Ugrás a tartalomhoz Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez a honlapon
Címlap

Top nav left

  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő
2026. jan. 16. Gusztáv
FacebookYoutube
  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
főoldal
Menü

Sima győzelem a horvátok ellen

Sport
kézilabda
magyar válogatott
Camila Micijevic
Kovács Anna

facebook megosztás

spigott - 2017. már. 17., 19:39

A dunaújvárosi játékosok remeklése mellett aratott könnyed, 34-19-es győzelmet a horvátok elleni felkészülési mérkőzésen a magyar női kézilabda válogatott.

Felkészülési mérkőzésen fogadta Győrben a horvát együttest a magyar női kézilabda válogatott, s ezúttal mindkét csapatban volt kiért szorítani a dunaújvárosi drukkereknek, ugyanis a DKKA csapatából Kovács Anna a magyar, míg Camila Micijevic a horvát nemzeti együttesben igyekezett megtenni mindent válogatottja győzelméért.

A mérkőzés első félideje azonban csak szűk negyed óráig hozott viszonylag nagy csatát, mert a horvátok mindössze eddig tudtak igazán komoly ellenállást kifejteni a mieink ellen. A vendégek Micijevic átlövéseivel tartották magukat 4-4-ig, majd 7-7-nél még egyszer utolérték a magyar válogatottat, ám ezt követően már csak egy csapat volt a pályán. Együttesünk védekezése a játékrész második felére összeállt, s bár Micijevic átlövéseivel továbbra sem nagyon tudtak mit kezdeni a kapusok, a gyors indításokból, valamint felállt fal ellen is sorozatban szerezte góljait a magyar csapat (17-11). Hiába kért időt a horvát szövetségi kapitány hétgólos hátrányban, a hajrára beálló Kovács Anna három szép találatának is köszönhetően 20-11-es magyar előnnyel vonultak pihenőre a csapatok.

A második felvonásban már nem számíthattunk túl sok izgalomra, s bár a horvátok az első tíz-tizenöt percben még itt is tartották a lépést a mieinkkel, igazából már ekkor is csak az volt a kérdés, hogy milyen arányban nyeri a meccset válogatottunk. Ahogy az első felvonásban, úgy a fordulás után is szűk negyed órát követően kezdte még tovább növelni vezetését a magyar csapat, s végül kiütéses, 34-19-es győzelmet aratott. A dunaújvárosi játékosok közül Kovács Anna és Camila Micijevic is remekelt a mai mérkőzésen, előbbi nyolc, míg utóbbi hét találattal zárta az összecsapást.

Magyarország – Horvátország 34-19 (20-11)

A magyar csapat gólszerzői: Kovács A. 8, Schatzl 5, Zácsik 4, Tomori 4, Lukács 3, Bódi 2, Erdősi 2, Pálos-Bognár 2, Görbicz 2, Szekeres 1, Sirián 1.

-Főoldali kép: keziszivetseg.hu-

A rovat további hírei: Sport

Hajdu Jonatánék ezüstérmesek a vb-n

Hajdu Jonatánék ezüstérmesek a vb-n

2024. aug. 25.

Remek versenyzéssel szerzett ezüstérmet Hajdu Jonatán és Takács Kincső kettőse a nem olimpiai számok üzbegisztáni világbajnokságán.

Tanulságos vereség a dél-koreai bajnok ellen

Tanulságos vereség a dél-koreai bajnok ellen

2024. aug. 24.

Bár nagyot küzdött, végül 39-35 arányú vereséget szenvedett első és utolsó hazai felkészülési meccsén a DKKA felnőtt együttese – az eredmény egyébként dicséretes, mert az ellenfél a dél-koreai bajnokság győztese, a Sugar Gliders gárdája volt.

DSTV: idősebbek is elkezdhetik

DSTV: idősebbek is elkezdhetik

2024. aug. 23.

Tavasz óta színesíti a Dunaújvárosban elérhető edzésformák palettáját az air bungee fitness. Hangkép.

Táboroztak a sárkányhajósok

Táboroztak a sárkányhajósok

2024. aug. 23.

Remek hangulatban rendezték meg idei nyári táborukat a Dragon Steel SE sárkányhajósai.

DSTV: focival ünnepeltek

DSTV: focival ünnepeltek

2024. aug. 22.

Ötödik alkalommal rendezte meg az Augusztális Foci kupát a Dunaújvárosi Labdarúgó Szövetség a DLSZ Arénában, augusztus 20-án. A megméretésre nyolc együttes nevezését fogadták el a szervezők, azzal a nem titkolt céllal, hogy mozgással, labdarúgással ünnepeljék államalapításunk újabb évfordulóját. Hangkép.

A harmadik harmadra lehet építeni

A harmadik harmadra lehet építeni

2024. aug. 22.

Négygólos vereséget szenvedett az ukrán válogatott elleni felkészülési találkozón a Dunaújvárosi Acélbikák jégkorong csapata.

Elkészült a futsalosok sorsolása

Elkészült a futsalosok sorsolása

2024. aug. 21.

Sárbogárdon kezdi, majd Érden zárja az NB II-es pontvadászat Nyugati Csoportjának 2024/2025-ös szezonját a Dunaújváros Futsal csapata.

  • További hírek

Friss hírek

  1. Nehéz feladat vár az Acélbikákra

  2. DSTV: a szolidaritási adóról

  3. Kedvezményes moziélmény az intézményi dolgozóknak

  4. ICA-D: tárlatvezetés (és forró tea) csalogat

  5. FitCity Dunaújváros: zumbával kezdték az évet

Videók

Embedded thumbnail for DSTV: a szolidaritási adóról

DSTV: a szolidaritási adóról

Embedded thumbnail for DSTV: színekben élni

DSTV: színekben élni

Embedded thumbnail for "Tomi" ott segít, ahol szükség van rá

"Tomi" ott segít, ahol szükség van rá

Top hírek

  1. Kelendővé vált a jótékony célú finomság

  2. Elrendelték a zaklató bűnügyi felügyeletét

  3. Beszélgetés Gyöngyössy Csabával – egy év tapasztalatairól, a feladatokról, tervekről

  4. Forró teával köszönték meg a jeges munkát

  5. Alakul a DFC 2026-os kerete

Galéria

Újévi Gála (2026)

BÚÉK, Dunaújváros! (2026)

A szeretet lángja is ég

Dunaújváros Hetilap

XV. évfolyam 2. szám - 2026.01.16.

2025. © DS Média Kft. •  Médiaajánlat • Szerzői jogok • Adatvédelem • Impresszum • Közéleti hetilap • RSS

  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő