Apa, mesélj!

2017. március 12. (vasárnap) 14:13 - Várkonyi Balázs

Gyermekeim vissza-visszatérő felszólítására belekezdek a csupa-szép történetek egyikébe, de ők tiltakoznak: ne azt, hanem.. Mindig azt akarják hallani, amiben a régvolt keserű magvai lapulnak. Persze, hisz érzik, milyen lehetett az élet ott, a telepi szükséglakásban, ahová apjuk családját a sors kényszerítette.

Állok a legkisebbel, lánykámmal a Mikszáth utca sarkán. A hajdani lepusztult háznak már csak hűlt helye van. Előttem az emlék: az esőtől felduzzadt salaktengerben lovas kocsijával közeledik a Tüzép-telepi fuvaros, látom, ahogy a nagy gumikerekek kétfelé préselik a folyós masszát, az csak úgy zúdul befelé az ajtórésen. Anyám otthon van – persze, többnyire otthon, mert a politikai bűnös apám miatt épp nem taníthat –, szalad hát a lapáttal, vödörrel, felmosóronggyal…

Változik a kép. Szürke ruhás ember támaszkodik a villanypózna betongyámjára, ő a villanyszámlás, havonta jön, havonta beszélik meg anyámmal a világ dolgait. – Asszonyom, hiába már, Anderzon meghalt, csókolom! – mondja a férfi, viszontlátásra, vágja rá villámgyorsan anyám, de jön a viszontválasz, nem megyek még, Magduska, és csak mondja a bő patakként áradó történeteit, majd leszűri a tanulságot. Mindig ez a koreográfia, a hórihorgas ember mesél, és minden gondolatsor végén jön a szomorú híradás a titokzatos ember haláláról. Tudtuk persze mi, kölykök is, hogy a számlás bácsi Andersent akart mondani, csak örökre úgy épült be a tudatába, hogy Anderzon, de a lényeget értettük: a nagy dán mesemondó halála azt üzeni, hogy nincs mese, vége, de élni kell; és megette a fene ezt a világot, amiért olyan, amilyen.

Fotó:Wikiart

Erről szólt minden, ami a szálfa emberből kibukott, válogatott jelzőkkel illette a rendszert, kárhoztatta annak hazug prófétáit, Kádárostul, mindenestül. Soha nem jött híre, hogy a bőrkabátosok elvitték volna, persze, hisz’ megválogatta, ki előtt mit mond. Anyám a cinkosa volt, nagy összhangban szidták az egész bagázst. Olykor a kemény székely asszony, mintha félreértené a vissza-visszatérő mondat végén a csókolomot, gyors elköszönéssel próbálta berekeszteni a diskurzust. Ez csak annak szólt, hogy dolog van, szalad a ház, főzni-mosni kell; aztán mégis mindig minden halasztódott, mert jólesett kibeszélni a fájdalmat afölött, hogy mit rabolt el a hatalom az embertől: kitől a megélhetése földjét, kitől a tégláról téglára összerakott házát vagy az örökölt jószágát – és a legtöbbtől a lelke nyugalmát.

Folyt tehát a vége-nincs eszmecsere, záporoztak a szidalmak a kifordult világot igazgató hitványakra. Ha illetéktelen fül hallja, rendőrt is küldhetett volna a „néphatalom” nevében a két veszélydes zugszervezkedőre, de nem volt fültanú, így a számlás is, anyám is megúszta. Apám már nem, de az egy másik történet.

A villanyszámlás havonta jött, havonta temette Anderzont. Jól kibeszélte magát, láthatóan mégsem nyugodott meg. Hát hogy nyugodott volna. Ahogy mi sem. De megtanultuk, Anderzon meghalt, nincs hát mese; ám soha nem szabad ebbe beletörődnünk.

- Nyitókép forrása:keptar.oszk.hu -

A rovat további hírei: Napraszóló

Kétszáznégyezer harangkondulás

Kétszáznégyezer harangkondulás

2017. július 22. (szombat)

Ma délben is, mint 1456 óta mindig harangszó emlékeztetett bennünket – és egész Európát – a magyar hadtörténet kiemelkedő eseményére: a nándorfehérvári diadalra. 561 év telt el azóta. Ennyiszer 365 napon, vagyis 204 ezer 765 alkalommal adták hírül a templomok harangjai a győzelmet.

Halálos életmentés

Halálos életmentés

2017. július 16. (vasárnap)

A Duna mellett nőtt fel a kisfiú. Sosem félt a víztől. Korán megtanult úszni, majd serdülőként evezős lett. Egypárevezősben hajtott. A kis lélekvesztő magabiztos ura volt, pedig a kecses szkiff bármi másnál könnyebben borul. Az ő hajója a legkisebbek közül való volt, hét méter hosszú, huszonhat centi széles, persze, mert vékonyka srác volt ő is.

Üzenetek, múlt időben

Üzenetek, múlt időben

2017. július 09. (vasárnap)

Gyorsan éli életét egy újság. Sorai naponta kerülnek süllyesztőbe. A lap ugyan nap mint nap újraéled, de tegnapi önmagával már sosem lesz azonos. Huszonnégy órányi kölcsönlét az újságcikké. A világ életerőt ad a rövidke műveknek egy-egy napra, hogy aztán maga a világ lépjen túl rajta azonnal. A tegnap leírtak mára értelmetlenné válnak, zárójelbe kerülnek, helyüket átveszi valami új.

Pentele nevezetes polgára - filmszalagon

Pentele nevezetes polgára - filmszalagon

2017. július 05. (szerda)

A közelmúltban Rosty Pál életéről és nagy utazásáról készült dokumentumfilmet mutattak be a budapesti Cervantes Intézetben. Az alkotók – Kaszab Zsuzsa és Herczeg György, a Latin-Amerikai Magyar Egyesület alapító tagjai – végigjárták a híres világvándor egykori tengerentúli utazásának állomásait. Az „itiner” adott volt, csak követniük kellett a Rosty-könyvben foglaltakat.

Szomszéd kislány a „világ tetején”

Szomszéd kislány a „világ tetején”

2017. július 02. (vasárnap)

Azon a távoli környéken autó tán csak óránként bukkan föl, nagy néha egy-egy motoros, elvétve gyalogos. Aki arra jár, láthatja, amint fácánok grasszálnak a földúton, s csak az utolsó pillanatban kapnak szárnyra. Láthatja azt is, ahogy vadnyulak iramodnak át a mezőn, sőt, olykor őzek is.

Kivégzés „hétszáz forintért”

Kivégzés „hétszáz forintért”

2017. június 25. (vasárnap)

Vasárnap, délelőtti béke, nyugalom. Derűs idő. Úton vagyok. Túl korán érkezem egy találkozóra, megállok hát Kápolnásnyéknél. Nézelődöm. Előttem a tó megnyugtató látványa. Az autórádióból vasárnapi mise hangjai szólnak. Hallgatom.

Nyárra ébredünk…

Nyárra ébredünk…

2017. június 20. (kedd)

Ha valaki át akarja élni a nyári napfordulat pillanatát, holnap reggel föltétlenül keljen fél hét előtt: a hazai idő szerint ez ugyanis 6 óra 24 perckor – a világidő szerint 4:24-kor – következik be. Aki idejében kel… nos, az nem észlel semmit.