Ugrás a tartalomhoz Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez a honlapon
Címlap

Top nav left

  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő
2026. jan. 14. Bódog
FacebookYoutube
  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
főoldal
Menü

Nem hibáztak a fiatalok

Sport
labdarúgás
Dunaújváros
DPASE
utánpótlás
bajnokság

facebook megosztás

spigott - 2017. ápr. 25., 17:17

A Dunaújváros PASE U17-es és U19-es csapata is magabiztos sikerrel erősítette meg első helyét az NB III Közép-Nyugat csoportjának tabelláján.

Újabb két találkozó várt a hétvégén a Dunaújváros PASE utánpótlás együtteseire, melyek közül az U19-esek és az U17-esek is a Taksony fiataljait látták vendégül az Agrospeciál Sporttelepen. Az idősebbek összecsapásának egyértelműen a mieink voltak az esélyesei, ugyanis a forduló előtt a DPASE az első, míg a vendégek a tizedik helyet foglalták el a tabellán. A dunaújvárosiak ennek megfelelően kezdték is a mérkőzést, Abért góljával már a 12. percben megszerezték a vezetést, s miután Holentoner, majd Kercsó is bevette a vendégek kapuját, az első fél óra végén már 3-0-s hazai előnynek örülhettek a sportág dunaújvárosi kedvelői. A második felvonás már valamivel kiegyenlítettebb játékot hozott, de hiába szépítettek a vendégek az 55. percben, Jerzsabek véghajrában lőtt találata végleg eldöntötte a pontok sorsát, s 4-1-es győzelmének köszönhetően a DPASE gárdája továbbra is vezeti az NB III Közép-Nyugat csoportjának küzdelmeit.

A szintén listavezető U17-esek hasonló helyzetből várták a 22. forduló összecsapását, mint idősebb társaik, s egyértelműen győzelemre törtek a tizedik helyen álló taksonyi gárdával szemben. A találkozó első félideje azonban ezzel együtt is komoly küzdelmet hozott, mert a vendégek jól védekeztek, s bár Schnierer találatával a 26. percben így is megszerezte a vezetést együttesünk, a második félidő előtt mindössze 1-0-s hazai előnyt mutatott az eredményjelző. A térfélcsere után szerencsére kinyitották a gólzsák száját U17-eseink is, akik sorozatban négy találatot szereztek úgy, hogy ellenfelük egyszer sem tudta bevenni Gál Imre kapuját, így a fordulás után már nagyon egyoldalú mérkőzés végül a mieink 5-0-s győzelméve ért véget.

Eredmények, gólszerzők

U19
DPASE – Taksony SE 4-1
(3-0)
Gólszerzőink: Abért Bence, Holentoner Edvin, Kercsó Bence, Jerzsabek Botond.

U17
DPASE – Taksony SE 5-0
(1-0)
Gólszerzőink: Schnierer Balázs, Horváth Kevin, Kovács Barnabás, Perjési Viktor István, Slett Kristóf Ferenc.

A rovat további hírei: Sport

Győzelem emberhátrányban

Győzelem emberhátrányban

2025. aug. 28.

Újra játszott a tűzzel, de nem égette meg magát és végül győztesen hagyta el a pályát a PTE-PEAC elleni hazai bajnokin a Dunaújváros FC labdarúgó csapata szerdán este.

Világbajnoknak járó köszöntés a csónakházban

Világbajnoknak járó köszöntés a csónakházban

2025. aug. 27.

A DKSE és a kajak-kenu szakosztály vezetése és versenyzői mellett városunk közvetlen vezetése is köszöntötte a Milánóból világbajnoki címmel hazatért Hajdu Jonatánt.

Visszatérnének a győzelem útjára

Visszatérnének a győzelem útjára

2025. aug. 27.

A tabellán tizenharmadik PTE-PEAC elleni hazai mérkőzéssel folytatja az NB III Dél-Nyugati csoportjának küzdelmeit a Dunaújváros FC labdarúgó csapata ma este hat órától.

DSTV: megmérették magukat a fiatalok is

DSTV: megmérették magukat a fiatalok is

2025. aug. 26.

Hetedik alkalommal rendezte meg a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia a tragikusan fiatalon elhunyt Horváth Nikolettről elnevezett emléktornát a Dunaújvárosi Sportcsarnokban még augusztus 16-án és 17-én. A torna eredményesen zárult a kézilabdázóink számára – egy első, egy második, és egy harmadik helynek örülhettünk. Hangkép.

Tehetséges kapust igazolt a DAB

Tehetséges kapust igazolt a DAB

2025. aug. 26.

A 21 esztendős Szűcs Botond játékára az Erste Liga mellett az Andersen Ligában is számítanak az Acélbikák jégkorongozói.

Könnyed továbbjutás a kupában

Könnyed továbbjutás a kupában

2025. aug. 26.

Már az első felvonásban eldöntötte a nyitott kérdéseket a Dunaújváros FC női labdarúgó csapata a Paksi SE ellen a Simple Női Kupa második fordulójában.

Elégedett kapitányok a világbajnokság után

Elégedett kapitányok a világbajnokság után

2025. aug. 25.

Mindkét szövetségi kapitány elégedetten értékelte a vasárnap zárult milánói kajak-kenu világbajnokságot, amelyen a gyorsasági válogatott 13 érmet, hat aranyat, két ezüstöt és öt bronzot nyert.

  • További hírek

Friss hírek

  1. "Tomi" ott segít, ahol szükség van rá

  2. Fiatal kapus érkezett a focistákhoz

  3. Véradókat várnak az újtelepi városvédők

  4. Esküvő kiállítás a Mondbach-kúriában

  5. Megjött az engedély, itthon játszhatnak az Acélbikák

Videók

Embedded thumbnail for DSTV: Mágnás Miska a Bartókban

DSTV: Mágnás Miska a Bartókban

Embedded thumbnail for DSTV: jeges Dunaújváros

DSTV: jeges Dunaújváros

Embedded thumbnail for DSTV: erős a jótékony oldal

DSTV: erős a jótékony oldal

Top hírek

  1. Elrendelték a zaklató bűnügyi felügyeletét

  2. Beszélgetés Gyöngyössy Csabával – egy év tapasztalatairól, a feladatokról, tervekről

  3. Eltűnés miatt keresik a testvérpárt

  4. Alakul a DFC 2026-os kerete

  5. Kelendővé vált a jótékony célú finomság

Galéria

Újévi Gála (2026)

BÚÉK, Dunaújváros! (2026)

A szeretet lángja is ég

Dunaújváros Hetilap

XV. évfolyam 1. szám - 2026.01.09.

2025. © DS Média Kft. •  Médiaajánlat • Szerzői jogok • Adatvédelem • Impresszum • Közéleti hetilap • RSS

  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő