Egy hét balatoni nyaralást kapnak majd a legjobbak

Vass Ádám - 2017. március 14. 13:43

A tanév első félévének legsikeresebb diákjait díjazta Cserna Gábor kedden a Városházán. A polgármester arra is igéretett tett, hogy a tanév végén a legjobb eredményeket elérő iskola kiemelkedő tanulói, felkészítőikkel együtt,nyáron egy hétig vendégeskedhetnek majd a DVG Zrt. balatonkenesei üdülőjében.

Városunk általános és középiskolás diákjainak kiemelkedő sikereit ismerte el Cserna Gábor polgármester kedden délelőtt a Városháza "C" szárnyának rendezvénytermében. A tanév első félévének legszebb eredményeit elérő hatvannyolc tanulónak járó őszinte elismerés mellé oklevél is járt, valamint köszönetnyilvánítás az őket felkészítő pedagógusoknak és edzőknek. Mindezek mellett Cserna Gábor egy ígérettel is előállt, miszerint a tanév egészét tekintve a legjobb eredményeket elérő iskola kiemelkedő tanulói, felkészítőikkel együtt egy hétig vendégeskedhetnek majd nyáron a DVG Zrt. balatonkenesei üdülőjében.

A város általános iskoláinak legszebb eredményeit elérő tanulói:

Arany János iskola

Kovács Bernadett 4.c, a Jubileumi illusztrációs rajzpályázatra készült akvarell képért járó Aranyecset díj elnyeréséért

Bankó Gréta 4. c, a József Attila Könyvtárban megrendezett Mesemondó Gyerekek Találkozóján elért Aranyalma-díjért

Dózsa György iskola

Rajcsányi Máté Attila és Szabó Kornél nyolcadikos osztályos tanulók, kiemelkedő tanulmányi átlagukért és sporteredményeikért

Gárdonyi Géza iskola

Pillár Bence, Bornai Andor Márk és Theisz Zoé harmadik osztályos tanulók a Tankerületi angol nyelvi versenyen elért első helyezésükért

Tóth-Varga Bettina 1.c és Vén levente 2.c, a Lengyelországban megrendezett Modern Tánccsoportok Európa Bajnokságán elért első helyezésükért gyermek duó kategóriában

Móra Ferenc iskola

Tercsi Barbara, Soós Richárd, Dénes Gergő, Juhász Nikolett, Latinovics Lívia, Lieber Nikolett, Trencsényi Brendon, Nagy Dominik és Juhász Benjámin, a Magyar Speciális Olimpiai Szövetség által rendezett Országos Tornaversenyeken elért kimagasló teljesítményükért

Móricz Zsigmond iskola

Sári Roland, Czuppon Zsóka, Schneider Lilla, Takács Márton, a Bolyai matematikai versenyen elért megyei első és országos negyedik helyezésükért

Murányi Lili, Szabó Sára, Komlósi Gréta, a Bolyai anyanyelvi csapatverseny országos döntőben elért negyedik helyezésükért

Petőfi Sándor iskola

Ecsődi Amanda, Tenyér Levente és Sárosi Zalán harmadik osztályos tanulók, a tankerületi angol versenyen elért első helyezésükért

Bendula Petra, Szundi Kata, Varga Luca és Csontos Alex nyolcadikos tanulók, akik a Pannon Oktatási Központ által szervezett angol nyelvi versenyén első helyezést értek el

Szilágyi Erzsébet iskola

Sztojka Sándor 6.e osztályos tanuló, aki a Serdülő Ökölvívó Magyar Bajnokság első helyezettje lett

Wisinger Márton 3.e, aki a városi Mikulás Úszás Kupa versenyén korosztályában első helyezést ért el két versenyszámban is

Vasvári Pál iskola

Halász Dóra Szimonetta tornász, Junior Női Szerbajnokságon ugrásban első, korláton, gerendán és talajon második helyezést ért el

Balogi Alex, aki kiváló tanulmányi eredményei mellett a példamutató közösségi munkákban is részt vesz, valamint a Kockakobak országos matematika verseny résztvevője volt.

A város középiskoláinak legszebb eredményeit elérő tanulói:

Bánki Donát középiskola

Hamar Erik, Broschek Patrik, Muncan Arlen, Holentoner Edvin, a megyei Honvédelmi Kötelék elnevezésű verseny győztesei

Aszalay Anna, Selmeczi Anna, Fábos Gábor, Flaisz Tamás, Masinka Csaba, akik középdöntőbe jutottak a Re-formáció 6 tudományterületet felölelő Komplex művelődéstudományi versenyen

Hild Középiskola

Móró Ákos, aki Fejér Megye Jó tanulója, jó sportolója díjban részesült a tavalyi és az idei tanévben is

Hartyányi Gergő, az elmúlt tanévben Magyarország Jó tanulója, jó sportolója díját nyerte el, idén pedig Fejér Megye Jó tanulója, jó sportolója díjat kapott

Lorántffy Zsuzsanna középiskola

Oláh Barnabás, a Dunai Ökölvívó Sportegyesület tagja, aki utolsó három amatőr ökölvívó mérkőzését is kiütéssel nyerte meg

Máthé Lili és Páj Rebeka, az iskolájukat bemutató Dunaújvárosi SZC kisfilm pályázatának győztesei

Kereskedelmi és vendéglátó középiskola

Falusi Bence és Mikus Edvárd, akik a siófoki szakmai-gasztronómiai versenyen elneyerték a zsűritől a legkiválóbbnak járó elismerést

Pannon középiskola

Balla Ákos, Kakas Noémi, Kismoni Adrienn, Lédeczi Levente, akik továbbjutottak a Pécsi Tudományegyetem Kreatív történelem tanulmányi versenyén

Enesey Diána két hónap leforgása alatt letette az angol C típusú felsőfokú nyelvvizsgát, a spanyol C típusú középfokú nyelvvizsgát, tehetségét Aranytoll-díjjal ismerték el

Pentele középiskola

Sallai Zsolt, az első félévben nyújtott kőműves-burkoló- szigetelő szakon,kimagasló elméleti és gyakorlati eredményeiért

Rudas középiskola

Bereczky Ádám, Csókás Marcella, Hizsák Anita, Kakstéder Dorina, Preizler Nikolett a Bartók Kamaraszínház Mirandolinda című darabjának marketing munkájáért és a Rudas Híradó grafikai munkáiért

Széchenyi István középiskola

Bali Bettina, Botlik Viktória, Borvendég Anna, az országos Lázár Ervin anyanyelvi verseny döntősei

Szilaski Szonja, Bucsi Bence, Fejér megye „Jó tanuló–jó sportoló” díjasai

Jó tanulók, jó sportolók köszöntése

Jó tanulók, jó sportolók köszöntése - fotó: Ónodi Zoltán

A rovat további hírei: Oktatás

DSTV: sportos programözön az Arany János iskolában

DSTV: sportos programözön az Arany János iskolában

2024. okt. 09.

Több városi iskola is csatlakozott a magyar diáksport napja kezdeményezéséhez, derül ki a DSTV összegzéséből. Az Arany János Általános Iskola sportágválasztóval ünnepelt a közelmúltban, az esemény szó szerint megmozgatta a diáksereget. Hangkép.
 
Programözönt ígér a Vasvári hét kavalkádja

Programözönt ígér a Vasvári hét kavalkádja

2024. szep. 29.

Az évi rendes eseménysorozat már pénteken megkezdődött, de igazán hétfőtől pörög föl a gépezet a Vasvári iskolában. Minden napra jut a kínálatból, a csúcspontnak a csütörtöki zöld-sárga sokadalom ígérkezik.

DSTV: tripla jubileum a Rosti iskolában

DSTV: tripla jubileum a Rosti iskolában

2024. szep. 28.

Gazdag programmal készül egyszerre három évfordulóra a Rosti, derül ki a DSTV összegzéséből. A 60 éves alapított jogelőd három évtizede vette föl a jeles tudós-fotográfus nevét – ráadásul Rosti Pál halála alkalmából éppen emlékév is tart. Hangkép.

"Minden gyermek megérdemel egy esélyt"

"Minden gyermek megérdemel egy esélyt"

2024. szep. 23.

A felzárkóztatást, a fejlesztést és a tehetséggondozást a zászlajára tűzve működik városunkban a Danube Education Alapítvány. A közösség koncepciója is csodás – ráadásul történetük éppen aktuális: hamarosan lejár a rászoruló diákoknak hirdetett ingyenes magánórák pályázata.

Szemenyei István maradt a Rudas középiskola igazgatója

Szemenyei István maradt a Rudas középiskola igazgatója

2024. szep. 16.

Néhány hete vált biztossá, hogy a következő 5 éves ciklusban is Szemenyei István lesz a DSZC Rudas Közgazdasági Technikum és Kollégium igazgatója. A tapasztalt szakember számára nem volt kérdés, hogy folytatni szeretné munkát az intézményben. 

DSTV: tanévkezdés előtt beköltözés a Vasváriban

DSTV: tanévkezdés előtt beköltözés a Vasváriban

2024. szep. 07.

A tanévkezdés előtt különleges programmal csalogatta a leendő elsősöket a Vasvári iskola, derül ki a DSTV összegzéséből. Az úgynevezett "beköltöző show" keretében a diákok, a szülők és az osztályfőnökök együtt tették otthonossá az osztálytermeket. Hangkép.

Ünneppel kezdte a 45. tanévét a Dózsa iskola

Ünneppel kezdte a 45. tanévét a Dózsa iskola

2024. szep. 06.

A Dózsa iskolások úgy gondolták, hogy a jubileumi 45. tanévnyitó ünnepséget egy kicsit máshogy rendezik meg, egy kicsit eltérnek az elmúlt évek megszokott hagyományaitól. Így most, szeptember 2-án az alsósokat kivéve, a Kultik Moziban tartottak tanévnyitót – énekkel, zenével, visszaemlékezésekkel.