"Büszkék vagyunk az Arany Üstre!"

spigott - 2017. április 12. 18:20

Hivatalosan is elrajtolt a 38. Arany Üst korosztályos nemzetközi úszóverseny a dunaújvárosi Fabó Éva Sportuszodában, ahol Cserna Gábor polgármester mellett a Magyar Úszó Szövetség elnöke, dr. Bienerth Gusztáv is köszöntötte a viadal résztvevőit.

A tegnapi hosszabb, 800 és 1500 méteres versenyszámok után ma már teljes üzemmódba kapcsoltak a 38. Arany Üst korosztályos nemzetközi úszóverseny résztvevői, s délelőtt a 100, a 200 és a 4x100 méteres előfutamokban, míg délután már az említett távok döntőiben mérették meg magukat hazánk legkiválóbb utánpótlás versenyzői. Ahogy azt már az elmúlt években megszokhattuk, a fiatalok hatalmas küzdelmet vívtak egymással, s önmagukkal is azért, hogy bejussanak a legjobbak közé, így szinte egy percnyi nyugta nem volt edzőiknek, valamint a versenybíráknak sem, hiszen gyakorlatilag egymás érték a különböző távok futamai.

A délelőtti és a délutáni program között rendezték meg az idei Arany Üst ünnepélyes megnyitóját, melyen városunkat Cserna Gábor polgármester képviselte, míg a Magyar Úszó Szövetségtől személyesen dr. Bienerth Gusztáv elnök látogatott el a Fabó Éva Sportuszodába. A polgármester köszöntő beszédében kiemelte, hogy a verseny nagy büszkeség a város és a Dunaferr SE számára is, hiszen rengeteg fiatal viheti ezzel jó hírét az Arany Üstnek, s Dunaújvárosnak egyaránt.

- Dunaújvárosban valószínűleg nincs olyan ember, aki a családja, barátja, ismerőse, vagy munkatársa által ne kötődne valamilyen sporthoz, többek közt éppen az úszáshoz. Ezért is fontos számunkra, hogy immáron 38. alkalommal rendezik meg városunkban ezt a remek hagyományokkal bíró úszóversenyt, melynek rangjáról mindent elmond, hogy közel ötszáz ifjú úszó érkezett ide hozzánk, ami nevezési rekord a verseny történelmében. Büszkék vagyunk arra, hogy jó hírét viszik városunknak az ide látogató versenyzők, s nagyon köszönjük a Dunaferr SE-nek azt, hogy erre idén is lehetőséget adott az Arany Üst megrendezésével. Mint azt olimpiai bajnokunk, Hosszú Katinka mondta "Minden lehetetlennek tűnik, amíg valaki meg nem csinálja", én ezzel az idézettel szeretnék sok sikert kívánni a következő pár napra, valamint az azt követő évekre is minden résztvevőnek, hogy a jövőben tisztelettel képviseljék egyesületüket, városukat és jó sporteredményekkel gazdagítsák nemzetünket is – fogalmazott Cserna Gábor polgármester.

Dr. Bienerth Gusztáv, a Magyar Úszó Szövetség elnöke rövid beszédben köszönte meg városunknak, hogy egy ilyen komoly hagyományokkal bíró rendezvényen látja vendégül a jövő lehetséges bajnokait.

- Két nagyon rövid gondolat jár most a fejemben. Köszönöm és gratulálok! Gratulálok, hogy 38. alkalommal van mód és lehetőség ennek a csodálatos eseménynek a megrendezésére. Köszönöm, hogy a szervezők, a város, a város sportszerető közönsége ilyen módon támogatja az utánpótlást, s én is csak sportszerű versenyeket, valamint kiváló eredményeket kívánok minden egyes résztvevőnek.

Az ünnepélyes megnyitót követően újra a fiataloké volt a főszerep, akik hatalmas elánnal vetették magukat a délutáni finálék küzdelmeibe, míg a partról edzőik, barátaik, csapattársaik drukkoltak nekik a minél jobb eredményekért. A nézőtéren ott voltak a verseny ötletgazdái és megálmodói, Perjámosi Sándor és felesége, Tóth Erzsébet is, s mint azt elmondták, óriási öröm számukra, hogy az idén negyven éves szakosztály megalakulása után két évvel életre hívott rendezvényt már a 38. alkalommal rendezik meg, s nagyon bíznak abban, hogy itt lehetnek majd a jubileumi negyvenedik Arany Üstön is. Tóth Erzsébet annak külön örült, hogy az elmúlt években egyre több magyar fiatal vett részt a versenyen, ez is mutatja, hogy a szervezők jól dolgoznak, s valóban komoly rangot jelent már a Fabó Éva Sportuszodában versenyezni.

A péntekig tartó viadal holnap délelőtt kilenc órától a 100, 200, illetve 400 méteres versenyszámok előfutamaival folytatódik, míg délután négy órától már a döntőkben bizonyíthatnak a különböző korosztályok és távok legjobb versenyzői.

A rovat további hírei: Sport

Megduplázta előnyét az Eger

Megduplázta előnyét az Eger

2025. máj. 10.

Hiába vezetett a harmadik negyedben még három góllal, a bajnoki bronzcsata második meccsét is elveszítette a DFVE női vízilabda csapata.

Idegenben folytatja a DFC

Idegenben folytatja a DFC

2025. máj. 10.

Martonvásáron nyújtaná tovább tizenöt meccse tartó győzelmi sorozatát a Dunaújváros FC labdarúgó csapata a Fejér Vármegyei I. osztály újabb fordulójában vasárnap délután.

DSTV: fiatalok sikerei

DSTV: fiatalok sikerei

2025. máj. 09.

Remekül szerepelt a közelmúlt nemzetközi versenyein a DKSE úszója, Kovács-Seres Hunor. A fiatal dunaújvárosi tehetség az ibizai világkupán is letette a névjegyét a felnőttek között, majd a ciprusi Európa-kupán már a dobogóra is felállhatott, miután a harmadik helyen végzett a felnőttek 10 kilométeres mezőnyében. Hangkép.

Nehéz csata vár a DKKA együttesére

Nehéz csata vár a DKKA együttesére

2025. máj. 09.

A bronzéremre hajtó DVSC otthonában folytatja a bajnoki küzdelmeket a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia felnőtt női együttese szombaton este hat órától.

A férfi vízilabda-válogatott nehéz, a női könnyebb csoportba került

A férfi vízilabda-válogatott nehéz, a női könnyebb csoportba került

2025. máj. 08.

A magyar válogatottak közül a férfi nehezebb, a női pedig könnyebb csoportba került a szingapúri vizes-világbajnokság vízilabdatornáin.

Egri előny a vízilabdázók bronzcsatájában

Egri előny a vízilabdázók bronzcsatájában

2025. máj. 08.

A mérkőzés első felében sokkal pontosabb Eger végig vezetve győzte le női vízilabdázóinkat, s került előnybe a három nyert találkozóig tartó bronzcsata első felvonása után.

Remek hangulatú versenyre készülnek

Remek hangulatú versenyre készülnek

2025. máj. 07.

Immáron harmadik alkalommal rendezik meg a Koós Katalin Ajándék Kupát, melynek ezúttal az egyetem sportcsarnoka ad otthont szombaton délelőtt kilenc órától.