Ugrás a tartalomhoz Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez a honlapon
Címlap

Top nav left

  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő
2026. már. 19. József, Bánk
FacebookYoutube
  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
főoldal
Menü
Dunaújváros Hetilap

130 négyzetméteres új parkoló épül

Közélet
parkoló
Kodály utca
Gombos István
alpolgármester
Dunaújváros

facebook megosztás

Molnár Emese - 2017. már. 23., 12:18

Mintegy százharminc négyzetméternyi területen új parkolókat építenek a Kodály Zoltán utcában. Gombos István, az 1-es számú választókörzet képviselője elmondta, az önkormányzat már korábban elkészítette az új parkoló tervezését.

Szükség volt a férőhelyekre, hiszen például a szomszédban lévő Móricz iskola egy-egy nagyobb rendezvényekor nem tudnak megállni az autósok. Gyakran telítettek a környező parkolók is, így mindenképpen megoldást kellett találni a lakók által felvetett parkolási problémákra.

Gombos István hangsúlyozta, minden egyes körzeti felújításánál figyelembe veszik a lakossági igényeket, jelzéseket, így például a Kodály utcában (korábban Úttörő, Kisdobos utca) úgy építenek most új parkolókat, hogy nem vágnak ki egyetlen fát sem, sőt, további facsemetéket ültetnek, és esztétikus környezetet alakítanak ki hozzá.

Az önkormányzat a parkoló építésével a DVG Zrt.-t bízta meg. A kivitelezésről Nagy Zsolt, a cég vállalkozási, műszaki és ingatlankezelési ágazatvezetője nyilatkozott lapunknak.

- Jelenleg az alépítményi munkálatokat végezzük. Egyeztettünk a közmű-szolgáltatókkal is. Van egy olyan villamos vezeték, amit át kell majd helyezni, ez egy kicsit nehezíti az építkezést, de a jó időjárásnak is köszönhetően jól haladunk a kivitelezéssel. Május 30-ig kell befejeznünk az építkezést. Körülbelül tizenkét új parkolót alakítunk ki, amelynek térköves burkolata lesz. Továbbá az új férőhelyek mellett lévő aszfaltburkolatot is felújítjuk- mondta Nagy Zsolt.

A rovat további hírei: Közélet

Tavaszi megújulás a Technikumban

Tavaszi megújulás a Technikumban

2021. ápr. 14.

A Technikum városrészben várható apróbb fejlesztéseket és a tavaszi munkálatokat tekintette át Mezei Zsolt alpolgármester, a 7. számú választókörzet önkormányzati képviselője. A helyszíni szemlére a Városüzemeltetési Osztály két szakembere is elkísérte. 

Tájékoztatás pótfűtés igényléséről

Tájékoztatás pótfűtés igényléséről

2021. ápr. 14.

A fűtési szezon hivatalosan holnap ér véget, de most éppen havas eső esik, az alábbi hír aktualitása nem kérdés.

Jótékonysági licit a Jószoliért – újra!

Jótékonysági licit a Jószoliért – újra!

2021. ápr. 13.

Valóra váltották a tavalyi akció fényes sikere nyomán tett ígéretet, újra útjára indították a Jótékonysági licit a Jószoliért című online árverést az otthon művészetterápiás programjának futtatói. Az aukciós facebook felület tegnap élesedett – már lehet licitálni!

Parkolókérdés: lakossági megkeresés alapján járt el a képviselő

Parkolókérdés: lakossági megkeresés alapján járt el a képviselő

2021. ápr. 13.

Szemlét tartott a körzetében kollégáival Szabó Zsolt gazdasági és koordinációs alpolgármester, a 6-os választókörzet önkormányzati képviselője. Az Esze Tamás és Balogh Ádám utca közötti területeken a lakosság kérésére új parkolóhelyek létrehozása a cél. 

Különleges akciót indított a "Jószoli" – bárki üzenhetett

Különleges akciót indított a "Jószoli" – bárki üzenhetett

2021. ápr. 12.

A Jószolgálati Otthon Közalapítvány különleges közösségi kezdeményezést indított: paravánon bárki hagyhatott számukra üzenetet, vagy feljegyezhette egy-egy velük kapcsolatos kedves emlékét – így tett a város vezetése is.  

Lakossági adatgyűjtést végez a KSH

Lakossági adatgyűjtést végez a KSH

2021. ápr. 12.

Városunkban is több témában végez lakossági adatgyűjtést a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) az Országos Statisztikai Adatfelvételi Program részeként. Témavázlat a hajtás után!

DSTV: segít a NAV hasznos webes felülete

DSTV: segít a NAV hasznos webes felülete

2021. ápr. 12.

A NAV online felületének hasznos funkciói is segítik az adózókat a pontos bevallás kitöltésében, derül ki a DSTV összegzéséből. Ott módosítható a Nemzeti Adó- és Vámhivatal által elkészített szja-bevallási tervezet is. Hangkép.

  • További hírek

Friss hírek

  1. DSTV: mozgalmas iskolai napok

  2. A kiberbiztonságról a Római Civil Házban

  3. DSTV: újra zenélt a cukrászda

  4. Két vereség a megyei rivális ellen

  5. Megállíthatatlanul terjed a netes csalás

Videók

Embedded thumbnail for DSTV: mozgalmas iskolai napok

DSTV: mozgalmas iskolai napok

Embedded thumbnail for DSTV: újra zenélt a cukrászda

DSTV: újra zenélt a cukrászda

Embedded thumbnail for DSTV: tiszta környezetért Dunaújvárosban

DSTV: tiszta környezetért Dunaújvárosban

Top hírek

  1. Így ünnepelte március 15-ét a város (galéria)

  2. Választás 2026: már végleges a szavazólap

  3. Konyhatűzhöz riasztották a lánglovagokat

  4. Új szakképzési bázis épül Dunaújvárosban

  5. „Tiszta udvar, rendes ház” a Technikumban

Galéria

Március 15-i ünnepség

Veres Viktória bemutatója a Kortárs Művészeti Intézetben

FitCity Dunaújváros (2026. március)

Dunaújváros Hetilap

XV. évfolyam 10. szám - 2026.03.13.

2025. © DS Média Kft. •  Médiaajánlat • Szerzői jogok • Adatvédelem • Impresszum • Közéleti hetilap • RSS

  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő