Kovács Zsófia remekelt az Európa-bajnokságon

doszerk - 2017. április 20. 20:29

Ugrásban és felemás korláton, valamint egyéni összetettben is bejutott a kolozsvári Európa-bajnokság döntőibe a Dunaferr SE tornásza, Kovács Zsófia. A dunaújvárosi kiválóság felemás korláton az ötödik, ugrásban a hatodik, míg egyéni összetettben a második legjobb eredményt érte el a mai versenynapon.

Kolozsváron rendezik meg szerdától vasárnapig a tornászok Európa-bajnokságát, melyen a Dunaferr SE két válogatott versenyzőjének, Kovács Zsófiának és Jakab Noéminek is szurkolhatnak a sportág kedvelői. A kontinensviadal mai napján rendezték a női selejtezőt, melyen eldőlt, hogy az egyéni versenyszámok mellett kik lesznek azok, akik bejutnak az egyéni összetett viadal döntőibe, s mi természetesen abban reménykedtünk, hogy a nemzetközi mezőnyben újon Jakab Noémi tisztes helytállása mellett Kovács Zsófia több döntős helyezésének is örülhetünk majd.
A dunaújvárosi tornászok alaposan ki is tettek magukért, ugyanis Jakab Noémi hiába nem jutott döntőbe egyik szeren sem, a négyfős magyar válogatott harmadik legjobb versenyzője volt ma, így a szövetségi kapitány mellett elégedett lehetett teljesítményével Trenka János, a Dunaferr SE edzője is. Kovács Zsófi viszont szenzációsan versenyzett ma délután, hiszen felemás korláton az ötödik, ugrásban a hatodik helyen jutott be a fináléba, míg egyéni összetettben a szenzációs második helyet érte el a selejtezőben, így természetesen itt is jó esélyekkel várhatja a döntő küzdelmeit.

Érthetően elégedett volt a dunaújvárosi olimpikon teljesítményével Trenka János edző is, akit sikerült elérnünk a selejtező után, s mint azt elmondta, Zsófi nagyon szépen, összeszedetten versenyzett a mai nap folyamán.
"Kiegyensúlyozottan versenyzett, jól összpontosított a gyakorlatokra, jó kedvvel, vidáman és bátran vágott neki a gyakorlatoknak. Korláton kezdtünk, itt ötödikként jutott tovább, majd jött a gerenda, s bár ezt a gyakorlatot is szépen, stabilan elvégezte, ennek hivatalos eredményét még nem tudjuk. Ezt követte a talaj, s ugye mi nem vagyunk specialistái ennek a szernek, de itt is szépen megcsinálta, amit kellett. Az utolsó szer az ugrás volt, itt a hatodikként jutott tovább a döntőbe, ami szintén szép eredmény. Egyéni összetettben elért második helye kiválónak mondható, most is nagyon örülünk neki, de a holnapi finálé számít igazán" – fogalmazott Trenka János, akitől megtudtuk azt is, hogy bízott azért abban, hogy Zsófi bejut az egyéni összetett fináléjába, de ilyen jó eredményre azért ő sem számított. Persze ez még csak a kvalifikáció volt, vagyis a holnapi döntőben újabb remek gyakorlatokra lesz szükség a Dunaferr SE kiválóságától, ám a szakvezetés bízik abban, hogy versenyzőnknek sikerül megőriznie jó formáját, s akkor még a dobogós helyezés sem elképzelhetetlen.

Képek: DO-archív

A rovat további hírei: Sport

DSTV: eredményes szezon után

DSTV: eredményes szezon után

2025. máj. 01.

Már az első szezonjában is szép sikereket könyvelhetett el a Pentele Asztalitenisz Sportegyesület. Az I-es csapat végig magabiztos teljesítményt nyújtva nyerte meg az NB II küzdelmeit s jutott magasabb osztályba, míg a II-es csapat ezüstérmes lett az NB III-ban, ezzel pedig a következő szezont már az NB II-ben kezdi majd meg a csapat. Hangkép.

Két nap alatt két rangadó

Két nap alatt két rangadó

2025. máj. 01.

A Fejér Vármegyei Kupában és a bajnokságban is a Sárbogárd csapatát látják vendégül a Dunaújváros FC labdarúgói ma, illetve szombaton.

Sikerrel zárták a felsőházat a serdülők

Sikerrel zárták a felsőházat a serdülők

2025. ápr. 30.

A DFVE serdülő leány vízilabda csapata simán nyert, az ifjúságiak nagy fordítás után szenvedtek vereséget a KSI SE elleni korosztályos bajnokin.

Parádés szezont zárt a Pentele ASE

Parádés szezont zárt a Pentele ASE

2025. ápr. 30.

A Pentele ASE asztaliteniszezőinek első és második számú együttese is egy osztállyal feljebb folytatja a bajnoki küzdelmeket, de az egyesület vezetése nem csak az eredményekre lehetett büszke a 2024/2025-ös szezon végén.

DSTV: sportos múltidézés

DSTV: sportos múltidézés

2025. ápr. 29.

Sporttörténelmi előadás-sorozatot hívott életre az Intercisa Múzeum. Ennek első állomása a motorcsónakversenyzés sikeres és szép múltját idézte meg – elsőként Andics József és Dr. Sándor Péter közreműködésével. Hangkép.

Nagyot léptek az Európa-bajnokság felé

Nagyot léptek az Európa-bajnokság felé

2025. ápr. 29.

A DKSE birkózói közül Nyikos Veronika a második, Pupp Viktória a negyedik helyen végzett a fővárosban megrendezett Baracsi Imre Emlékversenyen.

Minden éremből jutott a tornászoknak

Minden éremből jutott a tornászoknak

2025. ápr. 28.

Egy aranyéremmel, összesen hat dobogós helyezéssel zárták a DKSE tornászai a fővárosban megrendezett országos bajnokság szerenkénti döntőit.