Végre legyőznék a Jegesmedvéket

spigott - 2017. február 1. 12:15

Az alapszakasz utolsó előtt hazai mérkőzésén szerezné meg idei első győzelmét a címvédő ellen a Dunaújvárosi Acélbikák jégkorong csapata.

A Ferencváros elleni 5-4-es hosszabbításos hétfői sikert követően sem pihenhettek túl sokat a Dunaújvárosi Acélbikák jégkorongozói, akik ma este fél nyolctól újabb komoly feladat elé néznek, hiszen a MOL Liga listavezetője, a DVTK Jegesmedvék csapata érkezik a jégcsarnokba. A két gárda idén öt alkalommal találkozott egymással, s a mieinknek sem a MOL Ligában, sem a Magyar Kupában nem sikerült legyőzniük a borsodiakat. Ehhez a legközelebb éppen legutóbb, a Magyar Kupa elődöntőjében voltak a Bikák, ám a több vitatott ítélettel tarkított véghajrát, s ezzel együtt a kupadöntőbe jutás lehetőségét is elbukták Miskolcon.

Azon a találkozón azonban remek hozzáállással, jó egyéni teljesítményekkel, igazi csapatként küzdöttek z erősen tartalékos dunaújvárosiak, akik természetesen elszántan várják a ma este fél nyolckor kezdődő mérkőzést, s egyértelműen az a céljuk, hogy az idei szezonban először végre legyőzzék a címvédőt. Szerencsére a MOL Liga kanadai táblázatát vezető Dansereau eltiltása letelt, s Jere Ölander is felépült agyrázkódásából, így mindenképpen bővülnek az Acélbikák variációs lehetőségei az elmúlt meccsekhez képest, ám mint azt Strenk Hunor másodedző elárulta, ahhoz, hogy végre itthon tartsák a három pontot a miskolciak ellen, a csapat minden játékosának tudása legjavát kell nyújtania.

Együttesünk vezetése két akcióval igyekszik kedvet csinálni a drukkereknek ahhoz, hogy a helyszínen tekintsék meg az összecsapást. Azok a szurkolók, akik a jégpálya pénztáránál felmutatják még érvényes (csuklón hagyott) karszalagjaikat a kézilabdázók mérkőzéséről, fél áron válthatják meg belépőjüket a DAB és a DVTK rangadójára is. Nemcsak a kézilabdáról átruccanó drukkerek számára tartogat azonban meglepetést csapatunk, hanem azok számára is, akik a büfében felmutatják karszalagjaikat: ők egy pohár sört, vagy két deci forralt bort kapnak ajándékba.

A rovat további hírei: Sport

Könnyed továbbjutás a kupában

Könnyed továbbjutás a kupában

2025. aug. 26.

Már az első felvonásban eldöntötte a nyitott kérdéseket a Dunaújváros FC női labdarúgó csapata a Paksi SE ellen a Simple Női Kupa második fordulójában.

Elégedett kapitányok a világbajnokság után

Elégedett kapitányok a világbajnokság után

2025. aug. 25.

Mindkét szövetségi kapitány elégedetten értékelte a vasárnap zárult milánói kajak-kenu világbajnokságot, amelyen a gyorsasági válogatott 13 érmet, hat aranyat, két ezüstöt és öt bronzot nyert.

Fiatal csatárok az Acélbikáknál

Fiatal csatárok az Acélbikáknál

2025. aug. 25.

Keresztes Zsombor a FEHA19 együttesétől, míg Vadócz Bendegúz Lengyelországból érkezik a Dunaújvárosi Acélbikák jégkorongozóihoz.

Itthon maradt a Kohász Kupa

Itthon maradt a Kohász Kupa

2025. aug. 25.

A Kozármislenyt és a Kisvárdát is legyőzve szerezte meg a hazai rendezésű Kohász Kupát a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia felnőtt együttese.

Ünnepi foci a DLSZ Arénában

Ünnepi foci a DLSZ Arénában

2025. aug. 24.

A Szil-Ker együttesének sikerével ért véget a DLSZ Arénában megrendezett VI. Augusztális Ünnepi Foci Kupa.

Fájó búcsú a kupától

Fájó búcsú a kupától

2025. aug. 24.

Nem kis meglepetésre egygólos vereséget szenvedett a Magyar Kupa második fordulójában a Dunaújváros FC labdarúgó csapata az alacsonyabb osztályú Kelen SC otthonában.

Hajdu Jonatánék világbajnokok Milánóban

Hajdu Jonatánék világbajnokok Milánóban

2025. aug. 23.

Parádés versenyzéssel szerzett világbajnoki címet a kenu négyesek 500 méteres versenyszámában a Kollár Kristóf, Juhász István, Hajdu Jonatán Fejes Dániel összeállítású magyar egység Milánóban.