Városüzemeltetés és szolgáltatás
Újraindították a Juharos Étterem konyháját, átvették teljes egészében a Partvédelmi Vállalat feladatait, és egyre több megrendelést kapnak különféle felújítási munkálatokra.
A DVG Dunaújvárosi Vagyonkezelő Zrt. az önkormányzat cége, amelynek jelenlegi munkáiról, az elmúlt időszak változásairól az elnök-vezérigazgatóval, Mádai Balázzsal beszélgettünk.
A DVG Zrt. sokféle feladatot lát el, ezek koordinálásra különböző ágazatokat és ágazati csoportokat hoztak létre házon belül.
A Szolgáltatási Ágazat elsősorban üzemeltetési és részben városüzemeltetési feladatokat lát el. Ilyen például a téli időszakban a hó-és síkosságmentesítés, az utak, járdák takarítása. Az elnök-vezérigazgató arról számolt be, hogy bővítették a cég gépállományát.
- A négy régi típusú, nagy hókotró autó mellé egy használt, de újszerű járművet vásároltunk a hóeltakarítási feladatok elvégzésére. Ugyanígy, egy kisebb járművel bővült a járdák takarítására szolgáló gépparkunk is. A gépi takarítás mellett kézierővel is dolgozunk a hóeltakarításon, saját dolgozókkal és közfoglalkoztatottakkal egyaránt, és ebben hathatós segítség nyújt a Dunaújvárosi Hátrányos Helyzetűek Foglalkoztatásáért Közhasznú Nonprofit Kft. is - mondta Mádai Balázs.
Ebben a téli időszakban a járdák hóeltakarítási munkálatai az Erdészeti és Parkfenntartási ágazatot veszi igénybe, ugyanis ők vannak kint terepen nagy létszámban. Emellett természetesen az ilyenkor szokásos karbantartási munkákon is dolgoznak, mint a cserjék és a belógó faágak metszése, illetve a fakitermelés az erdőkben.
A Partvédelmi Vállalat vezetője, Tóth Ferenc nyugdíjba vonulását követően a cég feladatai teljes egészében átkerültek a DVG Zrt-hez.
- Az integrálás két részben történt. Tavaly a Duna parti zöldfelületek gondozása, karbantartása került hozzánk. Most pedig a magas partvédelmi mű üzemeltetése is, amely közel kétszáz figyelőkút rendszerének vizsgálatát, adatgyűjtését, a rétegvíz kitermelő kutak folyamatos üzemeltetését foglalja magába – vázolta Mádai Balázs.
Szintén a Szolgáltatási Ágazathoz tartozik a Szalki-sziget, a szabadstrand és a kemping üzemeltetése. Az önkormányzat az utóbbi években mindig valami újabb fejlesztéssel bővítette a sziget kínálatát, tavaly megépítették a kempingben a szaunaparkot.
- Az apartmanok teljes kihasználtsággal működtek a nyáron, és mivel téliesítettük a nagy faházakat, így a téli idényben is szép számmal jöttek-jönnek a vendégek. A szaunapark beváltotta a hozzá fűzött reményeket, komolyabb érdeklődés mutatkozik a kültéri szaunapark iránt - mondta az elnök-vezérigazgató.
Nagy változást jelentett az elmúlt időszakban az, hogy már nem üzemeltetik a Fészek Tanéttermet, hanem helyette egy jól felszerelt konyhát alakítottak ki az Építők útján, az uszoda mögött található Juharos Étteremben.
- A Fészek Tanétteremben a mindennapos konyhát, a közétkeztetést az épület jelenlegi állapotában már nagyon magas költségekkel lehetett csak üzemeltetni, energetikailag teljesen elavult. A gazdasági szempontokat figyelembe véve kialakítottunk egy új konyhát a cégünk tulajdonában lévő Juharos Étteremben. Egy modern gépekkel felszerelt, korszerű technológiával rendelkező konyháról van szó, ahol sokkal költséghatékonyabban tudunk ételt előállítani rendezvényekre, a mai elvárásoknak megfelelő szinten. Egyelőre csak a konyhával üzemelünk az épület egyik szárnyában, tehát megrendeléseket teljesítünk, illetve, kiszállítást is vállalunk. A tervünk az, hogy a másik szárnyban kialakítunk egy vendégteret, amely már alkalmas lesz a rendezvények, esküvők lebonyolítására is.
Mint azt Mádai Balázs hozzátette, továbbra is gyakorlati helyként működnek, hiszen a Juharoson kívül a Művész Kávézó, a Főtéri Kávézó és az önkormányzati büfé is hozzájuk tartozik, de már kevesebb tanulóval. A Fészek Tanéttermet a Kereskedelmi iskola használja tanműhelyként, így gazdaságosabban tud üzemelni.
A DVG Zrt. egyik legnagyobb és a leglátványosabb feladatait a Vállalkozási, Műszaki és Ingatlankezelési Ágazat végzi, elsősorban az önkormányzat által megrendelt felújításokat. Jelenleg az I-es számú rendelőintézet orvosi ügyeleti helyiségét, és az Arany iskola vizesblokkját újítják fel. Az időjárás függvényében útjavításokat is végeznek.
- Az előző évekhez képest jelentősen nőtt a megrendeléseink száma, és bízunk abban, hogy ez a szám idén tovább fog emelkedni. Folyamatosan kerestünk új szakembereket, munkatársakat, így még nagyobb fizikai létszámmal tudunk dolgozni. Azt vallom, hogy elsősorban a saját munkaerővel, a saját dolgozóinkkal kell megoldani a feladatokat, és csak erőforrás hiányában veszünk igénybe alvállalkozókat. Úgy gondolom, hogy emiatt fejlődött a cég az elmúlt években, amiért a kollégáim is sokat dolgoztak. Egyébként mi is tapasztaljuk a szakemberhiányt más vállalatokhoz hasonlóan, nehéz megbízható, jó munkaerőt találni, így igyekszünk mi is a saját szakembereinket megtartani, segíteni őket – hangsúlyozta Mádai Balázs.
A rovat további hírei: Közélet
Jubileum: 50 éves a Duna-parti Tagóvoda (galériával)
2025. már. 25.
A Duna-parti Tagóvoda idén lesz 50 éves, s ahogy azt születésnap vagy jubileum apropóján illik, jó hangulatú ünnepséggel tisztelegtek a jeles évforduló előtt. A nagyszabású eseményre meghívták más tagóvodák közösségeit és Barta Endre önkormányzati képviselőt is.
100 éves lett Julianna néni – sok boldogságot!
2025. már. 23.
Igazán kerek évforduló, 100. születésnapja alkalmából köszöntötte az önkormányzat nevében Barta Endre alpolgármester a konyári születésű Szabó Lajosnét, Julianna nénit. A 100 éves szépkorú hivatalosan is városunk egyik legidősebb polgára – fiai körében fogadta a jókívánságokat.
DSTV: a diakonisszák története
2025. már. 23.
Különleges kiállításra várja az érdeklődőket az evangélikus templom galériájában március végéig, derül ki a DSTV összeállításából. A diakonniszák életét bemutató tárlatból kiderül, kik is voltak ők, és milyen szerepet töltöttek be a történelemben. Hangkép.
Tegyünk együtt a menstruációs szegénység ellen!
2025. már. 22.
Világszinten ismert probléma a menstruációs szegénység. Hazánkban is különböző akciókkal szeretnék enyhíteni a gond súlyosságát, viszont ehhez szükség van külső támogatásra is. Az Útkeresés Segítő Szolgálat és az Érted vagyunk 1987 Alapítvány folyamatosan várja a női higiéniai termékeket és a felajánlásokat.
Helyben is fontos a víz világnapja
2025. már. 21.
Minden évben március 22-én ünnepeljük a víz világnapját – ennek apropóján osztotta meg gondolatait elkötelezett zöld politikusként Szabó Zsolt gazdasági és koordinációs alpolgármester. Sajnos érezni már a klímaváltozás hatásait, a városi vízháztartás azonban biztonsággal üzemel.
Széleskörű segítség négylábúakkal
2025. már. 21.
Az állatasszisztált terápiás módszerek hazánkban is egyre népszerűbbek. Városunk is büszkélkedhet egy olyan csapattal, aminek két- és négylábú tagjai segítik az emberek jólétét. A közelmúltban a Duna Dog Center Alapítvány több intézménnyel is együttműködésbe kezdett.
Több mint 30 napirendről hoztak döntést
2025. már. 20.
Eltelt egy újabb hónap, és a képviselő-testület megtartotta márciusi ülését. A közgyűlésen több mint 30 napirendről döntöttek a képviselők ma délelőtt.