1848. március 13-a délutánján egy zsakettes, őszülő, hatvanas úr a bécsi Postgasse 7 felé igyekezett. Sietős volt a dolga, titkos rezidensként azonnal továbbítania kellett egy sürgönyt pesti elöljárójának. Idő arra nem volt, hogy a szokásnak megfelelően körülírja a dolgokat, így kényszerűen a lényegre tört:
„Bizodalmas Titoknok Úr!
Itt Bécsben szörnyű nagy a ribillió. Ki tudja, mi végre jut. Megáll-e a fenséges Császárváros kapuinál? Vajh’ nem árad-e ki, nem zúdul-e rá más szegény településekre, juttatván azokat „oppidum deperditum” sorsra… És ki tudja, nem ér-e el Koronázó Városunk, a nekem oly kedves Pozsony faláig? Vagy – s ez legalább oly kétségbeejtő visio – nem ejti-e rabul ez a lidérc Pest-Buda lázálmos fiatalságát? Teendőimre nézvést várom az Ön útmutatását, addig is igyekszem a kormányzó, Ő Excellenciája báró Welden cs. kir. titkos tanácsos, altábornagy környezetéből minél több haszonnal bíró informatiot kiszemezgetni.”
Így szól a (hamis) gyorsjelentés. Nem az őszülő, hatvanas úr fogalmazta, nem is 1848-ban – hanem én, ma, az ügyes kis laptopomon. Elképzeltem ugyanis, miként igyekezett a Bécsbe delegált titkos ügynökök egyike átlátni annak a forradalmi napnak a káoszán, s miként tudatta ezt a pesti központtal – úgy, hogy bármerre dőlnek majd a bábuk a sakktáblán, a jelentéstevő ne tűnjék se aggályos amatőrnek, se túlzottan optimista baleknak. És ugyan ki volt olyan bátor, hogy megjósolja, Bécs a párizsi, netán a badeni vagy a prágai mintát követi? A franciák februári forradalma villámgyorsan eredményre jut – egy nap alatt a király lemondását, újabb egy nap múltán pedig a köztársaság megszületését hozza. Ugyanakkor a Badeni Nagyhercegségben kitört zendülés kezdetben alig mutat többet egy polgári pikniknél (igaz, később lázadások sorához vezet), és március 11-én a prágai forradalom is csak egy erőteljes petíció megfogalmazásáig jut. Hóman Bálint megfogalmazása szerint „A cseh forradalom ’városi korszaka’ korán kezdődik és hamar véget ér” – bár az is tény, hogy az afféle „lassú víz partot mos” taktika később beérik…
Bécsre visszatérve: a forradalom előzményét a kétarcúság jellemezte; a kevés radikális férfiú mellett a békés reformerek többsége igen nagy óvatosságot tanúsított. Ezt tükrözi a hangadó Polgári egyesület „bizalmi férfiainak” márciusi elsejei felhívása: „Halljátok a hangot, polgártársaitok kérését és ne nagyobbítsátok hosszabb ellenállással a balsorsot!” És a tizenkét nap múlva kitört forradalom elemi erejére nem volt felkészülve a hatalom. Metternich kancellár estére lemondott, majd elmenekült – futott egészen Londonig. A forradalom két nap múlva kierőszakolta az uralkodó ígéretét az örökös tartományoknak adandó alkotmányra, amely jó egy hónap múlva aztán megszületett.
14-én estére a pesti Pilvaxban gyülekező egyetemi fiatalság a kor értelmiségi nagyjaival már kiadta a jelszót a lázadásra. A „hogyant” még nem tudták, de azt igen, hogy valamit tenni kell. Már csak egyet kellett aludniuk – és másnap a forgatókönyvet az élet írta…
