Ugrás a tartalomhoz Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez a honlapon
Címlap

Top nav left

  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő
2025. dec. 22. Zénó
FacebookYoutube
  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
főoldal
Menü
Bartók Kamaraszínház és Művészetek háza

Kis-nagy bajnokok

Kultúra
olimpiai bajnok
sport

facebook megosztás

Várkonyi Balázs - 2017. ápr. 30., 08:42

Rég terveztem, hogy írok róla. Mindig jött valami sürgősebb. De tán most sem hiábavaló, hogy szóljak arról, milyen példát adott sokaknak súlyemelősportunk első olimpiai bajnoka.

Amit minden fontos ismertető rejt: az arany mellett két olimpiai ezüstérmet is szerzett, hatszor volt világbajnok, tízszer pedig kontinensviadalon lett aranyérmes. Harmincötször javított világcsúcsot. Súlycsoportjában az időközben megszűnt nyomásgyakorlat örökös világrekordere. Nem volt más súlyemelő, aki tizennyolc éven keresztül a világ élvonalához tartozott volna.

Kivételes tehetségét jellemzi mindez. Lelkierejét, kitartását az is, hogy egyvégtében öt olimpián tudott rajthoz állni. És a legutolsón, harmincnyolc évesen is, sok fiatal, huszonéves erőembert megleckéztetett. Vagy a szerénységét ismerve így helyesebb: megelőzött. Pályafutása legnagyobb sikermérője: a nemzetközi szakszövetség neki ítélte a XX. század súlyemelője címet! Tehát a legnagyobb volt. Teljesítményben. Mert amúgy pehelysúlyban versenyzett. Apró ember, nagy szívvel. Meg erős akarattal. Csilla lánya ezt örökölte – tizenhatszoros Európa-bajnok lett.

Kitartás. Szorgalom. Hűség. Az életét jellemző fogalmak. A kis-nagy Bajnok Kecskemétről tizennégy évesen Tatabányára ment, mert megérintette egy kiváló vájár, Tajkov András szorgalompéldája. Bányásztanulónak állt. A szakmájában utolérhette volna a mintaképét; de a sportágában ő maga lett a mintakép. Az akaraterő, a munkaszeretet szimbóluma. És a hűségé. Versenyzőként és edzőként is örökre hű maradt városához, egyesületéhez. Ő – Földi Imre. Vasárnap óta már nincs velünk. Csak néhány nap, s hetvenkilenc éves lett volna…

És éppen a múlt hétvégén, amikor a szomorú hír elért – milyen az élet! – sorra jöttek az örömteli sporttudósítások.

Négy bajnoki érem a fővárosból – tudatta a Dunaújváros Online a Danubius tollaslabdázó csikócsapatának sikerét. A két Vagyóczki-csemete, Dávid és Roland, meg Nagy Bence rendezett éremszüretet az U13-as korosztályban az országos bajnokságon. Aztán jött az újabb remek hír, ezúttal a medencék irányából: Selmeci Levente iskolai világbajnok! A Dunaferr tehetsége az úszók világversenyén ugyancsak aratott. Az aranyérem mellé még egy ezüstöt és egy bronzot is begyűjtött. Hát, ha már ott volt…

Ezzel még koránt sincs vége! Sporttörténelmet írt Kovács Zsófia – így szólt a Kolozsvárról küldött tudósítás. A tornászcsoda az Európa-bajnokság női egyéni összetett versenyében ezüstérmet szerzett. Ő az első magyar lány, aki kontinensviadalon e versenyszámban ilyen előkelő helyen végzett. Szenzációs, káprázatos, fantasztikus – így tudatták a lapok a Dunaferr kiválóságának sikerét.

Az aranyéremtől csak egy hajszál választotta el: az utolsó pillanatig az élen állt. Ám a záró talajgyakorlat brit vetélytársának egy picivel jobban sikerült. Ha akkor az angol lány hibázik – gondolhatták sokan. Trenka János, Zsófi edzője viszont így gondolkodik: „Más kárán nem szeretnénk meggazdagodni.” Lám, tanítvány a mesterétől nem csak szaktudásból kap példát.

A rovat további hírei: Kultúra

Miért ne bízzuk családtagokra az esküvői fotózást és videózást?

Miért ne bízzuk családtagokra az esküvői fotózást és videózást?

2024. feb. 23.

Az esküvői fotós – a házasulandók mellett – az esküvői készülődés egyik legfontosabb szereplője. Az általa készített emlékek örökre megmaradnak. (X)

"Időkapu": Holczer Tibor kiállítása a tamási Kindl Kupola Galériában

"Időkapu": Holczer Tibor kiállítása a tamási Kindl Kupola Galériában

2024. feb. 20.

Városimázs és személyes fotótörténeti barangolás, képek és montázsok egy megrögzött örömfotóstól: nagyszabású önálló tárlaton mutatta be műveit Holczer Tibor Tamásiban: a Kindl Kupola Galériában látható bemutató egészen március 2-ig várja a vendégeket.

DSTV: jótékony célú koncertet szervez a Quintia zenekar

DSTV: jótékony célú koncertet szervez a Quintia zenekar

2024. feb. 20.

Különleges hangversenyre várja a közönséget a Bartók színháztermében a Quintia zenekar február 23-án, pénteken este, derül ki a DSTV összeállításából. A koncert bevételét a Wesley Da Capo Alapfokú Művészeti Iskola javára ajánlják fel a közreműködők. Hangkép.

JOEBACK: "Evolúció" – klippremier

JOEBACK: "Evolúció" – klippremier

2024. feb. 19.

Apokalipszis hétfőn délután – napvilágot látott a JOEBACK fantázianevű sideprojekt legfrissebb hangképes mutatványa. Az "Evolúció" eredetileg a Júdás című mini albumon jelent meg, most itt a klip – nézzétek!

Szabad Szemmel az ICA-D-ben: "Otthonom"

Szabad Szemmel az ICA-D-ben: "Otthonom"

2024. feb. 18.

Az Enache család – kilenc gyermek és szüleik – húsz éven át éltek a természettel tökéletes harmóniában, egy kunyhóban, a Bukarest-delta vadonjában. KineDok-vetítés kedden!

Ismét muzsikálnak a Zenélő Cukrászda sorozatában

Ismét muzsikálnak a Zenélő Cukrászda sorozatában

2024. feb. 14.

Az évad nyolcadik mini koncertjére várják a közönséget a Vasmű úti bázison, ezúttal a fúvós muzsika rajongóit kápráztatják el – pénteken este.

ICA-D: nagyot szólt a Dunaújvárosi Tárlat (galériával)

ICA-D: nagyot szólt a Dunaújvárosi Tárlat (galériával)

2024. feb. 13.

Remek kollekció, remek esemény, díj az önkormányzattól polgármesteri méltatással koronázva, és ráadásként kirobbanó hangulatú meglepetés köszöntés: megnyílt, megtekinthető és meg is tekintendő a Dunaújvárosi Tárlat!

  • További hírek

Friss hírek

  1. A szeretet fénye emlékeztet karácsony ünnepének igazi jelentésére (galériával)

  2. Látható a fejlődés és befektetett munka

  3. Az Élesztő ajándéka

  4. Gyakori esküvői bakik

  5. A kevesebbet hibázó nyert

Videók

Embedded thumbnail for DKIK: új titkár az iparkamaránál

DKIK: új titkár az iparkamaránál

Embedded thumbnail for DSTV: a véradókat köszöntötték

DSTV: a véradókat köszöntötték

Embedded thumbnail for Karácsonyfákkal készülnek a körzetben

Karácsonyfákkal készülnek a körzetben

Top hírek

  1. Bréking: lakástűz a Hold utcában – a mentőket is bevetették (FRISSÍTVE)

  2. Hármas karambol, útlezárás a 6-oson

  3. Életet mentettek a dunaújvárosi rendőrök

  4. Korlát teszi biztonságosabbá a közlekedést

  5. Új kezdeményezés valósul meg Dunaújvárosban

Galéria

A szeretet lángja is ég

Az öröm rózsaszín gyertyája is fénylik (galéria) - fotó:

Az öröm rózsaszín gyertyája is fénylik (galéria)

DKSE évzáró (2025) - fotó:

DKSE évzáró (2025)

Dunaújváros Hetilap

XIV. évfolyam 50. szám - 2025.12.19.

2025. © DS Média Kft. •  Médiaajánlat • Szerzői jogok • Adatvédelem • Impresszum • Közéleti hetilap • RSS

  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő