Ugrás a tartalomhoz Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez a honlapon
Címlap

Top nav left

  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő
2026. feb. 07. Tódor, Rómeó
FacebookYoutube
  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
főoldal
Menü

Második hely a tornász csapatbajnokságon!

Sport
torna
Dunaújváros
Dunaferr SE
utánpótlás
csapatbajnokság

facebook megosztás

Szárszó Lajos - 2017. ápr. 19., 08:00

A Dunaferr SE serdülő leány csapata nagyszerű szerepléssel a második helyen zárta a fővárosban megrendezett országos utánpótlás csapatbajnokság első versenykörét.

Míg a felnőtt torna Európa-bajnokság miatt a figyelem Kolozsvár felé irányul, addig a fiatalabbak számára hazai környezetben, ezúttal Budapesten rendeztek csapat, illetve Budapest-vidék bajnokságot. Ebben a mezőnyben szerepeltek a Dunaferr SE serdülőkorú tornászai, melyet azért fontos kiemelni, hiszen ők az egyel idősebb, vagyis a kadet korúak között versenyeztek.
- Az utánpótlás magyar bajnokság első fordulóján szerepeltünk Budapesten – tudtuk meg Török Dániel edzőtől -, ahol a Makai Lilla, Mayer Gréta, Makovics Mirtill, Bolya Sára, és Kovács-Bokor Luca alkotta ötfős csapattal indultunk. Ebben a mezőnyben két fővárosi, és két vidéki klub versenyzett, amely egyben Budapest-vidék bajnokság is volt. A csapatverseny során az összetett eredmények számítottak, vagyis minden versenyzőnk mind a négy szeren bemutatott pontszámait összesítették. Serdülő korosztályú csapatunk nagyon szépen állt helyt, akik a Békéscsabaiak mögött a második helyen zártak.

Kép: DO-archív

Mint azt Török Dániel elmondta, edzőkollégájával, Badics Rékával együtt nagyon büszkék voltak a lányokra, akik bebizonyították, hogy hogyan kell csapatként működve szép eredményt elérni:
- Minden szeren kitűnő volt a gyermekek tartása, akik korukat meghazudtoló módon voltak képesek egész nap koncentráltan, igazi csapatként dolgozni. Ez volt ennek a napnak a legfontosabb mondanivalója, melyért nagyon büszkék vagyunk rájuk. A teljes nap során képesek voltak motiváltan, a megbeszélt feladatokra összpontosítva teljesíteni. Természetesen egyes csapattagoknak voltak hiányosságaik, melyek főként az anyagerősségre vonatkoznak, de ezek a bírálatok a jövőre tekintve építő jellegűek. Bár nálunk az a legfontosabb, hogy tornászainknak meglegyenek a megfelelő alapjai, melyeket megbízhatóan adnak elő, azért bízom abban, hogy a következő versenyre már erősebb gyakorlatokkal tudunk kiállni.
A beszélgetés végén természetesen a kolozsvári Eb is szóba került, amely kapcsán annyit mondott Török Dániel, nagyon büszkék arra, hogy a női magyar felnőtt torna válogatott csapatának négy tagja közül ketten, Kovács Zsófia és Jakab Noémi a Dunaferr SE versenyzői, akikért nagyon szorítanak.

A rovat további hírei: Sport

Nem tudták lelassítani az Audit

2026. jan. 15.

A címvédő győriek közel harminc gólos különbséggel győzték le a DKKA kézilabdázóit a két csapat szerda esti bajnokiján a Dunaújvárosi Sportcsarnokban.

Fiatal kapus érkezett a focistákhoz

2026. jan. 14.

A Ferencváros utánpótlásában nevelkedett hálóőr a Dunaújváros FC labdarúgó csapatának második téli igazolása.

Megjött az engedély, itthon játszhatnak az Acélbikák

2026. jan. 14.

Utolsó öt találkozójukból négyet hazai pályán, a Dunaújvárosi Jégcsarnokban rendezhetnek meg a Dunaújvárosi Acélbikák jégkorongozói az Erste Ligában.

A címvédő ellen játszhatnak a DKKA fiataljai

2026. jan. 14.

Az idei szezonban még veretlen Győri Audi ETO KC elleni hazai mérkőzéssel folytatja a K&H Női Liga küzdelmeit a DKKA női kézilabda csapata ma délután öt órától.

DSTV: erős a jótékony oldal

2026. jan. 13.

A „Jót, szívből – Dunaújvárosért!” csapata rengeteg jótékony megmozdulást szervezett 2025-ben is. Elképesztő közösségi összefogással gyűjtötték az adományokat nemesebbnél nemesebb célokért – az idei évben sem szeretnének veszíteni a lelkesedésből. Az elmúlt év eredményeit Petrás Gábor értékelte. Hangkép.

Építkezés, türelem, előrelépés – ilyen lehet 2026 a magyar tornasportban

2026. jan. 13.

A 2025-ös esztendő fontos állomás volt az olimpiai ciklusban, és meghatározó alapokat rakott le az idei év kihívásaihoz – hangsúlyozta év eleji értékelő nyilatkozatában a Magyar Torna Szövetség (MATSZ) elnöke, dr. Magyar Zoltán.

Háziversenyen remekeltek a tollaslabdázók

2026. jan. 12.

Népes mezőnnyel, remek hangulatban rendezte meg a 2025/2026-os szezon harmadik háziversenyét a Danubius KSE tollaslabda szakosztálya a mögöttünk hagyott hétvégén.

  • További hírek

Friss hírek

  1. Rozi néni 90 éves lett – Isten éltesse!

  2. Húsz percig bírta a Kohász

  3. DSTV: a Rosti iskola szalagavatója

  4. Eredményes volt a kétfordulós közös játék

  5. DSTV: két győzelem, egy vereség

Videók

Embedded thumbnail for DSTV: a Rosti iskola szalagavatója

DSTV: a Rosti iskola szalagavatója

Embedded thumbnail for DSTV: két győzelem, egy vereség

DSTV: két győzelem, egy vereség

Embedded thumbnail for Közmeghallgatást tartott Dunaújváros önkormányzata

Közmeghallgatást tartott Dunaújváros önkormányzata

Top hírek

  1. Baleset és teljes útzár Dunaújvárosnál (frissítve)

  2. 90 éves a Móricz nyugalmazott tanítónője

  3. Közmeghallgatást tartott Dunaújváros önkormányzata

  4. Újra élnek a bajnoki remények

  5. Birkózással emlékeztek a sportág szerelmesére (galériával)

Galéria

Majosházi István Emlékverseny (2026)

Magyar Motoros Vízisport Szövetség díjátadó (2026)

Jeges örömök (2026)

Dunaújváros Hetilap

XV. évfolyam 5. szám - 2026.02.06.

2025. © DS Média Kft. •  Médiaajánlat • Szerzői jogok • Adatvédelem • Impresszum • Közéleti hetilap • RSS

  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő