Csőváz!

Már ha valaki megengedhette magának! Igaz, nem volt túl drága, de az ára az átlag fölött volt. Ja, az 50-es, 60-as években áldozatot követelt a korszerűség; még ha nem kis jóindulat kellett is, hogy korszerűnek lássuk a magyar csővázast…

Az akkori ember szépnek látta. Nem is volt igazán csúnya, de a tradicionális bútorstílus eleganciájával nem vetekedhetett. A szocialista szellem… akarom mondani, ipar ezt kínálta a modernség jelképeként. Sokan hitték is, hogy nem a romlott Nyugat terméke, hanem a „mi” leleményünk eredménye. És ez félig-meddig igaz is volt. Nyugatról jött ugyan – de egy magyar ember találmányaként hódította meg a világot. Ennyiben volt a miénk.

Megalkotója a Pécsről elszármazott Breuer Marcell, a művészkörökben Lajkó; egyébként valóban Lajos volt, a második keresztneve szerint. De nem erről lett híres. És még csak nem is a csővázas bútorral szerzett nagy ismertséget, ez nála csak afféle szellemi melléktermék volt. Valójában épülettervező tehetsége vitte el a világhírig. A funkcionalista építészet egyik legnagyobb hatású mestereként tisztelték.

Ma száztizenöt éve, 1902. május 21-én született. A Pécsett megszerzett érettségivel a bécsi Művészeti Akadémián szobrász tanulmányokba fogott. Igaz, csak fél évig tartott ki a szobrászat mellett, de határozott elképzelésekkel utazott tovább: Weimarban, a Bauhaus szellemi központjában akarta képességét próbára tenni. A „nagy” Walter Gropius mellett ez sikerült. Amikor a Bauhaus-iskola költözött, kollégáit követte Dessauba. Ott tervezte az első csővázas bútorát; ehhez az ötletet a biciklikormány adta.

Később Berlinben építész-tervező gyakorlatot szerzett. Néhány év alatt rangos feladatokat teljesített, s már semmi nem állíthatta meg a szakma csúcsáig. Sok más mellett az UNESCO párizsi székházának, vagy Minnesota apátsági egyetemének tervei kerültek ki a keze alól. És bár való igaz, hogy az épületei tették világhírűvé – a tengerentúlon tervezőként és tanárként is a legnagyobbak közt jegyezték –, de Európában belsőépítész és bútortervező munkássága hasonló elismerést váltott ki. Neki köszönhetjük tehát a csővázas bútort; bár szó mi szó, az eredeti Breuer Marcell-szék „egy kicsit” elegánsabb volt, mint az ötvenes években született hazai koppintások…