Apa, mesélj!

2017. március 12. (vasárnap) 14:13 - Várkonyi Balázs

Gyermekeim vissza-visszatérő felszólítására belekezdek a csupa-szép történetek egyikébe, de ők tiltakoznak: ne azt, hanem.. Mindig azt akarják hallani, amiben a régvolt keserű magvai lapulnak. Persze, hisz érzik, milyen lehetett az élet ott, a telepi szükséglakásban, ahová apjuk családját a sors kényszerítette.

Állok a legkisebbel, lánykámmal a Mikszáth utca sarkán. A hajdani lepusztult háznak már csak hűlt helye van. Előttem az emlék: az esőtől felduzzadt salaktengerben lovas kocsijával közeledik a Tüzép-telepi fuvaros, látom, ahogy a nagy gumikerekek kétfelé préselik a folyós masszát, az csak úgy zúdul befelé az ajtórésen. Anyám otthon van – persze, többnyire otthon, mert a politikai bűnös apám miatt épp nem taníthat –, szalad hát a lapáttal, vödörrel, felmosóronggyal…

Változik a kép. Szürke ruhás ember támaszkodik a villanypózna betongyámjára, ő a villanyszámlás, havonta jön, havonta beszélik meg anyámmal a világ dolgait. – Asszonyom, hiába már, Anderzon meghalt, csókolom! – mondja a férfi, viszontlátásra, vágja rá villámgyorsan anyám, de jön a viszontválasz, nem megyek még, Magduska, és csak mondja a bő patakként áradó történeteit, majd leszűri a tanulságot. Mindig ez a koreográfia, a hórihorgas ember mesél, és minden gondolatsor végén jön a szomorú híradás a titokzatos ember haláláról. Tudtuk persze mi, kölykök is, hogy a számlás bácsi Andersent akart mondani, csak örökre úgy épült be a tudatába, hogy Anderzon, de a lényeget értettük: a nagy dán mesemondó halála azt üzeni, hogy nincs mese, vége, de élni kell; és megette a fene ezt a világot, amiért olyan, amilyen.

Fotó:Wikiart

Erről szólt minden, ami a szálfa emberből kibukott, válogatott jelzőkkel illette a rendszert, kárhoztatta annak hazug prófétáit, Kádárostul, mindenestül. Soha nem jött híre, hogy a bőrkabátosok elvitték volna, persze, hisz’ megválogatta, ki előtt mit mond. Anyám a cinkosa volt, nagy összhangban szidták az egész bagázst. Olykor a kemény székely asszony, mintha félreértené a vissza-visszatérő mondat végén a csókolomot, gyors elköszönéssel próbálta berekeszteni a diskurzust. Ez csak annak szólt, hogy dolog van, szalad a ház, főzni-mosni kell; aztán mégis mindig minden halasztódott, mert jólesett kibeszélni a fájdalmat afölött, hogy mit rabolt el a hatalom az embertől: kitől a megélhetése földjét, kitől a tégláról téglára összerakott házát vagy az örökölt jószágát – és a legtöbbtől a lelke nyugalmát.

Folyt tehát a vége-nincs eszmecsere, záporoztak a szidalmak a kifordult világot igazgató hitványakra. Ha illetéktelen fül hallja, rendőrt is küldhetett volna a „néphatalom” nevében a két veszélydes zugszervezkedőre, de nem volt fültanú, így a számlás is, anyám is megúszta. Apám már nem, de az egy másik történet.

A villanyszámlás havonta jött, havonta temette Anderzont. Jól kibeszélte magát, láthatóan mégsem nyugodott meg. Hát hogy nyugodott volna. Ahogy mi sem. De megtanultuk, Anderzon meghalt, nincs hát mese; ám soha nem szabad ebbe beletörődnünk.

- Nyitókép forrása:keptar.oszk.hu -

A rovat további hírei: Napraszóló

Nyárra ébredünk…

Nyárra ébredünk…

2017. június 20. (kedd)

Ha valaki át akarja élni a nyári napfordulat pillanatát, holnap reggel föltétlenül keljen fél hét előtt: a hazai idő szerint ez ugyanis 6 óra 24 perckor – a világidő szerint 4:24-kor – következik be. Aki idejében kel… nos, az nem észlel semmit.

Garfield gyűlöletnapja

Garfield gyűlöletnapja

2017. június 19. (hétfő)

Hétfő van. Utálatos egy nap. Hiába biztatom magam, hogy nem oly rossz ez, hisz esélyt az előzőnél jobb időszakra. Valami újnak a kezdete mindig tartogat meglepetést, jó esetben örömöt. De nem, nekem a hétkezdő nap inkább csak küzdelmet hoz.

Kilencgyermekesekről, apák napján

Kilencgyermekesekről, apák napján

2017. június 18. (vasárnap)

Melyiket a kilenc közül? A dilemmával Jókai Mór elbeszélésének hőse, János mester szembesült azon a hajdanvolt karácsonyesten. Szép-szomorú történet ez, de a vége – csak derű.

A kis bociszemű

A kis bociszemű

2017. június 17. (szombat)

A látványt nem felejtem. Áll a gyermek a kopott, sárga épület előtt. Legörbül a szája, nagy barna szemeiben csalódottság, mozdulatában tétovaság, ne bőgj, dörren rá az apja, pedig a kislány, Veronika, már nem is bőg, csak nagyon keserű az, amit egyre nyel befelé.

Filmmese, életvalósággal

Filmmese, életvalósággal

2017. június 11. (vasárnap)

Ül egy padon a polgárasszony. Elegáns. Kifogástalan úrinő. Sugárzik róla a jólét. Mellette törődött munkásember, micisapkában. Süt róla a szegényes lét. Csak ülnek. Beszélgetnek. A Jeanne Moreau – Jean-Paul Belmondo kettős alakításának feledhetetlen filmemléke ez.

Egy pofon ára

Egy pofon ára

2017. június 10. (szombat)

Nagyon rosszul érzik majd magukat a jövő hét péntekén az iskolafolyosók. Meg az osztálytermek. Tőlük idegen csönd szakad rájuk.

Köszönjük, Medárd!

Köszönjük, Medárd!

2017. június 08. (csütörtök)

Megúsztuk. Nem lesz negyven napos eső. Napsütésben lelt ma ránk a híres időjós, így a népi időjárási regula szerint nem büntet az özönvízszerű csapadékkal. Csakhogy a ló túloldalára eshetünk, mert a mai verőfény aszályos heteket ígér.