Megkezdődött a dunaföldvári gyilkosság ügyének tárgyalása
Megkezdődött a dunaföldvári gyilkosság perének tárgyalása pénteken a Szekszárdi Törvényszéken.
A tényállás szerint 2013. május elsején az otthonában megölték Molnár Antal 42 éves dunaföldvári vállalkozót, majd egy dunaújvárosi ház pincéjében elásták és bebetonozták.
A Tolna Megyei Főügyészség három dunaújvárosi férfi ellen emelt vádat: a 44 éves G. Antalt emberöléssel, kifosztással és magánlaksértéssel, a 32 éves Sz. Józsefet és a 40 éves G. Rolandot emberöléssel kapcsolatos bűnpártolással vádolják. Málinger Marianna főügyészhelyettes a vádiratot ismertetve elmondta: a már 2007-ben emberölésért felelősségre vont G. Antal és későbbi áldozata üzlettársak voltak, kapcsolatuk azonban ellenségessé vált. Molnár Antal hárommillió forintot ígért G. Antalnak, de nem adta oda, ezért az elsőrendű vádlott elégtételt akart venni.
A gyilkosság napján Sz. József másodrendű vádlott G. Antal megbízásából figyelte a férfi házát, és jelezte neki, hogy mikor van otthon. Ezután G. Antal - akit a vele rokoni kapcsolatban álló G. Roland vitt oda gépkocsival - bement a dunaföldvári vállalkozó házába, és megfojtotta őt. A holttestet betették az autóba, és G. Roland édesanyjának felújítás alatt álló dunaújvárosi házához vitték. Ott egy pincében törmelékkel fedték el, majd később falat húztak a holttest elé, és betonnal öntötték le.
Sz. József szolgálataiért megkapta az áldozat 113 ezer forint értékű aranyláncát, majd 1,3 millió forintot G. Antaltól. A vádirat-ismertetés után a törvényszék a tárgyalást elnapolta, miután a védők jelezték, hogy az előzetes letartóztatásban lévő vádlottak nem ismerhették meg a DVD-n lévő nyomozati anyagokat, így nem tudtak felkészülni a tárgyalásra. Rónai Ferenc, az elsőrendű vádlott védője az MTI-nek elmondta, hogy védence részleges beismerő vallomást tett. A másodrendű vádlott szintén beismerte tettét, G. Roland ugyanakkor tagadta a vádakat.
G. Roland 2006-tól volt dunaújvárosi önkormányzati képviselő, 2016 márciusában lemondott megbízatásáról, a Fidesz felfüggesztette párttagságát, a párt helyi szervezete pedig kezdeményezte kizárását az önkormányzati frakcióból.
-MTI-
A rovat további hírei: Sziréna
Közlekedés: fokozott ellenőrzés az ország útjain
2021. feb. 08.
Átfogó ellenőrzést végez a következő napokban az Európai Közlekedésrendészeti Szervek Hálózata (ROADPOL) – mától egészen vasárnapig tart a Truck & Bus – Nehéz tehergépkocsi és autóbusz elnevezésű akció. Fokozott figyelem a hajtás után!
Letartóztathatják az embercsempészt
2021. feb. 06.
Újabb kísérlet, újabb bukó, és már megint az M6-os sztrádán; minősített embercsempészés bűntette miatt hozott indítványt Dunaújvárosi Járási Ügyészség, értesült a DO.
Ügyészségi indítvány a borzalmas baleset okozója letartóztatására
2021. feb. 05.
Halálos közúti baleset gondatlan okozásának vétsége és kábítószer birtoklásának vétsége miatt indítványozta az ügyészség annak a férfinak a letartóztatását, aki az M6-os autópályán, Adony térségében hátulról nekiütközött az előtte szabályosan közlekedő gépjárműnek; a baleset következtében egy gyermek elhunyt és öt személynek súlyos sérülése keletkezett.
Letartóztatták az embercsempészt
2021. feb. 03.
A Dunaújvárosi Járási Ügyészség indítványozta a letartóztatást – a férfi a gyanú szerint két alkalommal vett részt illegális határátlépők szállításában; a második alkalommal csípték el a rendőrök az M6-os sztrádán.
Ittasság gyanújával őrizetbe vették a halálos balesetet okozó sofőrt
2021. feb. 03.
Egy kislány életét vesztette, további öt ember megsérült az M6-os sztrádán történt balesetben – a rendőrség ittasság gyanújával őrizetbe vette a végzetes ütközést okozó sofőrt, értesült a DO.
Végzetes ütközés az M6-os sztrádán Adonynál; egy kislány az áldozat, őrizetben az ittas sofőr (FRISSÍTVE!)
2021. feb. 03.
Halálos kimenetelű baleset történt a sztráda Adony melletti szakaszán tegnap este. Két személyautó ütközött. Egy kislány veszítette életét a végzetes balesetben, értesült a DO. Összeállításunkat elrettentő galériával egészítettük ki. Időközben őrizetbe vették a balesetet okozó sofőrt, a 25 éves férfi a gyanú szerint ittasan ült a volán mögé. (FRISSÍTVE!)
A raktérben bújtak el, a városban találták meg a menekülőket
2021. feb. 02.
Négy határsértővel szemben intézkedtek a rendőrök Dunaújvárosban hétfőn késő délelőtt, értesült a DO.