Komáromi és fővárosi öröm a Magyar Kupában

spigott - 2017. február 20. 18:19

A férfiaknál az SZPK Komárom, míg a női mezőnyben a Neumann Pillangók együttese nyerte a Dunaújvárosban megrendezett floorball Magyar Kupa küzdelmeit.

Az egyetemi sportcsarnokban rendezték meg hétvégén a floorball Magyar Kupa négyes döntőjének küzdelmeit. Mint arról szombaton már beszámoltunk, a DUE RFT gárdája sajnos nem jutott be a sorozat vasárnapi fináléjába, mivel 10-1-re kikapott az OB I-es bajnokságban listavezető Phoenix Fireball együttesétől. Ezzel együtt is ígért izgalmakat a sportág szerelmeseinek a Magyar Kupa döntője, ugyanis a bajnokság első és második helyezettje nézett egymással farkasszemet.

A fináléban ráadásul borult is a papírforma, mert hiába számított esélyesebbnek a Fireball gárdája, a komáromiak az első harmadban megszerezték a vezetést, s bár ellenfelük a második felvonásban egalizálni tudott, a 38. percben szerzett újabb SZP-gólnak köszönhetően a Komárom várhatta 2-1-es előnyből az utolsó játékrészt. Melynek derekán másodszor is egyenlített a Phoenix, ám véghajrát az ellenfele bírta jobban, mivel az 54., majd a 60. percben is betalált, így némi meglepetésre, de egyáltalán nem érdemtelenül győzött 4-2-re az SZPK Komárom, elhódítva ezzel a Magyar Kupa első helyért.

A hölgyek fináléjában is sikerre hajtottak a komáromiak, ám a Neumann Pillangók elleni mérkőzésnek csak az első harmada volt szoros. A női kupadöntő nyitó húsz percében ugyanis négy-négy alkalommal találtak hálóba a felek, míg a fordulás után a Pillangók öt találatára csak eggyel tudott válaszolni az SZPK női csapata. A harmadik etapban ugyan még egyszer feljött háromra a komáromi alakulat, de a hajrát a Neumann bírta jobban, s újabb két gólt jegyezve alakította ki a kupagyőzelmet érő 11-6-os végeredményt.

A rovat további hírei: Sport

Fontos győzelmet aratott a Kohász

Fontos győzelmet aratott a Kohász

2025. feb. 02.

Izgalmakban bővelkedő, nagy hullámvölgyeket hozó csatában aratott hatgólos sikert a DKKA női kézilabda csapata az MTK elleni hazai bajnokin szombaton este.

Hozták a kötelezőt

Hozták a kötelezőt

2025. feb. 01.

Az első negyedben még akadozott a gépezet, ám így is sima, kilencgólos győzelmet aratott a DFVE női vízilabda csapata a III. Ker. TVE elleni hazai bajnokin.

A második szettig működött a terv

A második szettig működött a terv

2025. feb. 01.

Ismét közel volt a részsikerhez, de a Kazincbarcika ellen is két szoros és egy sima játszmában szenvedett vereséget a DKSE Röplabda csapata az Extraligában.

Újabb hazai bajnoki vár a DFVE csapatára

Újabb hazai bajnoki vár a DFVE csapatára

2025. jan. 31.

Hazai környezetben erősítheti meg harmadik helyét a bajnoki tabellán a DFVE női vízilabda csapata szombaton délután.

DSTV: sportágválasztó a Vasváriban

DSTV: sportágválasztó a Vasváriban

2025. jan. 31.

A Vasvári iskola beiskolázási programsorának egyik, ha nem a legnagyobb állomását rendezték meg a mögöttünk hagyott szombaton. A nagy sportágválasztó napon nem csak 10 különböző szakosztály mutatkozott be, hanem a szülők megismerkedhettek az intézmény szakmai programjával is – a tanórák mellett porondon voltak a robotok és a sakkoktatás is. Hangkép.

Már a rájátszásra is készülnek

Már a rájátszásra is készülnek

2025. jan. 31.

Hazai környezetben, a Kazincbarcika elleni találkozóval folytatja az Extraliga küzdelmeit a DKSE röplabda csapata ma este fél nyolctól.

Remek versennyel kezdték az évet

Remek versennyel kezdték az évet

2025. jan. 30.

Közel száz versenyző vett részt a dunaújvárosi lábtoll-labdázók nyílt versenyén a Szent Pantaleimon iskolában a mögöttünk hagyott hétvégén.