Útirajzok - Petőfi vándorútja a Bartókban
Csadi Zoltán, a Bartók színház színésze és igazgatóhelyettese nagy fába vágta a fejszéjét, mikor elhatározta, hogy egy hetvenperces előadás során megosztja a nézőkkel a 26 éves Petőfi Sándor utazásainak fiktív történetét.
1847-ben Petőfi Sándor a már országszerte híres költő, alig 26 évesen otthagyja biztos állását a Pesti Divatlapnál és elindul felfedezni Erdélyt és a Felvidéket. Az utazásairól jóbarátjának, Kerényi Frigyesnek írt fiktív leveleket, amiket két naplója, az Úti jegyzetek és az Úti levelek tartalmaznak. Ezekben megismerhetünk egy huszonhat éves fiatalembert, akinek határozott és komoly véleménye volt a világról és ezekről mind a maga sajátos stílusában írt barátjának. Csadi Zoltán, a Bartók Kamaraszínház igazgatóhelyettese ezekből a levelekből válogatott ki egy több, mint egyórás adagot, mely segít teljes képet adni a költőről.
Az első előadás kedden volt a második szerdán 19 órakor lesz, ezt követően viszont áprilisig kell várnunk a legközelebbi előadásra. Csadi Zoltán szerint a levelekből megismert Petőfi sok tekintetben hasonlít a mai fiatalságra, és izgalmas egy viszonylag új oldaláról mutatkozik be nekünk. Mivel róla mindenkinek elsősorban a versei ugranak be, ezért különleges élmény a prózai Petőfit hallgatni, aki rendkívül olvasmányosan, humorosan és különlegesen ír. A hetvenperces előadás húsz teleírt oldalból áll, ami komoly kihívást jelent minden színész számára, főleg, ha egyedül áll a színpadon. Csadi Zoltán, mint mondta, ez számára egy mérce is volt, hogy színészként képes-e ilyen mértékű szöveget elsajátítani, ezért az elmúlt fél év során minden nap foglalkozott a levelekkel, hogy vissza tudja adni azokat emberi, szerethető módon, személyessé téve a történetet.
A rovat további hírei: Kultúra
Tüzes napok: visszaszámlálás, csütörtökön startol a Rockmaraton!
2024. júl. 09.
Pár év kihagyás után idén ismét Dunaújváros ad otthont az idén 30 éves jubileumát ünneplő Rockmaraton Fesztiválnak: a fergeteges bulisorozat csütörtökön nyitja meg kapuit a rock/metal zene rajongói előtt a Szalki-szigeten.
DSTV: drámapedagógia az MMK táborában
2024. júl. 06.
Különleges előadások is színezik az MMK táborainak programját, derül ki a DSTV összeállításából. A "Közlekedj okosan!" tematikus hetének kínálatában a közelmúltban Polgár Lilla tartott drámapedagógiai foglalkozást, a táborlakó nebulók nagy örömére. Hangkép.
DSTV: vizsgáztak a Violin színjátszói
2024. júl. 05.
Látványos bemutatók helyszíne volt a Bartók stúdióterme a közelmúltban, derül ki a DSTV összegzéséből. A Violin Művészeti Iskola színjátszó tagozatos csoportjai mutatták be vizsgaelőadásaikat – négy korosztályban. Hangkép.
DSTV: a névadó misztériuma
2024. júl. 04.
Izgalmas történelmi és művészeti programra várta az érdeklődőket a Szent Pantaleimon iskola, derül ki a DSTV összegzéséből. A görögkatolikus intézmény diákjai a névadóhoz kapcsolódó misztériumjátékot mutattak be. Hangkép.
ICA-D : több évtizedes pálya remekei csalogatnak (galériával)
2024. júl. 03.
Ékezetek címmel nyílt kiállítás a Múzeumok Éjszakája országos programsorozat keretében a Kortárs Művészeti Intézetben (ICA-D): a tárlat vendégei Nemes Ferenc képzőművész csodásan gazdag és komplex életművébe nyerhetnek betekintést.
Bulira fel – újra itt a Rockmaraton!
2024. júl. 02.
Pár év kihagyás után idén ismét Dunaújváros ad otthont az idén 30 éves jubileumát ünneplő Rockmaraton Fesztiválnak, ami július 11-én nyitja meg kapuit a rock/metal zene rajongói előtt a Szalki-szigeten.
DSTV: gálákkal koronázott a Móricz
2024. júl. 02.
Három napon át tartó sorozattal búcsúzott a jubileumi tanévtől a Móricz Zsigmond Általános Iskola a közelmúltban. A Bartók színháztermében, zsúfolt ház előtt tartott ünnepi gálákról már beszámoltunk, most itt a DSTV összegzése. Hangkép.