Annyi a torkos csütörtöknek?

doszerk - 2017. március 2. 8:18

Ma van az első nem hivatalos torkos csütörtök, miután a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) gyorsan és határozottan kihátrált a 2006-ban indult féláras éttermi akciózás mögül, még a rendezvény doménjét is megszüntették - írja a Világgazdaság.

A Világgazdaság részleteket firtató kérdéseire az MTÜ lapzártáig nem válaszolt. Kevéssé valószínű, hogy érdektelenségbe fulladt az akció, hiszen még tavaly is 600 résztvevő étteremről szóltak a hírek. Most pedig egyre több étterem, sőt régiók – például a Balaton környékiek – is jelezték, hogy nem hagynak fel a komoly reklámértékű akciózással. Meglehet, hogy idén éppen az állami cég kihátrálása bizonyul hatásos reklámnak.

A magukra maradt éttermek mögé az utolsó pillanatban lépett be támogatóan az adatbányászati, statisztikai alkalmazásokkal foglalkozó Clementine Consulting Kft., amely egy ingyen hozzáférhető Google-térképre helyezte a csatlakozó éttermeket. (Az első napon már 84 hely jelentkezett náluk, az adatbázist folyamatosan töltik.)

Fotó:MTI

Galla Gábor, a 2006-ban életre hívott torkos csütörtök ötletgazdája, a Magyar Turizmus Zrt. akkori vezérigazgatója meglepődött a történteken, miként azon is, hogy az MTÜ a Budapest Winter Invitation szállodai akciót is lefújta már. Egyelőre nem tudni, mire készül a turizmusirányítás, milyen új ötletekkel rukkol elő.

A jó éttermek kínálatára biztos, hogy van kereslet, erre példa a két hét múlva kezdődő Étterem Hét, amely a felső kategóriás helyekre kíváncsiakat célozza meg alkalmi áron kínált menüsorával már tizenkettedik alkalommal – jelezte a szervező cég, a DiningCity étteremajánló illetékese, Kiss Zoltán.

-OPH-

A rovat további hírei: Mozaik

A hét végére megszűnik a hőség

A hét végére megszűnik a hőség

2025. aug. 18.

Addig viszont napos, gomolyfelhős, meleg nyár vár ránk a DO időjárási szakértőjének friss előrejelzése szerint. Augusztus 20-án meleg, de változékony napunk lehet – aztán következik a szokásos lehűlés.

Miért fontos mindenképpen ingatlanközvetítővel dolgozni?

Miért fontos mindenképpen ingatlanközvetítővel dolgozni?

2025. aug. 18.

Ingatlant eladni vagy bérbe adni nemcsak izgalmas, hanem sokszor kifejezetten stresszes folyamat is. Rengeteg utánajárást, szervezést és tárgyalást igényel, miközben mindenki szeretné a lehető legjobb feltételekkel nyélbe ütni az üzletet. (X)

DSTV: nyáron is aktív a Máltai Játszótér

DSTV: nyáron is aktív a Máltai Játszótér

2025. aug. 18.

A városban szerencsére több olyan helyszín és létesítmény is van, amely igencsak népszerű a városlakók körében, derül ki a DSTV összegzéséből. Ilyen a Máltai Játszótér is – a bázis kifejezetten a gyerekeknek és a családoknak kínál lehetőségeket. Nyáron sem pihentek. Hangkép.

 

Magasnyomású mosóval szinte mindent meg lehet oldani

Magasnyomású mosóval szinte mindent meg lehet oldani

2025. aug. 17.

A modern háztartások és vállalkozások életében egyre nagyobb hangsúlyt kap a tisztaság és a higiénia. Nem csupán esztétikai kérdésről van szó, mivel a tiszta környezet hozzájárul a jobb közérzethez, a hosszabb élettartamú berendezésekhez és bizonyos esetében az egészség megőrzéséhez is. (X)

 

Kánikula után esti csobbanás az élményfürdőben (galéria)

Kánikula után esti csobbanás az élményfürdőben (galéria)

2025. aug. 17.

A beszámoló még várat magára, de jöjjenek máris a képek: sokan választották az élményfürdő közösségi kezdeményezését szombaton este – a Holdfényfürdő bulija éjfélig csalogatta a vendégeket, a hangulatról meséljenek a képek!

Bimmer Parádé a Szalki-szigeten (galéria)

Bimmer Parádé a Szalki-szigeten (galéria)

2025. aug. 17.

Több mint száz autóval rendezik meg a BMW hagyományos nyári márkatalálkozóját a Szalki-szigeten augusztus 15. és 17. között. A programot többek között kipufogó hangnyomás mérés, autós limbó, felnikitartó verseny, autószépségverseny és szexy autómosás is színezte. A rendezvényt ma még meglátogathatják a márka szerelmesei, a szombati nap hangulatáról pedig meséljenek a képek.

Az antracit ablakpárkány: időtálló elegancia otthona számára

Az antracit ablakpárkány: időtálló elegancia otthona számára

2025. aug. 16.

Az építkezések és lakberendezési projektek világában a technikai kövek egyre népszerűbbek. Miért választják egyre többen ezeket az anyagokat? (X)