Elkezdődött a Születés Hete

Vass Ádám - 2017. április 25. 8:03

Idén hetedik alkalommal rendezik meg Dunaújvárosban a Születés Hete elnevezésű programsorozatot a Martinovics úti Egészségmegőrzési Központ védőnői tanácsadójában.

A szabadon látogatható programok célja, hogy a Dunaújvárosban és a környező településeken élő kismamákat, anyukákat tájékoztassák arról, milyen program-lehetőségek vannak mind saját maguk, mind kisgyermekük számára a várandóság alatt, illetve a szülés utáni időszakban. Hétfő reggel közös testmozgással indult a program, majd egy védőnővel és egy mentálhigiénés szakemberrel beszélgethettek a szülők a legkülönbözőbb témákról. Ezt követően a József Attila Könyvtárba indultak, ahol Veréb Judit vezetésével kezdődött el a ringató mondókákkal és énekekkel.

A folytatásban kedden kilenc órától a regeneráló tornáról lesz szó, vagyis a várandósság alatti és utáni testmozgásról. Tíz órától a babamasszázs elméletéről és gyakorlatáról tudhatnak meg többet az érdeklődők, végül tizenegytől Nagyné Szalai Melinda dúla tart előadást a vajúdás támogatását elősegítő természetes módszerekről. Szerdán reggel ringatóval indul a nap, majd Kiss Miklós mentőtiszt beszél a gyermek elsősegyélnyújtásról, az előforduló balesetekről és ezek ellátásáról. Mellettük Györkös Menyhárt Mónika baba- és gyermekhordozási tanácsadó látja el hasznos tudnivalókkal a szülőket, később, tizenegytől pedig Szigeti Szilvia tart kerekítőt, ahol hangszerek segítségével énekelnek majd a gyerekeknek. Negyed tizenegytől pedig a könyvtár ad otthont a baba-mama jógának.

Csütörtökön a programok egy része átköltözik a Mesekuckó Játszóházba, a Kodály Zoltán utca 2. szám alá, ahol igazi pikniket tartanak majd. Itt fél tíztől hatékony alakformáló mozgásprogramot mutatnak be a kismamáknak, az aktívmami hordozós fitnesszt, majd tíztől Fodor Anikó táncpedagógus tart dúdolót, melynek célja, hogy a kodályi elvekhez hűen mutassa be az anyukáknak a népi hagyományokból merített mondókákat, ölbéli játékokat. A mondókák után újra a mozgásé lesz a főszerep, bemutatják ugyanis a kangatraininget, ami Európa első és legnépszerűbb szülés utáni regenerációs mozgásprogramja, melynek során a gyerekek végig együtt lehetnek anyukájukkal. A szervezők a finom ételekre is gondoltak, 11 és 13 óra közt ebéddel várják a résztvevőket, majd újabb balesetmegelőzési előadás és baba-mama jóga órák kezdődnek. Négy órakor Király Eszter kutyaiskola vezető a gyermek és a kutya együttéléséről oszt meg hasznos tudnivalókat az érdeklődőkkel. A pikniket végül a Kismama-papa klub foglalkozása zárja, már újra az Egészségmegőrzési Központban.

A programsorozat pénteken a Szent Pantaleon Kórházban ér véget, ahol egész napos szakmai nappal várnak mindenkit. Az előadások alatt a leendő anyukák megismerkedhetnek a kórház szülésfelkészítőivel, orvosaival és védőnőivel, valamint hasznos információkhoz juthatnak arról, mi történik a szülést követő pár napban, vagy miért fontos az anyatejes táplálás.

A rovat további hírei: Mozaik

Római piknik és családfakutatás – programözön a Dunamenti Regionális Népfőiskolával

Római piknik és családfakutatás – programözön a Dunamenti Regionális Népfőiskolával

2025. aug. 23.

Különleges kalandtúra az ókori Róma világába jövő szerdán, majd családfakutató sorozat péntektől: sűrű őszre készül a Dunamenti Regionális Népfőiskola közössége, és már a nyár utolsó hetében is több programot kínálnak.

DSTV: népszerű az MMK kézműves vására

DSTV: népszerű az MMK kézműves vására

2025. aug. 23.

Nem először telt meg az MMK udvara kézműveskedők portékáival, derül ki a DSTV összegzéséből. A népszerű Kézműves Kincsek Vására augusztusban is finom falatokkal és egyedi tárgyak özönével vonzotta a városlakókat. Hangkép.

 

Dínók után kalózvilág a Játékfesztiválon

Dínók után kalózvilág a Játékfesztiválon

2025. aug. 22.

Az elmúlt évek masszív sikere után idén is a Játékfesztivál elnevezésű kavalkáddal búcsúzik a nyártól az Útkeresés Segítő Szolgálat. Ráadásul folytatják a tematikus programok szép hagyományát – a dinoszauruszok után újabb izgalmas kaland, a kalózok világa várja a vendégeket jövő kedden!

 

DSTV: Holdfényfürfő a kánikulában (galériával)

DSTV: Holdfényfürfő a kánikulában (galériával)

2025. aug. 22.

Az agyzsibbasztó kánikula után evidens menekülési útvonalat kínált az élményfürdő, derül ki a DSTV összegzéséből. A Strandok éjszakája országos sorozatának sikeres helyi akciója, valamint a tavalyi kísérlet szép emléke is jó alap volt: a keresztségben Holdfényfürdő nevet kapott akció szó szerint tömegeket vonzott az élményfürdőbe még múlt szombaton. Hangkép és galéria itt!

Roller Park Jam: remek közösség kerekített remek extrémsport-bulit!

Roller Park Jam: remek közösség kerekített remek extrémsport-bulit!

2025. aug. 21.

Ahogy ígérték, ahogy vártuk: bár elsősorban a rolleresek örülhettek, de minden "kerekes" előtt nyitva állt a kapu, és jöttek is szép számmal: nagy sikert aratott az idén először, de remény szerint nem utoljára szervezett Dunaújváros Roller Park Jam összetartása múlt vasárnap.

Száraz marad a baba bőre – új korszak a pelenkák területén!

Száraz marad a baba bőre – új korszak a pelenkák területén!

2025. aug. 21.

Amikor pelenkát választasz, lehet, hogy elsőre mindegyik egyformának tűnik. Puhának, kényelmesnek látszik, elnyeli a nedvességet, de ha jobban megnézed, óriási különbségek lehetnek a gyártástechnológia és a felépítés terén. Az utóbbi években a gyártók egyre nagyobb figyelmet fordítanak arra, hogy a pelusok a kényelem mellett a lehető legjobban óvják a baba bőrét is – még akkor is, ha hosszabb ideig viseli őket. (X)

DSTV: újabb siker a gasztrofronton

DSTV: újabb siker a gasztrofronton

2025. aug. 20.

Visszatérő vendég városunk éttermeiben, kávézóiban, cukrászdáiban a Street Kitchen csapat, derül ki a DSTV összegzéséből. A közelmúltban titokban keresték föl a nemzetközileg is elismert CsoKiss Csokoládé Manufaktúra bázisát – ahol megkóstolták az aktuális kínálatot. Hangkép.