Ugrás a tartalomhoz Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez a honlapon
Címlap

Top nav left

  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő
2026. már. 22. Beáta, Izolda
FacebookYoutube
  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
főoldal
Menü
Dunaújváros Hetilap

Összefogással egy hihetetlen gyógyulásért

Közélet
Pecsét István
jótékonyság
gyógykezelés
Dunaújváros
Kína

facebook megosztás

Vass Ádám - 2017. már. 29., 14:57

Helyrehozták a begyulladt máját, a két áttét közül az egyik már teljesen eltűnt, így nagy reményekkel várja a kínai gyógykezelésének folytatását Pecsét István, amelyre április végén kerülhet sor.

Tavaly november 20-án érkezett haza Pecsét István a kínai gyógykezeléséről, mert a transzplantált mája begyulladt. Annak érdekében, hogy a máj kilökődését megállítsák és helyrehozzák, gyógyszeres kezelést kapott. A kontrollvizsgálatok kimutatták, hogy a kezdeti stagnálást követően az értékek elkezdtek normalizálódni, a februári CT vizsgálat pedig megerősítette, hogy a két áttét közül az egyik teljesen eltűnt. Pecsét Istvántól állapota felől érdeklődtünk.

- Egy áttét úgy tűnt el a Kínában töltött öt hónap alatt, hogy két és fél centiméter átmérőjű volt, míg a másik, ami szintén ekkora volt, összezsugorodott egy centire. Itthon ezekkel semmit nem tudtak kezdeni, de külföldön is az ilyen szintű betegségeknél már nagyon nehezen beszélnek gyógyulásról, inkább csak szinten tartásról vagy stabilizálódásról.

Ennek ellenére István gyógyulása szépen halad előre és úgy tűnik, teljesen el tudják tüntetni az áttéteket. A kínai orvosokkal már megtörtént az egyeztetés, így április végén újra Guangzhouba utazik, hogy befejezzék a kezelést.

- Hétfőn voltam az onkológusomnál is, aki biztatónak találta az eredményeket és támogatta az utazást, hogy befejeződhessen a gyógykezelés. Utána úgy szeretnék visszajönni, hogy már teljesen gyógyult vagyok. Már csak egy áttéttel kell foglalkozni, ami szerencsére sokat zsugorodott tavaly óta, így némileg könnyebb dolgom lesz, de hasonlóan öt-hat hónapig fog tartani.

Az adománygyűjtést azóta is folytatják Pecsét István gyógykezelésére (az utazásra, a kint tartózkodásra, a vízumra, orvosi vizsgálatokra).

- Az önkormányzat továbbra is figyelemmel kíséri a sorsomat és mindenben támogatnak. Cserna Gábor polgármester személyesen is felköszöntött a harmincadik születésnapomon. Ahhoz, hogy magabiztosan útnak lehessen indulni, még másfél-két millió forint szükséges, elsősorban a szállás miatt, hiszen nem lehet tudni, hogy fél év lesz belőle, vagy csak négy hónap. Felmerülhetnek olyan költségek, amikkel nem lehet számolni, de már láttuk tavaly, hogy milyen váratlan kiadásokra lehet számítani, így ki tudtam számítani a szükséges összeget.

A rovat további hírei: Közélet

Segítsünk a baracsi tűzoltóknak!

Segítsünk a baracsi tűzoltóknak!

2025. nov. 13.

A tönkrement régi tűzoltóautó helyett egy újabbat, megbízhatóbbat szeretnének vásárolni a baracsi tűzoltók, s ebben most bárki segíthet nekik!

Fontos munkák zajlanak a Szalki-szigeten

Fontos munkák zajlanak a Szalki-szigeten

2025. nov. 12.

Településünk egyik ékköve a szabadstrand és környéke – a területen rengeteg fa található, ám az évek során közülük sokan elöregedtek és megbetegedtek. Jelenleg is tart a balesetveszélyessé vált példányok kivágása.

Hála és köszönet a közösségnek – díjátadó koronázta a szociális munka napját

Hála és köszönet a közösségnek – díjátadó koronázta a szociális munka napját

2025. nov. 12.

Polgármesteri és intézményvezetői köszöntő, szép műsor, és az intézményi tradícióknak megfelelően díjátadó színesítette az Útkeresés Segítő Szolgálat ünnepi eseményét, amelyet a szociális munka napja alkalmából rendeztek a zeneiskola kamaratermében kedden délelőtt.

Közeleg az ország legnagyobb élelmiszergyűjtő akciója

Közeleg az ország legnagyobb élelmiszergyűjtő akciója

2025. nov. 11.

Idén is az Élelmiszerbank tartós élelmiszergyűjtésével kezdődik az évvégi jótékonysági szezon. Vajon meglesz az egymilliomodik ünnepi adománycsomag? A hét végén már lehet válasz!

Lombhelyzet van, gyűjtik és elszállítják

Lombhelyzet van, gyűjtik és elszállítják

2025. nov. 11.

Beköszöntött az ősz, ami magával hozta az ilyenkor esedékes munkálatokat is. Dunaújváros rengeteg fával büszkélkedhet, s ezek a fák bizony megszabadulnak a lombkoronájuktól. Csak éppen ez a folyamat nem éppen néhány nap alatt történik meg.

Jól működik a rendszer, idén közel 500 tonna hulladékot lomtalanítottunk össze

Jól működik a rendszer, idén közel 500 tonna hulladékot lomtalanítottunk össze

2025. nov. 11.

Az idei évre a lomtalanítást befejeztük, Mezei Zsolt városüzemeltetési alpolgármester szerint az a legfontosabb üzenet, hogy hatékonyan üzemel a szisztéma, és hogy számíthatnak a lakók erre a szolgáltatásra – Dunaújváros egyre több hulladéktól szabadul meg évről évre.

 

"Pentele nem alkuszik, Dunaújváros nem felejt!" (galériával)

"Pentele nem alkuszik, Dunaújváros nem felejt!" (galériával)

2025. nov. 10.

Folytatták a nemes és szép, egyúttal gyászterhes tradíciót, fáklyás ünnepségen emlékezett az 1956-os forradalom és szabadságharc pentelei eltiprására a város önkormányzata a forradalmi emlékműnél múlt pénteken.

  • További hírek

Friss hírek

  1. Átgázolt vízilabdázóinkon az Olimpiakosz

  2. Fontos pontokra hajt a DFC

  3. Idegenben zárja az alapszakaszt a DKSE

  4. ICA-D: tömeg és siker a divatbemutatón

  5. Babaaltatás a nagy melegben – tippek a nyugodt alváshoz kánikula idején

Videók

Embedded thumbnail for ICA-D: tömeg és siker a divatbemutatón

ICA-D: tömeg és siker a divatbemutatón

Embedded thumbnail for DSTV: ismerkedős napok

DSTV: ismerkedős napok

Embedded thumbnail for Dunaújvárosi Estek Dr. Szász Máté neurobiológussal

Dunaújvárosi Estek Dr. Szász Máté neurobiológussal

Top hírek

  1. Választás 2026: már végleges a szavazólap

  2. Új szakképzési bázis épül Dunaújvárosban

  3. Dunaújvárosi Estek Dr. Szász Máté neurobiológussal

  4. „Tiszta udvar, rendes ház” a Technikumban

  5. "Nagyon erős, baráti, összetartó közösség"

Galéria

Március 15-i ünnepség

Veres Viktória bemutatója a Kortárs Művészeti Intézetben

FitCity Dunaújváros (2026. március)

Dunaújváros Hetilap

XV. évfolyam 11. szám - 2026.03.20.

2025. © DS Média Kft. •  Médiaajánlat • Szerzői jogok • Adatvédelem • Impresszum • Közéleti hetilap • RSS

  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő