Apa, mesélj!

2017. március 12. (vasárnap) 14:13 - Várkonyi Balázs

Gyermekeim vissza-visszatérő felszólítására belekezdek a csupa-szép történetek egyikébe, de ők tiltakoznak: ne azt, hanem.. Mindig azt akarják hallani, amiben a régvolt keserű magvai lapulnak. Persze, hisz érzik, milyen lehetett az élet ott, a telepi szükséglakásban, ahová apjuk családját a sors kényszerítette.

Állok a legkisebbel, lánykámmal a Mikszáth utca sarkán. A hajdani lepusztult háznak már csak hűlt helye van. Előttem az emlék: az esőtől felduzzadt salaktengerben lovas kocsijával közeledik a Tüzép-telepi fuvaros, látom, ahogy a nagy gumikerekek kétfelé préselik a folyós masszát, az csak úgy zúdul befelé az ajtórésen. Anyám otthon van – persze, többnyire otthon, mert a politikai bűnös apám miatt épp nem taníthat –, szalad hát a lapáttal, vödörrel, felmosóronggyal…

Változik a kép. Szürke ruhás ember támaszkodik a villanypózna betongyámjára, ő a villanyszámlás, havonta jön, havonta beszélik meg anyámmal a világ dolgait. – Asszonyom, hiába már, Anderzon meghalt, csókolom! – mondja a férfi, viszontlátásra, vágja rá villámgyorsan anyám, de jön a viszontválasz, nem megyek még, Magduska, és csak mondja a bő patakként áradó történeteit, majd leszűri a tanulságot. Mindig ez a koreográfia, a hórihorgas ember mesél, és minden gondolatsor végén jön a szomorú híradás a titokzatos ember haláláról. Tudtuk persze mi, kölykök is, hogy a számlás bácsi Andersent akart mondani, csak örökre úgy épült be a tudatába, hogy Anderzon, de a lényeget értettük: a nagy dán mesemondó halála azt üzeni, hogy nincs mese, vége, de élni kell; és megette a fene ezt a világot, amiért olyan, amilyen.

Fotó:Wikiart

Erről szólt minden, ami a szálfa emberből kibukott, válogatott jelzőkkel illette a rendszert, kárhoztatta annak hazug prófétáit, Kádárostul, mindenestül. Soha nem jött híre, hogy a bőrkabátosok elvitték volna, persze, hisz’ megválogatta, ki előtt mit mond. Anyám a cinkosa volt, nagy összhangban szidták az egész bagázst. Olykor a kemény székely asszony, mintha félreértené a vissza-visszatérő mondat végén a csókolomot, gyors elköszönéssel próbálta berekeszteni a diskurzust. Ez csak annak szólt, hogy dolog van, szalad a ház, főzni-mosni kell; aztán mégis mindig minden halasztódott, mert jólesett kibeszélni a fájdalmat afölött, hogy mit rabolt el a hatalom az embertől: kitől a megélhetése földjét, kitől a tégláról téglára összerakott házát vagy az örökölt jószágát – és a legtöbbtől a lelke nyugalmát.

Folyt tehát a vége-nincs eszmecsere, záporoztak a szidalmak a kifordult világot igazgató hitványakra. Ha illetéktelen fül hallja, rendőrt is küldhetett volna a „néphatalom” nevében a két veszélydes zugszervezkedőre, de nem volt fültanú, így a számlás is, anyám is megúszta. Apám már nem, de az egy másik történet.

A villanyszámlás havonta jött, havonta temette Anderzont. Jól kibeszélte magát, láthatóan mégsem nyugodott meg. Hát hogy nyugodott volna. Ahogy mi sem. De megtanultuk, Anderzon meghalt, nincs hát mese; ám soha nem szabad ebbe beletörődnünk.

- Nyitókép forrása:keptar.oszk.hu -

A rovat további hírei: Napraszóló

Csőváz!

Csőváz!

2017. május 21. (vasárnap)

Nem, most nem gyerekeink sajátos köszönésére szeretném emlékeztetni a t. Olvasót. Inkább egy hajdan rendkívül népszerű bútorra. A csővázas székre. A lakások ikonikus tartozéka volt.

A gyerekek és az „angolna”

A gyerekek és az „angolna”

2017. május 21. (vasárnap)

Miközben kalapálok a számítógépen, Nagy Feró hangja tölti be a teret. Zeng az ének! „A kocsmában, ott van a nagy élet, / Tompulnak az agyak, élesek a kések, / Sűrű a levegő az olcsó sör szagától, / Eleged van már e k…tt világból.”

A biztonsági gyújtófácskák „atyja”

A biztonsági gyújtófácskák „atyja”

2017. május 17. (szerda)

A reformkor egyik legtehetségesebb magyar vegyésze volt, az új szemléletű kémia egyik legelső hazai terjesztője, a kémiai szaknyelv kialakításának kulcsfigurája, örök kísérletező és útkereső.

Három rideg nagyúr

Három rideg nagyúr

2017. május 14. (vasárnap)

A májusi fagyosszentek egyikének, Bonifácnak napja van. Ez a hideghozó három tavaszi nap legutolsója. 

Álmokkal megáldott élet

Álmokkal megáldott élet

2017. május 14. (vasárnap)

Kinek sóra, fára többé semmi gondja, az a hajdani katona lehet, akit Vörösmarty e szavakkal megénekelt. Vagy - az a szép, titokzatosságot sugárzó, idős asszony, aki nemrég még arra kért, hozzak neki a boltból sót. Pedig neki sóból kevés kellett már utóbb, mert alig evett. Csak kenyeret, azt nagyon szerette.

Nyolcmillió ecsetvonás

Nyolcmillió ecsetvonás

2017. május 13. (szombat)

Pár éve volt, Ópusztaszeren. Kávémat kavargattam a kiállítási csarnok félemeleti presszójában. A szomszédos asztalnál ülő harmincas férfi váratlanul egy kérdést szegezett a vele lévő kisfiúnak.

A kölcsönvett szeretet

A kölcsönvett szeretet

2017. május 07. (vasárnap)

Rám zörög nemrég a harmadszomszéd, bejön, kérdezi, tudom-e, hogy kell gyapjútakarót mosni. Sajna, nem tudom. Látja, élesítve a számítógép, beüthetné-e a közösségi portálon a kérdését, hátha kap választ valakitől. Persze, beütheti.