Ugrás a tartalomhoz Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez a honlapon
Címlap

Top nav left

  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő
2026. feb. 25. Géza
FacebookYoutube
  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
főoldal
Menü
Dunaújváros Hetilap

Beindult a virágosítás

Közélet
virágosítás
közterület
Dunaújváros
nyár

facebook megosztás

Molnár Emese - 2017. máj. 29., 07:58

Nebáncsvirág, kakastaréj, kékzsálya, kék bojtocska és sárkánybegónia. Mintegy tizenhatezer egynyári virágot ültettek el a város területén.

A DVG Zrt. erdészeti és parkfenntartási ágazatának vezetője, Mészáros László elmondta, mintegy ezer négyzetméternyi felületen virágosítottak a város különböző pontjain. Több virágágyásban szükség volt a teljes talajcserére, például az egyetem előtti parkban, a Vasmű úti területen illetve a Dózsa György út főbb ágyásaiban is.  A közel tizenhatezer tő ültetésével négy nap alatt végeztek a cég kertészei. Összesen huszonnégy fajta virág pompázik most már a virágágyásokban, a virágtartókban.

Ezek között találhatunk nebáncsvirág „Sunpatiens” fajtasorozatot, amelyet tavaly ültettek először próbaként, idén pedig már nagyobb számban helyezték el a virágágyásokban ezt a nap- és betegségtűrő növényt. Van még többek között Kakastaréj bikavér fajtája, kékzsálya, kék bojtocska és több kiegészítő növény is. A kandelláberek virágtartóiba sárkánybegóniák kerültek. Mészáros László azt is elmondta, ebben az évben már a harmadik kaszálást kezdték meg a városban ezen a héten, jelenleg minden gépükkel a fűvágási munkálatokon, a zöldterületek karbantartásán dolgoznak.

A rovat további hírei: Közélet

Fontos beruházás zárult Táborálláson

Fontos beruházás zárult Táborálláson

2024. jan. 18.

Lezárult a "Táborállás csapadékvíz elvezetése" elnevezésű pályázati projekt még decemberben, amely a Széchenyi 2020 program keretében valósult meg uniós forrásból. 

DSTV: eredményes a plazmacentrum

DSTV: eredményes a plazmacentrum

2024. jan. 18.

Megnyitásának második évfordulójára készül a Duna Plazma Centrum, derül ki a DSTV összegzéséből. A Béke téri bázis egyre népszerűbb a városlakók és környékbeliek körében – az elmúlt év eredményei mellett szó esik a közeljövő terveiről, kezdeményezéseiről is. Hangkép.

Frissítik az életmentő készülékek térképét

Frissítik az életmentő készülékek térképét

2024. jan. 16.

Kicsivel több mint két év után aktualizálják a dunaújvárosi életmentő készülékek térképét a Dózsa György úti főposta előtt.

"Rajta, Újváros!": bemutatkoznak a jelöltek – Mezei Zsolt

"Rajta, Újváros!": bemutatkoznak a jelöltek – Mezei Zsolt

2024. jan. 15.

Megkezdte az önkormányzati választásokra készülő jelöltek bemutatását a "Rajta, Újváros!" Egyesület: új sorozatunk első részében Mezei Zsolt általános hatáskörű alpolgármester beszél az elmúlt ciklus eredményeiről, valamint a terveiről. Hangkép.
 

Elkezdődött a piac tetőszerkezetének felújítása, megszüntetik a beázást

Elkezdődött a piac tetőszerkezetének felújítása, megszüntetik a beázást

2024. jan. 14.

Novemberben már előkészítették a piac tetőszerkezetének felújítását a tartószerkezetek festésével, az új esztendő első napjaiban pedig elkezdődött a tetőszerkezet cseréje is. A piac továbbra is üzemel, a munkálatok csak részleges lezárásokkal járnak. 

DSTV: sokaknak segített az Adománykuckó

DSTV: sokaknak segített az Adománykuckó

2024. jan. 14.

Egyre fontosabb a szociális intézmények, szerepe, derül ki a DSTV visszatekintő összeállításból. Sokan kérnek segítséget, de Dunaújvárosban tudnak és akarnak segíteni – mindenkinek. Törő Anikóval összegezte az elmúlt év munkáját az Adománykuckóban. Hangkép.
 

Széchenyi 70: nagy találkozásra készülnek

Széchenyi 70: nagy találkozásra készülnek

2024. jan. 13.

Nagyszabású gálával, öregdiákok összetartásával, rendhagyó órák özönével ünnepli alapítása 70. év évfordulóját a Széchenyi István Gimnázium. Első beharangozó, lesz még több híradásunk márciusig – nagyon nagy találka készül!

  • További hírek

Friss hírek

  1. "A Gebei" – vetítéses kötetbemutatóval kezdődik a József Attila Könyvtár új sorozata

  2. Újabb bajnoki előtt a DFVE

  3. DSTV: Caldo Pizza & Étterem

  4. A Farsang Kupáért fociztak

  5. Látta? Felismeri? Jelentkezzen mihamarabb!

Videók

Embedded thumbnail for DSTV: Caldo Pizza & Étterem

DSTV: Caldo Pizza & Étterem

Embedded thumbnail for DSTV: vízilabdázók köszöntése

DSTV: vízilabdázók köszöntése

Embedded thumbnail for DSTV: téltemető tüzeskedés a Vasvári udvarán

DSTV: téltemető tüzeskedés a Vasvári udvarán

Top hírek

  1. Mentőhelikopteres bevetés a Szórádon (frissítve)

  2. Új bázison folytatja a DunaKosár közössége

  3. Látta? Felismeri? Jelentkezzen mihamarabb!

  4. Jótékonysági bál az emberek egészségéért (galériával!)

  5. DSTV: idén is sikeres volt a Magda bál

Galéria

IX. Szent Pantaleon Jótékonysági Bál

Kolbászfesztivál (2026)

FitCity Dunaújváros (2026. február)

Dunaújváros Hetilap

XV. évfolyam 7. szám - 2026.02.20.

2025. © DS Média Kft. •  Médiaajánlat • Szerzői jogok • Adatvédelem • Impresszum • Közéleti hetilap • RSS

  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő