, kedves csaj volt. A nagyszülei nevelték fel.

Évával mindig megvártuk egymást az utcájuk bejáratánál, együtt mentünk a suliba és hazafelé is. Sosem beszéltünk sikerről, dicsőségről. Fiúkról beszélgettünk, filmekről, álmokról. Mindig megkérdeztük és meghallgattuk, mit álmodott a másik..  És én nem úgy tekintettem rá, mint híres búvárúszóra, hanem, mint egy okos értelmes, érzelmes csajra, aki egyívású velem, hasonló gondolatai vannak, és hasonló félelmei az élettől.”

A kedves, tehetséges, sikeres Fabó Éva neve az újvárosi uszodával él tovább. És sporttársai, tisztelői szeretetével…

 

Neki ezt pörgette ki az élet…

Ötvenöt éve, 1962-ben megszületett egy újvárosi kisember. Senki nem sejtette, hogy egyszer majd tinédzserek tombolnak a koncerteken, ahol ő, Jeszenszky Béla Tibor, „Flipper Öcsi” áll társaival a pódiumon. Nagyon népszerű énekes, dalszerző, zenész lett.

Gyermekkorában csellózni tanult, dobolt. Nagyszerű mesterek, Sík Olga és Domahidy László tanították énekelni. 1982-ben a Hungária zenekar Aréna című albumának Flipper-slágerével robbant bele a könnyűzene világába. Tizenhat éves volt! A jóképű fiú azonnal a lányok kedvence lett. De nemcsak az övék – zenei intelligenciája, fölkészültsége általános elismerést váltott ki. Magánélete viszont nem volt zökkenők nélküli…

Fiatalon hagyta itt tisztelőit, barátait.

A rovat további hírei: Kultúra

DSTV: a Vidám Parkból a múzeumba

DSTV: a Vidám Parkból a múzeumba

2025. jan. 17.

Különleges darab lett a hónap műtárgya az Intercisa Múzeumban. A kiválasztott lovacska a valahai Vidám Park emlékét idézi fel, és ennek kapcsán az egykori komplexum kincseinek múzeumba költöztetéséről is szó esik. Hangkép.
 

Elhunyt David Lynch amerikai filmrendező

Elhunyt David Lynch amerikai filmrendező

2025. jan. 17.

Néhány nappal 79. születésnapja előtt elhunyt David Lynch amerikai filmrendező, a Kék bársony, az Elefántember, a Mulholland Drive és a Twin Peaks című kultsorozat rendezője.

DSTV: tartja a színvonalat a Dunaújvárosi Vegyeskar

DSTV: tartja a színvonalat a Dunaújvárosi Vegyeskar

2025. jan. 15.

2024-ben a Dunaújvárosi Vegyeskar többször is szerepelt a DSTV híradóiban és magazinműsoraiban. A kórus számos színvonalas koncerttel örvendeztette meg a közönséget – volt mire visszatekinteni, és persze a tervekről, dilemmákról is szó esik az évértékelőn. Hangkép.

A Legendary Pink Dots ismét Magyarországon

A Legendary Pink Dots ismét Magyarországon

2025. jan. 14.

Két év után újra Magyarországon ad koncertet a Legendary Pink Dots (LPD). Az 1980-ban alakult, Hollandiában működő pszichedelikus kísérleti rockzenekar február 8-én a budapesti Instantban, másnap a pécsi Nappaliban lép fel.

Megérdemelt vastaps a zeneiskola évnyitó gálakoncertjén (galériával)

Megérdemelt vastaps a zeneiskola évnyitó gálakoncertjén (galériával)

2025. jan. 13.

Színes repertoár, gazdag és igényes műsor, megérdemelt siker: idén is a Bartók színháztermében rendezte Újévi Gálakoncert című eseményét a Sándor Frigyes Zeneiskola Szonáta Zeneművészeti Alapítványa. A hangversenyre még múlt pénteken délután várták az élő muzsika szerelmeseit.

ICA-D: "A Pink Floyd élmény" – képregény-bemutató

ICA-D: "A Pink Floyd élmény" – képregény-bemutató

2025. jan. 13.

Izgalmas programmal folytatja társművészeti sorozatát a Kortárs Művészeti Intézet (ICA-D): a Comicsmania kiadó új képregénye, A Pink Floyd élmény című kötet bemutatójára várják az érdeklődőket szerdán.

Január végéig várják a nevezéseket a 12. Savaria Filmszemlére

Január végéig várják a nevezéseket a 12. Savaria Filmszemlére

2025. jan. 13.

Január 31-ig várják a nevezéseket a május 7. és 9. között megrendezendő 12. Savaria Filmszemlére - közölte az MTI-vel a Savaria Filmakadémia Egyesület elnöke.