Pofozkodás lett a költöztetés vége
Pénzt követelt ismerősétől, de nem kapott, így felpozozta, mondván segített neki és ezért jár a beígért pénz. Mezőfalvi csetepaté.
Lakossági bejelentés alapján érkeztek a járőrök Mezőfalvára, a Pálinka sorra, tegnap délelőtt. Az utcán a sértett a rendőrök kérdésére elmondta, hogy egy ismerőse megpofozta mert nem adott neki pénzt. A 46 éves elkövetőt a rendőrök egy rokona családi házában fogták el és önbíráskodás gyanúja miatt hallgatták ki.
A rendelkezésre álló adatok szerint a sértett költöztetésében segítkező gyanúsított, munkájáért kért összeget követelte és ennek nyomatékot adva pofozta fel a másik férfit, aki állítása szerint nem kérte a férfi segítségét költözése során. A rendőrök a gyanúsítottat bűnügyi őrizetbe vette.
A rovat további hírei: Sziréna
Letartóztatásban a dohányboltot késsel kirabló férfi
2023. dec. 20.
A vármegyei főügyészség indítványa nyomán döntött a Németországban elfogott férfi ügyében a fehérvári járásbíróság. Az ügyészi érvelés szerint fennáll a szökés, elrejtőzés veszélye, értesült a DO.
Németországban csípték el a késes rablót!
2023. dec. 19.
A férfi még augusztusban követelte nagy konyhakéssel a bevételt egy dunaújvárosi trafikban – végül egyetlen doboz cigarettával távozott. Németországban kapták el, múlt pénteken ért haza, kihallgatása során elismerte a bűncselekmény elkövetését, értesült a DO.
Jogerős ítélet a cipőfűző miatt életveszélyes sérülést okozott férfi ügyében
2023. dec. 14.
A Győri Fellebbviteli Főügyészség sikeresen indítványozta az ítélet helybenhagyását abban az ügyben, amelyben egy fogvatartott életveszélyesen megsebesítette zárkatársát a Pálhalmai BV Intézetben.
Bántalmazták és kifosztották – vádat emeltek ellenük
2023. dec. 13.
Ketten támadtak egy ellen, elvették az ittas férfi értékeit – ráadásul nyolc napon túl gyógyuló, súlyos sérülést is okoztak a sértettnek. Vádemelés a vége, értesült a DO.
Kamion rekedt a Pentele híd levezető szakaszán, teljes az útzár (FRISSÍTVE!)
2023. dec. 10.
Keresztbe fordult kamion torlaszolja el a hidat a Fejér vármegyébe vezető oldalon. A műszaki mentés még el sem kezdődött, érdemes inkább Földvár felé kerülni! A műszaki mentés csak kora délután ért véget, már zavartalan a forgalom a hídon. (FRISSÍTVE!)
Veszélyes hulladékot gyűjtöttek – vádat emeltek ellenük
2023. dec. 05.
Több száz köbméter(!) lomot, köztük az egészségre is ártalmas hulladékot gyűjtött össze egy hajléktalan pár a városban. Ráadásul több helyszínen is felhalmozták a zsákmányt, értesült a DO.
Az adventi időszak veszélyeire figyelmeztettek a lánglovagok
2023. dec. 04.
Az adventi időszakban az ünnepi készülődésre fókuszálunk, viszont ha nem figyelünk, könnyen a tűzoltókra várakozás időszaka lehet belőle. Preventív tipptár itt!