Tanulságos vereség a dél-koreai bajnok ellen

Öcaline - 2024. augusztus 24. 7:30

Bár nagyot küzdött, végül 39-35 arányú vereséget szenvedett első és utolsó hazai felkészülési meccsén a DKKA felnőtt együttese – az eredmény egyébként dicséretes, mert az ellenfél a dél-koreai bajnokság győztese, a Sugar Gliders gárdája volt.

Komoly csatára készült a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia alakulata a Dunaújvárosi Sportcsarnokban: együttesünk Dél-Korea bajnoki címvédőjét, a Sugar Gliders csapatát látta vendégül pénteken délután.

Egálközelből vereség

A találkozó elején viszonylag sok hibával szálltak a küzdelembe a csapatok, de azt érezni lehetett, hogy komoly játékerőt vonultat fel az ellenfél, amelyben két játékos is pályára lépett a párizsi olimpián. Ezzel együtt jól tartotta magát a DKKA, a 20. percben 11-10-es távol-keleti előnyt mutatott az eredményjelző. A periódus végjátékában is nagyot küzdött Gulyás Péter csapata: bár végig az ellenfél vezetett, a szünetre egy jogos dunaújvárosi büntető után 17-16 arányú koreai előnnyel vonulhattak a csapatok.
Amilyen szoros volt az első etap vége, annyira elengedte ellenfelét a Kohász a második felvonás elején – nem is maradt el a dunaújvárosi időkérés, ám a 40. percre fordulva ugyan nem nőtt, de nem is csökkent a különbség a két gárda között (20-25). A mieink igyekeztek feszíteni a védőjátékon, és több szép támadás-befejezéssel is megörvendeztették a drukkereket, így a koreiai kapusbravúrok és a gyors kontrák ellenére a végjátékra fordulva lőtávolon belül került a Sugar Gliders (31-33). 
Ám amikor már úgy tűnt, akár egálközel is lehet a vége, elég volt pár újabb technikai hiba, az ázsiai bajnokcsapat bosszút állt – és 39-35 arányú győzelmet aratott a Kohász otthonában.

Kell még a finomhangolás

Az eredménnyel nem, de a mutatott játék több elemével nagyon is elégedett, értékelte a látottakat Gulyás Péter, a DKKA vezetőedzője:
– Ilyen sok gólt lőni Dél-Korea aktuális bajnokának mindenképpen dicsőség, igaz viszont, hogy közben mi is rengeteg találatot kaptunk – köztük sajnos elkerülhető gólokat is. Az tudtuk, hogy kemény, gyors és agresszív játékot játszik az ellenfél, de úgy érzem, egyértelműen alakul a csapat. Rengeteg tanulsággal szolgált a meccs, és most ez a lényeg. Nagyot küzdöttek a játékosok, egyértelműen kezd kirajzolódni a csapat karaktere is. A gyorsan közelgő bajnoki rajtig persze még szükség lesz a játékunk, elsősorban a védőmunka finomhangolására, de a látottak mindenképpen biztatóak!

(Fotó: DO)

A rovat további hírei: Sport

Aranyéremmel búcsúzott aranyos csapatától

Aranyéremmel búcsúzott aranyos csapatától

2025. aug. 22.

A 2024/2025-ös szezon végén befejezte harmincöt esztendőn át tartó kézilabdás pályafutását Farkas Zsanett, aki ebből huszonnyolcat a rácalmási kézilabdázóknál töltött, de városunkhoz is ezer szállal kötődik.

Hajdu Jonatán 200-on is döntős

Hajdu Jonatán 200-on is döntős

2025. aug. 21.

Magabiztos versenyzéssel jutott be a kenu egyesek 200 méteres világbajnoki döntőjébe a DKSE kiváló kenusa, Hajdu Jonatán.

DSTV: hazai pályán szerepeltek

DSTV: hazai pályán szerepeltek

2025. aug. 21.

Hazai környezetben rendezett minősítő versenyt a Főnix Lövész SE a közelmúltban. A dunaújvárosi lőtéren megrendezett viadalra több mint hetvenen érkeztek az ország minden tájáról, s a népes mezőnyben ott voltak a házigazda Főnix Lövész SE versenyzői is, akik ezúttal is remek eredményekkel örvendeztették meg az értük szorítókat. Hangkép.

Jó kezdés a világbajnokságon

Jó kezdés a világbajnokságon

2025. aug. 21.

Két számban is továbbjutott a milánói kajak-kenu világbajnokság szerdai előfutamaiból a DKSE kenusa, Hajdu Jonatán.

Még jókor jött a balhorog?

Még jókor jött a balhorog?

2025. aug. 20.

Háromgólos vereséget szenvedett a FEHA19 elleni felkészülési találkozón a Dunaújvárosi Acélbikák jégkorong csapata.

DSTV: Bimmer Parádé a szigeten

DSTV: Bimmer Parádé a szigeten

2025. aug. 19.

Zúgó kipufogók, perzselő abroncsfelület, kiváló hangulat és fanatikus jókedv – meg persze rengeteg, messziről felismerhető kék-fehér BMW logók. Idén is nagyot ment a Bimmer Parádé, amelynek a Szalki-sziget adott otthont a mögöttünk hagyott hétvégén. A szervezők remek programokkal készültek, amely keretében a családosok és az igazi fanatikusok is találtak maguknak elfoglaltságot. Hangkép.

Szentesen kezdi a bajnokságot a DFVE

Szentesen kezdi a bajnokságot a DFVE

2025. aug. 19.

Idegenben, a Szentes ellen vág neki az OB I-es pontvadászatnak a DFVE női vízilabda csapata, mely első hazai bajnokiját a III. Ker. TVE ellen játssza szeptember utolsó napjaiban.