Ugrás a tartalomhoz Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez a honlapon
Címlap

Top nav left

  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő
2026. feb. 28. Elemér
FacebookYoutube
  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
főoldal
Menü

Érdre látogat a Kohász

Sport
DKKA
Dunaújváros
kézilabda
bajnokság

facebook megosztás

spigott - 2017. máj. 19., 09:02

A bajnoki tabella harmadik helyén álló Érd elleni rangadón húznak szerelést szombaton este hat órától a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia felnőtt együttesének játékosai.

Mindössze három forduló maradt már csak hátra a K&H Női Kézilabda Liga idei szezonjának küzdelmeiből, vagyis a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia csapata nagyon közel van ahhoz, hogy elérje azt, amit a kitűzött maga elé, s megszerezze a nemzetközi kupaindulást jelentő helyek valamelyikét. Együttesünknek van még esélye a bronzérem kivívására is, de a papírforma alapján inkább a negyedik helyezés az, amit elérhetnek kézilabdázóink, ám ehhez hátralévő három mérkőzésükből kettőt muszáj lesz megnyerniük. Ehhez az első lépést már most szombaton megtehetik Kovács Annáék, akik ezúttal a tabellán éppen előttük álló Érd otthonában lépnek pályára, méghozzá annak tudatában, hogy amennyiben a házigazdák nyernek, azzal bebiztosítják harmadik helyüket, míg dunaújvárosi győzelem esetén már szinte "semmi nem mentené meg" a mieinket a negyedik helytől sőt, maradna esély még az előrébb lépésre is.

Ez persze egyáltalán nem ígérkezik könnyű feladatnak, mert az Érd gárdája egy remek játékosokból álló, nagyon jól összerakott csapatot alkot az idei szezonban. Ezt már a mieink is tapasztalhatták, hiszen a két gárda eddig három alkalommal játszott egymással, s mind a háromszor szombati vetélytársunk örülhetett a győzelemnek. Tisztában van a feladat nehézségével György László, a DKKA csapatának vezetőedzője is, aki szerint támadásban és védekezésben is fegyelmezetten kell játszani ahhoz, hogy sikerüljön megfogni az érdi együttest.

Képek forrása: DO-archív

"Nem számolgatunk, mindig az előttünk álló mérkőzéssel foglalkozunk, s bár az Érd egy nagyon erős csapat, természetesen a győzelem reményével lépünk pályára szombaton is. Ellenfelünknek több kiemelkedő képességű játékosa is van, nagyon gyorsan tudnak váltani védekezésből támadásba, vagyis fontos lesz, hogy fegyelmezetten, jól rendeződjünk vissza, míg támadásban nagyon oda kell figyelnünk a helyzeteink kihasználására" – fogalmazott a Kohász szakvezetője, aki szerint együttesét semmilyen teher nem nyomja a szombati mérkőzésen.

A rovat további hírei: Sport

Egyéni csúcsok és döntős helyek

Egyéni csúcsok és döntős helyek

2024. júl. 27.

Az országos serdülő bajnokságon is igyekeztek kihozni magukból a maximumot a DKSE tehetséges úszói.

Kovács Zsófia nem indul az olimpián

Kovács Zsófia nem indul az olimpián

2024. júl. 26.

Sajnos nem vehet részt a párizsi ötkarikás játékokon a csütörtöki pódiumedzésen megsérült Kovács Zsófia.

Párizs 2024 - Vereség a franciáktól a nyitányon a női kézilabdázóknál

Párizs 2024 - Vereség a franciáktól a nyitányon a női kézilabdázóknál

2024. júl. 25.

A magyar válogatott 31-28-ra kikapott a címvédő és világbajnok franciáktól csütörtökön a párizsi olimpia női kézilabdatornájának első fordulójában.

DSTV: Klujber Katrin izgatottan várja a kezdést

DSTV: Klujber Katrin izgatottan várja a kezdést

2024. júl. 25.

Örömteli esemény, hogy vasárnapra is jutott egy olimpikon köszöntés – a dunaújvárosi születésű Klujber Katrin a magyar női kézilabda válogatott tagjaként utazik az olimpiára. Az egykori DKKA játékos jelenleg az FTC színeiben játszik, izgatottan várja az ötkarikás játékokat. Hangkép.

A fővárosban kezd a Kohász

A fővárosban kezd a Kohász

2024. júl. 25.

Idegenben kezdi és idegenben is fejezi be a 2024/2025-ös bajnoki szezon küzdelmeit a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia felnőtt együttese.

DSTV: Párizsra figyelve

DSTV: Párizsra figyelve

2024. júl. 24.

Szombat délelőtt a csónakháznál folytatódott az olimpiai köszöntések sora – a dunaújvárosi Hajdu Jonatán párosban Adolf Balázzsal utazik majd az ötkarikás játékokra. Az esemény részeként a szakosztály és a DKSE vezetése kérdezte a sportolót és az edzőket az elvégzett munkáról, a felkészülésről, s persze az olimpiai reményeikről. Hangkép.

Fiatal center érkezik a fővárosból

Fiatal center érkezik a fővárosból

2024. júl. 24.

A 21 esztendős Cseh István az UTE mezét cseréli dunaújvárosira a 2024/2025-ös szezonban.

  • További hírek

Friss hírek

  1. DSTV: értékelés az Acélbikáknál

  2. Szexuálisan bántalmazta nevelt lányát – vádemelés a vége

  3. Ingyen megtekinthetők a DKKA hazai mérkőzései

  4. Foglalkoztatási kerekasztalt szerveztek

  5. Horrorfilm-antológia, országos díszbemutató a Kultik Moziban

Videók

Embedded thumbnail for DSTV: értékelés az Acélbikáknál

DSTV: értékelés az Acélbikáknál

Embedded thumbnail for DSTV: sokszínű programot ígér a népfőiskola

DSTV: sokszínű programot ígér a népfőiskola

Embedded thumbnail for DSTV: dupla siker a Pingpong Házban

DSTV: dupla siker a Pingpong Házban

Top hírek

  1. Mentőhelikopteres bevetés a Szórádon (frissítve)

  2. Látta? Felismeri? Jelentkezzen mihamarabb! (FRISSÍTVE)

  3. Május végéig meghosszabbították Mezei Zsolt letartóztatását

  4. Jótékonysági bál az emberek egészségéért (galériával!)

  5. Szexuálisan bántalmazta nevelt lányát – vádemelés a vége

Galéria

IX. Szent Pantaleon Jótékonysági Bál

Kolbászfesztivál (2026)

FitCity Dunaújváros (2026. február)

Dunaújváros Hetilap

XV. évfolyam 8. szám - 2026.02.27.

2025. © DS Média Kft. •  Médiaajánlat • Szerzői jogok • Adatvédelem • Impresszum • Közéleti hetilap • RSS

  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő