Aba Botond nem tud korrupcióról
A metrókorrupciót vizsgáló fővárosi munkacsoport hétfői ülésén Aba Botond, a BKV korábbi vezérigazgatója azt mondta, nem tud arról, hogy bárkit korrumpáltak volna a 4-es metró beruházása során és kész vagyonosodási vizsgálatot indítani maga és a családtagjai ellen.
Ezt a munkacsoportot még februárban állította fel a fővárosi közgyűlés annak érdekében, hogy kivizsgálják az Európai Csalás Elleni Hivatal (OLAF) jelentésében leírtakat a 4-es metró beruházásával kapcsolatban. Az öttagú testületnek május végéig kell jelentést készítenie arról, hogy kik szerepelnek a metródossziéban, továbbá kik a felelősök és hová kerülhettek az eltűnt pénzek.
A hétfői ülésen a BKV négy korábbi vezérigazgatóját, Aba Botondot, Antal Attilát, Balogh Zsoltot és Kocsis Istvánt szerették volna meghallgatni, de közülük csak Aba Botond ment el az ülésre.
Borbély Lénárd (Fidesz-KDNP) csepeli polgármester, a munkacsoport vezetője az ülés kezdetén azt mondta: számításai szerint Aba Botond vezérigazgatói időszakában a kifogásolt szabálytalan szerződések összege meghaladja a 141 milliárd forintot, és az OLAF-jelentés szerint 54 milliárd forint összegű kifizetés esetében merül fel korrupciógyanú.

Fotó:MTI
Aba Botond 1993 és 2006 vége között volt BKV-vezérigazgatója. A munkacsoport ülésén azt mondta: "nekem kivitelező, mérnökszervezetek nem ígértek, nem adtak (pénzt); én nem kértem és nem is fogadtam el semmilyen korrupciós pénzt". Hangsúlyozta ugyanakkor, hogy minden vizsgálatban szívesen részt vesz. Közölte, mivel 2006. december 31-én megszűnt a vezérigazgatói munkaviszonya, nem volt hatása a szerződések teljesülésére. A főváros vezetéséhez fűződő viszonyáról Aba Botond elmondta, nem volt nagyon jó barátságban semelyik vezetővel, nem voltak bizalmasok. Megjegyezte azt is, a metróprojekt legnagyobb hibáját abban látja, hogy mivel 2006 választási év volt, a határidők "irreálisan lerövidültek". Példaként említette, hogy a fúrópajzs elindítása kapcsán olyan időpontokat jelöltek meg, amelyek "fizikailag lehetetlenek voltak". A városvezetésnek az volt az igénye, hogy az októberi önkormányzati választások idejére a fúrópajzs induljon el - mondta.
Aba Botond szólt arról is: kapott "instrukciókat" közvetlenül Demszky Gábor akkori szabad demokrata főpolgármestertől, az ő közvetlen munkatársaitól, valamint az ellenőrzési mérnök feladatait ellátó Eurometro Kft. egyik vezetőjétől 2006 tavaszától októberig. Ezek lényege az volt, hogy nagyobb szerződések esetén bonyolítsanak szabályos közbeszerzéseket, de időben; szinte kivétel nélkül arra irányultak, hogy "a projekt elinduljon és menjen" - mondta. Arra - mint kérdésre válaszolva közölte - nem kapott instrukciót, hogy kik nyerjék el a szerződéseket. Aba Botond beszélt arról, hogy szerinte az OLAF-jelentésben vannak hibák, abban kronológiailag összekevernek bizonyos dolgokat, és található benne néhány olyan tétel is, amely igazolja azt, hogy az OLAF kiinduló álláspontja "hibás" volt. Megjegyezte azt is: amit ma az OLAF hibaként felsorol, az az OLAF szankcionáló szabályzatának életbe lépése előtti eseményekre vonatkozik. Ez a szabályzat, amellyel most a BKV-t és Budapestet kívánnák szankcionálni, 2007-ben lépett életbe - mondta. Kitért arra is, nem világos számára, hogy miután a magyar hatóságok lezártak vizsgálatokat, azok évek múltán hogyan kerülnek be az OLAF vizsgálatába "megkérdőjelezett eseményként". Mint mondta, részben felelősnek érzi magát a kialakult helyzet miatt, ugyanakkor úgy fogalmazott: "baromi sok mindent megtettünk, lehet, nem eleget, de ezt akkor nem mondta senki, hogy ez így nem jó".
A rovat további hírei: Közélet
Panorámapadokat is telepítettek – új utcabútorokat helyeztek ki a Béke városrészben
2025. júl. 30.
Ismét a körzetét érintő fejlesztésekről számolt be Kálló Gergely önkormányzati képviselő. A padok, kukák és kerékpártároló mellett új panorámapadokkal is bővült a körzet, amelyekből hangulatos a kilátás a Cirkusz térre.
Magdi néni a 90 évesek táborába lépett
2025. júl. 30.
Újabb szépkorú dunaújvárosi polgárt köszöntettek a napokban: Uhrin Ferencné, Magdi néni nagy családja körében ünnepelte a 90. születésnapját. Barta Endre alpolgármestert és az önkormányzat jókívánságait gyermekei, unokái, dédunokái körében fogadta az ünnepelt.
Boldog születésnap, szép családi körben
2025. júl. 29.
Újabb szépkorút köszöntött az önkormányzat – Barta Endre alpolgármester Varga Mária Magdolnát, Marika nénit 95. születésnapja alkalmából látogatta meg otthonában. Az ünnepelt egy szelet torta mellett szívesen mesélt életéről és mindennapjairól.
DSTV: gondos tervezés
2025. júl. 27.
A héten már készült egy összeállításunk az energiaválság nyomán arról, hogy milyen fejlesztések-átalakítások szükségesek ahhoz, hogy csökkentsük az energiafüggésünket. A téma apropóján felkerestük Szabó Zsolt gazdasági és koordinációs alpolgármestert is. Hangkép.
Közeleg az iskolakezdés, érkezik a segítség
2025. júl. 26.
Még javában tart a nyár, ám a nehéz körülmények között élők számára ez egyben azt is jelenti, hogy közeleg az iskolakezdés. Pontosabban közeledik egy olyan esemény, amely nagy, s talán egyre nehezebb teher a családok számára. Érkezik azonban a segítség – a közösség összefogásával.
Új élet a régi Bánkiban – közösségi kertet hoznak létre az udvaron
2025. júl. 25.
Az Új Esély Központ fontos szerepet tölt be a dunaújvárosi szociális szférában – mentális betegséggel és szenvedélybetegségekkel küzdő ellátottakat gondoz. Számos módszer adódik a problémák kezelésére, többek között a természetben töltött idő is nagy segítség lehet. A régi Bánki udvarán különleges projekt kezdődik – az Új esély közösségi kerttel segítik a városlakókat.
Folyamatos együttműködésben a fejlődésért
2025. júl. 24.
Személyesen üdvözölte Szabó Zsolt gazdasági és koordinációs alpolgármester Vass Zoltánt, a Dunaújvárosi Kereskedelmi és Iparkamara nemrég megválasztott elnökét. A találkozó középpontjában a város gazdasági helyzete és a kitűzött célok álltak. A megbeszélás híre és az elnöki interjú itt!









