Nevezési rekorddal rajtolt a 38. Arany Üst
A 800 és 1500 méteres gyorsúszó számokkal kezdődött meg ma délután kettő órától a 38. Arany Üst korosztályos nemzetközi úszóverseny a Fabó Éva Sportuszodában. Az idei versenyen ismét nevezési rekord született, s minden résztvevő komoly célokkal vág neki a három és fél napos megméretésnek.
Ahogy az elmúlt években, úgy ezúttal is a dunaújvárosi Fabó Éva Sportuszoda ad otthont az Arany Üst korosztályos nemzetközi úszóversenynek. Az immáron 38. alkalommal megrendezett viadal ma délután kettő órakor kezdődött meg a 800 méteres leány gyors, illetve az 1500 méteres fiú gyors előfutamaival, s az előzetes programterv szerint pénteken kora este ér majd véget a nagy küzdelem. Az idei megméretésen közel ötszáz versenyző vesz részt, árulta el érdeklődésünkre Bene Vera, a Dunaferr SE úszóinak szakosztályelnöke, akitől megtudtuk, hogy a magyar úszók mellett Szlovákiából, Szerbiából is érkeztek a viadalra, melyen részt vesz a Petrov Iván vezette magyar ifjúsági válogatott is. A nemzeti csapatban szereplő fiatalok számára azért is kiemelten fontos a mostani Arany Üst, mert itt is megúszhatják azt a szintidőt, amivel részt vehetnek a július 23. és 29. között Győrben sorra kerülő Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztiválon (EYOF).
Ahogy azt a verseny rendszeres követői már megszokhatták, a versenynapok délelőttjén az előfutamokat rendezik meg a Fabó Éva Sportuszodában, míg délután négy órától a döntőkben bizonyíthatnak a korosztályos tehetségek, akik között ott lesznek természetesen a Dunaferr SE fiataljai is, ám kissé foghíjasan, ugyanis legjobb úszóik közül a kézműtéten átesett Horváth Evelin, illetve a közelmúltban kettős kéztörést elszenvedő Szlobodnyik Dávid sem állhat rajtkőre az év egyik legnagyobb hazai utánpótlás versenyén. A hivatalos megnyitót szerdán délután háromnegyed négykor, a délutáni döntők előtt tartják meg, ahol a szervezők reményei szerint dr. Bienerth Gusztáv, a Magyar Úszó Szövetség közelmúltban megválasztott új elnöke is tiszteletét teszi.
A 38. Arany Üst Úszóversenyt nagy izgalommal várta a Dunaferr SE úszó szakosztályának vezetője, Bene Vera is, aki elmondta, hogy az örömbe azért szomorúság is vegyül, ugyanis a közelmúltban elhunyt László Dezső versenybíró kollégájuk, aki szinte a kezdetektől fogva részese volt a komoly hagyományokkal bíró versenynek.
- Ahogy mindig, úgy most is nagy izgalommal vártam a versenyt, nagyon sok szervezőmunka előzte meg a rajt pillanatát. Harmincnyolcadik alkalommal rajtoltunk el, ez óriási szám, s az idén ismét sikerült nevezési rekordot döntenünk, amire nagyon büszkék vagyunk. Éppen emiatt kellett változtatnunk a lebonyolításon, mivel már tavaly is szinte összeértek a döntők az előfutamokkal, ezért a 800 és az 1500-as gyorsúszást, vagyis a hosszabb versenyszámokat előrébb hoztuk, s így három és fél napos lett a verseny. Természetesen idén is itt úszik a hazai mezőny színe-java, mellettük Kassáról és Zrenjaninból is érkezett egy-egy csapat, illetve egy cseh úszó is részt vesz a viadalon, de ő csapat nélkül. Fontos verseny ez az ifjúsági válogatott úszóknak is, akik itt is megúszhatják szintidejüket a nyári EYOF-ra, szóval mindenki komoly célokkal vág neki a megméretésnek.
Sajnos a Dunaferr versenyzői közül nagyon hiányzik Horváth Evelin és Szlobodnyik Dávid, két éremesélyes versenyzőnk esett ki a mezőnyből. Döntős úszóink ezzel együtt lesznek, Kállai Botond, Weiter Dávid és Pukánszky Bálint biztos megörvendeztetnek minket pár szép időeredménnyel és jó helyezésekkel, de az eredménylistánkról sajnos nagyon hiányozik majd Evelin és Dávid több érmes helyezése. Ezzel együtt az a célunk, hogy mindenki ússza ki magából a maximumot, mutassa meg, hogy mennyit fejlődötta tavalyi eredményeihez képest. A verseny végén pedig akkor leszekk boldog, ha minden gond nélkül sikerül lebonyolítanunk a viadalt, s minden résztvevő úgy hagyja el péntek este az uszodát, hogy ismét egy nagyon jó Arany Üstöt vett részt – árulta el Bene Vera.
A rovat további hírei: Sport
Hajdu Jonatán 200-on is döntős
2025. aug. 21.
Magabiztos versenyzéssel jutott be a kenu egyesek 200 méteres világbajnoki döntőjébe a DKSE kiváló kenusa, Hajdu Jonatán.
DSTV: hazai pályán szerepeltek
2025. aug. 21.
Hazai környezetben rendezett minősítő versenyt a Főnix Lövész SE a közelmúltban. A dunaújvárosi lőtéren megrendezett viadalra több mint hetvenen érkeztek az ország minden tájáról, s a népes mezőnyben ott voltak a házigazda Főnix Lövész SE versenyzői is, akik ezúttal is remek eredményekkel örvendeztették meg az értük szorítókat. Hangkép.
Jó kezdés a világbajnokságon
2025. aug. 21.
Két számban is továbbjutott a milánói kajak-kenu világbajnokság szerdai előfutamaiból a DKSE kenusa, Hajdu Jonatán.
Még jókor jött a balhorog?
2025. aug. 20.
Háromgólos vereséget szenvedett a FEHA19 elleni felkészülési találkozón a Dunaújvárosi Acélbikák jégkorong csapata.
DSTV: Bimmer Parádé a szigeten
2025. aug. 19.
Zúgó kipufogók, perzselő abroncsfelület, kiváló hangulat és fanatikus jókedv – meg persze rengeteg, messziről felismerhető kék-fehér BMW logók. Idén is nagyot ment a Bimmer Parádé, amelynek a Szalki-sziget adott otthont a mögöttünk hagyott hétvégén. A szervezők remek programokkal készültek, amely keretében a családosok és az igazi fanatikusok is találtak maguknak elfoglaltságot. Hangkép.
Szentesen kezdi a bajnokságot a DFVE
2025. aug. 19.
Idegenben, a Szentes ellen vág neki az OB I-es pontvadászatnak a DFVE női vízilabda csapata, mely első hazai bajnokiját a III. Ker. TVE ellen játssza szeptember utolsó napjaiban.
Szoros siker a NEKA otthonában
2025. aug. 19.
Fáradtan is nagyot küzdött és egygólos, 28-27-es győzelmet aratott a NEKA otthonában lejátszott felkészülési találkozón a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia felnőtt csapata.