Ugrás a tartalomhoz Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez a honlapon
Címlap

Top nav left

  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő
2026. feb. 28. Elemér
FacebookYoutube
  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
főoldal
Menü

Nem volt esély az UVSE ellen

Sport
vízilabda
utánpótlás
DFVE
Dunaújváros
UVSE

facebook megosztás

spigott - 2017. már. 20., 17:41

A DFVE serdülő vízilabdázói hat, míg az ifjúságiak hétgólos vereséget szenvedtek az UVSE elleni hazai korosztályos bajnoki találkozón.

Hosszabb kihagyás után, hazai környezetben folytatták a korosztályos bajnokságok küzdelemsorozatát a DFVE utánpótlás vízilabda csapatai, melyek közül a serdülők és az ifjúságiak is az UVSE együttesét látták vendégül a Fabó Éva Sportuszodában. A tabella hetedik helyén álló serdülők számára a tisztes helytállás lehetett a cél, hiszen az idei szezonban még veretlen fővárosiak listavezetőként érkeztek Dunaújvárosba. Ehhez képest fiataljaink remekül helyt álltak a favorit ellen, hiszen az első két negyedet követően mindössze egygólos hátrányban voltak, ám a harmadik felvonást 4-0-ra nyerte a vendégcsapat, mely ezzel gyakorlatilag el is döntötte a találkozót. Az utolsó negyed hiába hozott ismét szoros eredményt, az UVSE végül 15-9-es sikert aratva őrizte meg hibátlan mérlegét, míg a mieink maradtak a bajnokság hetedik helyén.

Szorosabb csatában reménykedtünk az ifjúságiak összecsapásán, hiszen a DFVE fiataljai a harmadik helyről várták az éllovas UVSE elleni rangadót, ám a dunaújvárosiaknak végül nem igazán volt esélyük arra, hogy megszorongassák vetélytársukat. A fővárosiak ugyanis az első negyedet kettő, míg a másodikat egygólos különbséggel hozták, s ha volt is még némi reménysugár a pontszerzésre, a térfélcsere után megduplázta előnyét a vendégcsapat, mely összességében sima, 18-11-es győzelmet aratva erősítette meg első helyét a bajnoki tabellán.

Eredmények, gólszerzők

Serdülők
DFVE – UVSE 9-15
(1-1, 3-4, 0-4, 5-6)
Gólszerzőink: Lara Luka 4, Huszti Vanda 2, Deményi Kamilla 2, Fülöp Fanni 1.

Ifjúságiak
DFVE – UVSE 11-18
(2-4, 2-3, 3-6, 4-5)
Gólszerzőink: Vályi Vanda 5, Mchunu Hlengiwe 2, Brezovszki Gerda 2, Sajben Nikolett 2.

A rovat további hírei: Sport

DSTV: Párizsra figyelve

DSTV: Párizsra figyelve

2024. júl. 24.

Szombat délelőtt a csónakháznál folytatódott az olimpiai köszöntések sora – a dunaújvárosi Hajdu Jonatán párosban Adolf Balázzsal utazik majd az ötkarikás játékokra. Az esemény részeként a szakosztály és a DKSE vezetése kérdezte a sportolót és az edzőket az elvégzett munkáról, a felkészülésről, s persze az olimpiai reményeikről. Hangkép.

Fiatal center érkezik a fővárosból

Fiatal center érkezik a fővárosból

2024. júl. 24.

A 21 esztendős Cseh István az UTE mezét cseréli dunaújvárosira a 2024/2025-ös szezonban.

Öt dunaújvárosi dobogó Szolnokról

Öt dunaújvárosi dobogó Szolnokról

2024. júl. 24.

Két arany-, két ezüst- és egy bronzéremmel zárták a Szolnokon megrendezett Masters Magyar Bajnokság küzdelmeit a DKSE örökifjú kajak-kenusai.

DSTV: vendégségben a válogatott

DSTV: vendégségben a válogatott

2024. júl. 23.

A Fabó Éva Sportuszodában töltötte az olimpiai felkészülés véghajráját a több dunaújvárosi játékossal felálló magyar női vízilabda válogatott. Hangkép.

Parádés dunaújvárosi szereplés

Parádés dunaújvárosi szereplés

2024. júl. 23.

Az országos gyermek bajnokság harmadik és negyedik napján is remekeltek a DKSE tehetséges úszói.

Tornászaink is elutaztak Párizsba

Tornászaink is elutaztak Párizsba

2024. júl. 23.

Elutaztak a magyar tornászok Párizsba! A delegációból először Mészáros Krisztofer mutatkozik be az olimpián a szerdai pódiumedzésen, rá egy napra a nők következnek.

Mindenre felkészült a magyar kajak-kenu csapat

Mindenre felkészült a magyar kajak-kenu csapat

2024. júl. 22.

Hüttner Csaba szövetségi kapitány szerint mindenre felkészült a magyar kajak-kenu válogatott, amely augusztus 6-tól száll harcba az érmekért a párizsi olimpián.

  • További hírek

Friss hírek

  1. Hazai pályán folytatja a bajnokságot a DKKA

  2. Illusztris díszvendég a filmbemutatón

  3. Egyszerű átalakítások, amelyekkel fokokat nyerhetsz a lakótérben

  4. A fővárosba látogat a DKSE

  5. DSTV: a tisztább közterületekért

Videók

Embedded thumbnail for DSTV: a tisztább közterületekért

DSTV: a tisztább közterületekért

Embedded thumbnail for DSTV: értékelés az Acélbikáknál

DSTV: értékelés az Acélbikáknál

Embedded thumbnail for DSTV: sokszínű programot ígér a népfőiskola

DSTV: sokszínű programot ígér a népfőiskola

Top hírek

  1. Látta? Felismeri? Jelentkezzen mihamarabb! (FRISSÍTVE)

  2. Május végéig meghosszabbították Mezei Zsolt letartóztatását

  3. Szexuálisan bántalmazta nevelt lányát – vádemelés a vége

  4. Jótékonysági bál az emberek egészségéért (galériával!)

  5. Semmi sem stimmelt a megállított kocsival

Galéria

IX. Szent Pantaleon Jótékonysági Bál

Kolbászfesztivál (2026)

FitCity Dunaújváros (2026. február)

Dunaújváros Hetilap

XV. évfolyam 8. szám - 2026.02.27.

2025. © DS Média Kft. •  Médiaajánlat • Szerzői jogok • Adatvédelem • Impresszum • Közéleti hetilap • RSS

  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő