Dunaújváros Hetilap

Tavaszi tereprendezés

Molnár Emese - 2017. április 16. 10:28

Visszametszették az elöregedett ágakat, új fákat ültettek a szigetre, és megkezdték a fűnyírást a város területén a DVG Zrt. szakemberei.

A tavasz beköszöntével többféle munkálatokat kell elvégeznie az önkormányzat megrendelésére a DVG Zrt. erdészeti és parkfenntartási ágazatának a város növényzetén. Mészáros László ágazatvezető lapunknak elmondta, az erdőmunkálatok részeként ilyenkor pótolják azon meglévő fasorokat, amelyet esetleg kiszáradtak.

- A Szalki-szigeten most egy nagyon szép vörös tölgy sort telepítettünk. A kempingben van már egy kis vörös tölgy foltunk. Mivel ott jól érzik magukat ezek a fák, ezért úgy gondoltuk, hogy akkor kint is szép lesz. A városban nincs ilyen, úgyhogy ez egy különleges díszfoltja lesz a szigetnek - mondta Mészáros László.

Az erdőmunkálatokhoz tartoznak még a metszési feladatok. Az alsó Duna-parti úton jelentősen visszavágták a cserjefoltokat. Mint azt a főerdész elmondta, erre azért volt szükség, mert már elöregedtek az évek során, és most érték el azt a kort, hogy szükség volt a visszavágásukra. Nagyobb, látványos munkálat volt szintén az alsó Duna-parti úton a jegenyefák visszacsonkolása, amelyek az ottani rendezvényterület mentén húzódnak. Mészáros László hangsúlyozta, ezek már nagyon öreg fák, de nem szerették volna kivágni. A visszacsonkolással pedig még jópár évig meg tudják őrizni őket, és elkerülhetők a balesetek.

A parkfenntartási ágazat szakemberei megkezdték a fűnyírási munkálatokat a város egész területén. Ők gondozzák a városi virágágyásokat is. Jelenleg még az árvácskák és a tulipánok virágzanak.

- Ezek a növények nemsokára elvirágoznak. Akkor kiszedjük őket, és a talajcsere után, körülbelül május közepén huszonötféle egynyári virágot fogunk ültetni. Több mint tizenhatezer darab virág fogja díszíteni városunkat - tette hozzá Mászáros László.

A rovat további hírei: Közélet

Új járda és felújított parkoló készült, a héten városrészi nap is lesz

Új járda és felújított parkoló készült, a héten városrészi nap is lesz

2024. máj. 08.

A választási körzethatárok átigazítása minden önkormányzati képviselőnek feladatot jelentett, és egyeztetést. Motyovszki Mátyás, a 3-as választókerület képviselője újabb területeket kapott a régiekhez, már el is kezdett dolgozni, ráadásul már kész munkálatokról tud beszámolni.

Már lehet cserélni, házhoz vitték az energiatakarékos LED-es izzókat

Már lehet cserélni, házhoz vitték az energiatakarékos LED-es izzókat

2024. máj. 06.

Önkormányzatunk pontosan egy évvel ezelőtt kezdte a CYEB Energiamegoldások Kft.-vel közösen azt a kezdeményezést, amivel szeretett volna segíteni a dunaújvárosiaknak, hogy csökkenthessék a villanyszámláikat. Az ingyenes akció jelenleg is tart, sőt!

Felújítás vár a város legrégebbi óvodájára

Felújítás vár a város legrégebbi óvodájára

2024. máj. 06.

A választókörzetek törvényi felülvizsgálata következtében a Csillagvirág tagóvoda átkerült a 6-os választókörzetbe. Szabó Zsolt, a körzet képviselője ezt követően felkereste az óvodát, hogy a jelen és a közeli jövő feladatait egyeztessék. És már vannak látható változások az óvoda környezetében.

Óriási sikert hozott a 38. Bringatúra (galériával)

Óriási sikert hozott a 38. Bringatúra (galériával)

2024. máj. 05.

Parádés időben, remek hangulatban tekerték le a hagyományos távot Dunaújvárostól Mezőfalváig, majd vissza a 38. Bringatúra résztvevői szombaton délelőtt.

Minden dunaújvárosi kedvezményesen buszozhat

Minden dunaújvárosi kedvezményesen buszozhat

2024. máj. 04.

Sokat hallottunk már róla, volt is néhány állomása, mostantól viszont elérkeztünk oda, hogy minden dunaújvárosi lakos kedvezményes buszbérletet vásárolhat. A dunaújvárosiak többsége 1800 forintért válthat éves bérletet, a nyugdíjasok és a diákok továbbra is 1200 forintért buszozhatnak.

Fontos hely és fontos épület: az első lakóházra és a városépítőkre emlékeztek

Fontos hely és fontos épület: az első lakóházra és a városépítőkre emlékeztek

2024. máj. 04.

A város első épülete a Május 1. utcában épült 1950-ben, és május 2. az a dátum, amikor elkezdték építeni az első lakóházat. Gyakorlatilag e ház alapjainak lerakásával kezdődött a városépítés. Hetvennégy éve.

Immár 52. alkalommal rendezték meg az elsősegély versenyt (galériával)

Immár 52. alkalommal rendezték meg az elsősegély versenyt (galériával)

2024. máj. 03.

A "Közbiztonsági Hónap" programsorozatának fontos állomása volt a felmenő rendszerű elsősegély verseny a Kultik Moziban és környékén. Komoly erőpróba várt az indulókra a közelmúltban rendezett rangos viadalon.