1908. március 7-én az Egyesült Államok-beli Cincinnati polgármestere a városi tanács előtt fejtette ki meghökkentő nézetét: a nők fizikailag túl gyengék az automobil vezetéséhez – maradjanak csak a biciklinél.
Arról nem szól a krónika, hogy a tekintetes gyülekezet tagjai személy szerint hogyan viszonyultak az elöljáró kijelentéséhez. A hölgyeknek persze nem volt szószólója a testületben; mindenesetre ebben a rendkívül fontos, mondhatni világrengető kérdésben határozat nem született.
Azt elképzelni se tudjuk, hogy például a korabeli finn polgárok miként vélekedtek a sajátos felvetésről; ők egy jókora lépéssel előbb jártak. Már két évvel azelőtt, 1906-ban – ugyancsak március 7-én – képviselőik által megszavazták a nők választójogának elismerését. Ezzel jószerével a teljes egyenjogúságot szentesítették, amibe köztudottan beletartozik a gyalogos-, kerékpáros- vagy automobilos közlekedés közti választás lehetősége is… A finn törvényhozás kivételes gesztusa áttörést jelentett: az államok közül elsőként fogadták el a merőben új választási jogszabályt.
Az tehát már százkilenc évvel ezelőtt sem volt igazán komoly dilemma, hogy autókázhatnak-e önállóan a hölgyek; az már inkább, hogy van-e nekik mivel furikázni. Ez pedig a kérdések kérdése: anyagi, egzisztenciális tekintetben egyenjogúak-e? A férfiakéval azonos mértékben fejezi ki keresetük a teljesítményüket? És van persze még számos dolog, amelyben ma is a kettős mércével kell szembesülniük. Kedves lányok, asszonyok, ennek megszüntetéséhez sikeres küzdelmet kívánunk. Isten éltesse Önöket!
