Ugrás a tartalomhoz Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez a honlapon
Címlap

Top nav left

  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő
2025. dec. 27. János
FacebookYoutube
  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
főoldal
Menü

Szoros vereség a rangadón

Sport
kézilabda
DKKA
Dunaújváros
utánpótlás

facebook megosztás

spigott - 2017. már. 19., 18:21

A Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia junior együttese vereséget szenvedett, az ifik viszont győztek az NB I/B-s pontvadászat szombati fordulójában.

Nehéz feladat várt a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia utánpótlás együtteseire a másodosztályú bajnokság szombati fordulójában. Fiataljaink a bajnokság élmezőnyébe tartozó Szombathely ellen léptek pályára hazai környezetben, s bár a cél mindkét mérkőzésen a győzelem megszerzése volt, nem feltétlenül a dunaújvárosiak voltak a mérkőzések esélyesei. A juniorok mezőnyében induló ifjúsági csapat ennek ellenére remekül kezdte összecsapását, s már az első félidő végéhez érve hat6 góllal, 19-13-ra vezetett. A térfélcsere után egy kicsit visszaesett a mieink játéka, s emellett a vendégek is feljavultak, ám három gólt sikerült megőrizni a fórból, így a DKKA örülhetett a 29-26-os sikernek, amivel ifjúsági csapatunk megelőzte a szombathelyieket, s feljött a tabella ötödik helyére.

A felnőttek közt szereplő junior csapatra még nehezebb feladat várt, hiszen a feljutásért küzdő vendégek a közelmúltban hat volt NB I-es játékost is igazoltak, míg a mieink közül a junior válogatottnál szereplők mellett a közelmúltban kéztörést elszenvedő Molnár Beatrix sem léphetett pályára. A dunaújvárosi juniorok azonban hatalmasat küzdöttek, s komolyan megnehezítették a szombathelyiek dolgát, ám legyőzniük sajnos nem sikerült ellenfelüket, mert a vendégek az első félidőben megszerzett kétgólos előnyüket a mérkőzés végéig megőrizték, s végül 29-26-os sikerrel érték be az éllovas Vasast a táblázaton, míg a mieink maradtak a bajnokság ötödik helyén.

Eredmények

Junior bajnokság
DKKA (ifi) – Szombathelyi KKA 29-26
(19-13)

Felnőtt bajnokság
DKKA (junior) – Szombathelyi KKA 26-29
(14-16)

A rovat további hírei: Sport

Elkészült az Andersen Liga sorsolása

Elkészült az Andersen Liga sorsolása

2025. szep. 19.

A tizenkét csapatos sorozat 2025/2026-os kiírásában két dunaújvárosi együttesnek is szurkolhatnak a jégkorong helyi szerelmesei.

DSTV: közös takarításra hívnak

DSTV: közös takarításra hívnak

2025. szep. 18.

Ahogy az elmúlt években már megszokhattuk, idén is megrendezi közös jótékonysági akcióját a takarítás világnapjához igazítva a DLSZ Jót, Szívből – Dunaújvárosért! akciócsoportja és a dunaújvárosi Decathlon áruház. A Decathlon World Cleanup Day - Sporttal a környezetért! 2025 elnevezésű akciót idén szeptember 19-én rendezik meg. Az akcióval kapcsolatban sajtótájékoztatót is tartottak a Pannon Iskolában – sokan osztották meg a gondolataikat. Hangkép.

Portugál-magyar - pénteken kezdődik a jegyértékesítés

Portugál-magyar - pénteken kezdődik a jegyértékesítés

2025. szep. 18.

Pénteken délelőtt 10 órakor startol a jegyértékesítés a magyar labdarúgó-válogatott portugálok elleni, idegenbeli világbajnoki selejtezőjére.

Büszkék az akadémistákra

Büszkék az akadémistákra

2025. szep. 18.

Már nyolc akadémistával büszkélkedhet a Dunaújvárosi Központi Sportegyesület birkózó szakosztálya.

FitCity Dunaújváros: központban a mozgás és az egészség

FitCity Dunaújváros: központban a mozgás és az egészség

2025. szep. 17.

Nagyszabású programsorozattal mozgatná meg önkormányzatunk a város lakosságát, s a sportos közösségi esemény első állomására sem kell már sokat várni, derült ki a Szalki-szigeten megtartott sajtótájékoztatón.

DSTV: focival emlékeztek

DSTV: focival emlékeztek

2025. szep. 17.

Immáron hetedik alkalommal rendezte meg a Dunaújvárosi Rendőrkapitányság az Ongai Gábor emléktornát, melyen 2018-ban elhunyt társuk emléke előtt adózhattak a résztvevők pénteken. Az emléktornán végül a Székesfehérvári-Rendőrkapitányság csapata diadalmaskodott. Hangkép.

Női kézilabda vb-felkészülés - Golovin: van még plusz a csapatban

Női kézilabda vb-felkészülés - Golovin: van még plusz a csapatban

2025. szep. 17.

Golovin Vlagyimir szövetségi kapitány szerint a tavaly decemberben megszerzett Európa-bajnoki bronzéremhez képest is van még plusz a magyar női kézilabda-válogatottban.

  • További hírek

Friss hírek

  1. Három pont a fa alá

  2. DSTV: ilyen volt a darts 2025-ben

  3. DSTV: "Levelek a Jézuskának"

  4. Ünnepi forduló az Erste Ligában

  5. Digitális utility - eszközfedezet nélkül?

Videók

Embedded thumbnail for DSTV: ilyen volt a darts 2025-ben

DSTV: ilyen volt a darts 2025-ben

Embedded thumbnail for DSTV: "Levelek a Jézuskának"

DSTV: "Levelek a Jézuskának"

Embedded thumbnail for DSTV: együtt a szeretet ünnepén

DSTV: együtt a szeretet ünnepén

Top hírek

  1. Szép gesztus a szenteste előtt

  2. Csábító üzenetek, súlyos következmények

  3. Karácsony a Krisztus Király főtemplomban

  4. Focival készültek az ünnepekre

  5. DKIK: új titkár az iparkamaránál

Galéria

A szeretet lángja is ég

Az öröm rózsaszín gyertyája is fénylik (galéria) - fotó:

Az öröm rózsaszín gyertyája is fénylik (galéria)

DKSE évzáró (2025) - fotó:

DKSE évzáró (2025)

Dunaújváros Hetilap

XIV. évfolyam 50. szám - 2025.12.19.

2025. © DS Média Kft. •  Médiaajánlat • Szerzői jogok • Adatvédelem • Impresszum • Közéleti hetilap • RSS

  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő