Európa legjobbjához látogat a Kohász

spigott - 2017. május 11. 9:00

A bajnoki címvédő, jelenleg is listavezető, friss BL-győztes Győri Audi ETO együttesének otthonában lép pályára pénteken a DKKA női kézilabda csapata.

A Ferencváros bravúros legyőzése után sem ünnepelhetett sokáig a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia együttese, mely hétfőn már újra munkába állt, hogy megkezdje felkészülését a gárda előtt álló újabb bajnoki találkozóra. Mely finoman szólva sem ígérkezik könnyű feladatnak, ugyanis pénteken este háromnegyed nyolctól a hétvégén BL-győzelmet ünneplő Győri Audi ETO vendégeként kell bizonyítania György László tanítványainak. A találkozó egyértelmű esélyesének a Rába-parti zöld-fehérek számítanak, hiszen keretükben világsztárok tömkelege játszik, s azok után, hogy vasárnap este megnyerték a BL budapesti négyes döntőjét, hazai környezetben egy szép győzelemmel szeretnének ünnepelni szurkolóik előtt.

Tisztában van az erőviszonyokkal együttesünk vezetése is, ám mint azt György László vezetőedző elmondta, minden erejükkel azon lesznek, hogy megnehezítsék a jelenleg is listavezető győriek dolgát a péntek esti összecsapáson.

"Természetesen mi is nagyon örülünk annak, hogy sokadszorra is egy magyar csapat nyerte meg a legrangosabb európai kupasorozatot. Nem mi vagyunk az esélyesek, a győriek tele vannak kiváló játékosokkal, a hétvége is bebizonyította, hogy nagyon egységesek, vagyis mi minden teher és tét nélkül, felszabadultan játszhatunk pénteken. Mi építgetjük tovább csapatunkat, s bár fontos lesz számunkra is a Győr elleni mérkőzés, vannak ennél még fontosabb feladatink is. Tisztességgel, becsülettel szeretnénk lejátszani a találkozót, tudásunk legjavát nyújtva, s azt majd a mérkőzés eldönti, hogy ez mire lesz elegendő" – fogalmazott a DKKA szakvezetője, aki sajnos biztosan nem számíthat a junior válogatott keddi mérkőzésén súlyos bokasérülést elszenvedő Klujber Katrinra, ám a többiek jó hangulatban várják a péntek esti győri összecsapást.

Klujber Katrinra nem számíthak a Kohász! (Képek: DO-archív)

Bár kezdő jobbszélsője sérülését nem kívánta kommentálni csapatunk vezetőedzője, mi azonban nem szeretnénk szó nélkül elmenni mellette. Klujber Katrin pénteken még a Ferencváros legyőzéséből vette ki a részét a Kohász színeiben, szombaton a fővárosi junior BL-döntőben játszott hatvan percet, míg kedden már Balatonbogláron, a Vác felnőtt csapata elleni összecsapáson volt érdekelt, egészen ötvenhat percig, mikor súlyosnak tűnő bokasérülést szenvedett. Szűk öt nap alatt ez három találkozót jelentett tehetséges jobbszélsőnk számára, aki természetesen nagy örömmel vett részt a junior válogatott mérkőzésein is, ám a szakvezetés igazán odafigyelhetett volna arra, hogy mennyi terhelést ad a szezon végére már egyébként sem friss játékosnak. Persze értjük, hogy fontos a junior csapat felkészülése, júliusban világbajnokság vár a korosztály legjobbjaira, ám az eredmények hajszolása mellett (Katrin a norvégok elleni BL-sikerből és a Vác legyőzéséből is tizenegy góllal vette ki a részért), azért a játékosok egészsége valamivel fontosabb. Mert könnyen elképzelhető, hogy Klujber Katrin számára már most véget ért a klubszezon, ami komoly érvágás együttesünknek, ám emellett válogatott szereplése is veszélybe került, ami a junior nemzeti együttest is nehéz helyzetbe hozta a vb előtt. Biztosan megérte…

 

A rovat további hírei: Sport

Versennyel emlékeztek a birkózás helyi legendájára (galériával)

Versennyel emlékeztek a birkózás helyi legendájára (galériával)

2025. feb. 03.

Bár a csapatversenyben nem sikerült dobogóra állni, rengeteg érmes helyezéssel zárták a helyi birkózók az Arany iskolában megrendezett Komóczi Gábor Emlékversenyt a mögöttünk hagyott hétvégén.

Remek meccsek Rácalmáson

Remek meccsek Rácalmáson

2025. feb. 03.

A Dunaújváros PASE együttesének sikerével ért véget az I. alkalommal megrendezett Hóvirág Kupa elnevezésű kispályás női labdarúgó torna a Rácalmási Sportcsarnokban.

Idegenben javíthatnak a futsalosok

Idegenben javíthatnak a futsalosok

2025. feb. 03.

Martonvásáron, a tabellán nyolcadik Mad Dogs ellen folytatja az NB II-es pontvadászat küzdelmeit a Dunaújváros Futsal csapata ma este nyolc órától.

Fontos győzelmet aratott a Kohász

Fontos győzelmet aratott a Kohász

2025. feb. 02.

Izgalmakban bővelkedő, nagy hullámvölgyeket hozó csatában aratott hatgólos sikert a DKKA női kézilabda csapata az MTK elleni hazai bajnokin szombaton este.

Hozták a kötelezőt

Hozták a kötelezőt

2025. feb. 01.

Az első negyedben még akadozott a gépezet, ám így is sima, kilencgólos győzelmet aratott a DFVE női vízilabda csapata a III. Ker. TVE elleni hazai bajnokin.

A második szettig működött a terv

A második szettig működött a terv

2025. feb. 01.

Ismét közel volt a részsikerhez, de a Kazincbarcika ellen is két szoros és egy sima játszmában szenvedett vereséget a DKSE Röplabda csapata az Extraligában.

Újabb hazai bajnoki vár a DFVE csapatára

Újabb hazai bajnoki vár a DFVE csapatára

2025. jan. 31.

Hazai környezetben erősítheti meg harmadik helyét a bajnoki tabellán a DFVE női vízilabda csapata szombaton délután.