Ugrás a tartalomhoz Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez a honlapon
Címlap

Top nav left

  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő
2026. már. 18. Sándor, Ede
FacebookYoutube
  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
főoldal
Menü

Száznál is több díjazott az OTDK-n

Oktatás
OTDK
Dunaújvárosi Egyetem
díjátadó
Dunaújváros

facebook megosztás

Vass Ádám - 2017. ápr. 08., 15:50

Véget ért a 33. Országos Tudományos Diákköri Konferencia három napos Műszaki Tudományi Szekciója a Dunaújvárosi Egyetemen, ahonnan a versenyzők harmada díjjal távozhatott szombaton. Gratulálunk!

Hatvan évvel ezelőtt, mindössze száz hallgatóval indult el 1955-ben az Országos Tudományos Diákköri Konferencia. Idén már a harmincharmadik alkalommal rendezik meg, közel tizenhatezer diák részvételével, akik ezernél is több előválogatón kerülhetnek be a tizenhat szekció valamelyikébe. Szombaton délelőtt Dr. Szendrő Péter professzor, Jedlik Ányos-díjas mezőgazdasági gépészmérnök, egyetemi tanár köszöntötte a Dunaújvárosi Egyetem által rendezett Műszaki Tudományi Szekció több, mint négyszáz versenyzőjét. Mint mondta, kifejezetten példaértékű, mikor rengeteg hallgató és tanár együtt küzd ugyanazért a célért, a tudásért.

A versenyzőket harminc csoportba osztották és különböző kategóriákban indulhattak. A csoportok tagjai közt az első három helyezettet, valamint egy különdíjast jutalmaztak, nekik dr. Palotás Béla a Dunaújvárosi Egyetem tudományos és kutatási rektor-helyettese, az OTDK szervező bizottságának elnöke, valamint dr. Palotás Árpád Bence, az Országos Tudományos Diákköri Tanács Műszaki Tudományi Szakmai Bizottságának elnöke adták át az elismerő okleveleket. 

A dunaújvárosi Szűcs Botond, a Széchenyi gimnázium  egykori tanulója, jelenleg a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem energetikai mérnök szakának mesterképzésén vesz részt. Végül a gépészeti energetika, hőtan, áramlástan különdíjasaként távozhatott a versenyről. Mint mondta, ő péntek reggel a hulladék alapú, különleges tüzelési eljárásról szóló kutatását mutatta be a zsűrinek, melyben arra próbált megoldást találni, hogyan használják fel újra termikusan a kommunális hulladékot, akár távhőként is. Kutatását publikálni is szeretné egy szaklapban, mivel a hulladékkérdés mindenhol kritikus probléma, hogyan is lehetne környezetbarát módon újrahasznosítani. A díjnak nagyon örül, hiszen a cégek is értékelik, ha valaki tanulmányai során plusz kutatásokat végez, de számára ez inkább kikapcsolódást jelentett a rengeteg dolgozat és tanulnivaló mellett. A mesterképzés befejezése után szívesen jönne haza Dunaújvárosba, melynél szerinte jobb szülővárost egy mérnökhallgató sem kívánhatna magának.

A rovat további hírei: Oktatás

Ezek voltak a magyar érettségi feladatai

Ezek voltak a magyar érettségi feladatai

2018. máj. 07.

A barátságkutatásról szóló szövegértési feladatsor, míg a műelemző feladatok között József Attila és Szabó Lőrinc versei, illetve Balázs Béla meséje szerepelt az idei középszintű magyar írásbeli érettségin az eduline.hu oktatási szakportál információi szerint.

A magyar írásbelikkel kezdődik az érettségi hete

A magyar írásbelikkel kezdődik az érettségi hete

2018. máj. 07.

Ma a magyar nyelv és irodalom írásbelikkel folytatódnak az érettségik, a diákok emelt- és középszinten adnak számot tudásukról. A vizsgák mindkét szinten 240 percig tartanak. 

"Minden ország olyan lesz, amilyen az ifjúsága"

"Minden ország olyan lesz, amilyen az ifjúsága"

2018. máj. 05.

Idén már harmadik alkalommal rendezték meg a városi ballagási ünnepséget a Városháza téren. Ezúttal a Kereskedelmi iskola diákjai álltak ünnepi díszben a főtéren és búcsúztak alma materüktől.

Higiénia mindenek előtt

Higiénia mindenek előtt

2018. máj. 04.

Semmelweis óta tudjuk, hogy a kórházakban előforduló fertőzések elkerülésének leghatékonyabb módja a rendszeres és körültekintő kézhigiéné. A Szent Pantaleon Kórház dolgozói idén már másodjára rendeztek szakmai versenyt a témához kapcsolódóan.

Ballagások, érettségi

Ballagások, érettségi

2018. máj. 04.

Pénteken és a hétvégén országszerte elballagnak a diákok a középiskolákból, majd hétfőn a magyar írásbelikkel folytatódnak az érettségi vizsgák. 

Szakmájuk ifjú újvárosi sztárjai

Szakmájuk ifjú újvárosi sztárjai

2018. ápr. 27.

Farádi Patrik Zoltán ezüstérmet, Dienes Dominik bronzérmet szerzett a Szakma Sztár Fesztivál döntőjében.

A tehetségek érdekében

A tehetségek érdekében

2018. ápr. 26.

Második alkalommal rendezték meg a Fejér Megyei Intézményvezetői Tehetségkonferenciát, hogy továbbképzési lehetőséget nyújtsanak a pedagógusoknak abban, miként segíthetik a tehetséges gyerekek fejlődését.

  • További hírek

Friss hírek

  1. Alakul az alsóházi rájátszás menetrendje

  2. Új szakképzési bázis épül Dunaújvárosban

  3. DSTV: harmadjára is nagy siker

  4. Sok fotóst megihletett a téli szürkeség

  5. „Tiszta udvar, rendes ház” a Technikumban

Videók

Embedded thumbnail for DSTV: harmadjára is nagy siker

DSTV: harmadjára is nagy siker

Embedded thumbnail for DSTV: lenyűgöző fizika a "Magdában"

DSTV: lenyűgöző fizika a "Magdában"

Embedded thumbnail for DSTV: büszkeségünk a sportuszoda

DSTV: büszkeségünk a sportuszoda

Top hírek

  1. Így ünnepelte március 15-ét a város (galéria)

  2. Konyhatűzhöz riasztották a lánglovagokat

  3. Választás 2026: már végleges a szavazólap

  4. ICA-D: hullámok hátán a divat világában (galéria)

  5. Együtt ünnepelte a város a forradalom és szabadságharc hőseit március 15-én (galériával)

Galéria

Március 15-i ünnepség

Veres Viktória bemutatója a Kortárs Művészeti Intézetben

FitCity Dunaújváros (2026. március)

Dunaújváros Hetilap

XV. évfolyam 10. szám - 2026.03.13.

2025. © DS Média Kft. •  Médiaajánlat • Szerzői jogok • Adatvédelem • Impresszum • Közéleti hetilap • RSS

  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő