Ugrás a tartalomhoz Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez a honlapon
Címlap

Top nav left

  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő
2026. már. 17. Gertrúd, Patrik
FacebookYoutube
  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
főoldal
Menü

Fordított és győzött a Dunaferr

Sport
röplabda
Kecskeméti TE
Dunaújváros

facebook megosztás

Szárszó Lajos - 2017. máj. 07., 22:09

A Kecskemét ellen folytatta a bajnoki rájátszás küzdelmeit röplabda csapatunk, mely igen izgalmas, fordulatokkal teli összecsapáson tudott nyerni.

A férfi röplabda NB I ötödik helyért folyó rájátszásának második körének első összecsapását a MAFC együttese ellen 3-0 arányban simán nyerte a Dunaferr, melynek a Kecskemét ellen kellett bizonyítaniuk, hogy válogatottjait nélkülözve sem lehetnek könnyen verhető ellenfelei a hírös város csapatának. A bajnoki alapszakaszt tekintve a találkozó esélyese a kecskeméti gárda volt, hiszen a hazaiaktól három alapember válogatottság, míg Kiss Marcell pedig sérülés miatt hiányzott. Őket a Dunaferr fiataljai, míg Tomanóczy Tibor vezetőedzőt Kelemen István próbálták meg pótolni.

A vendég együttes kezdett pontosabban, akik Pesti nyitásai után négy ponttal megléptek (4-8). Ekkor megpróbált felzárkózni fiatal csapatunk, de nem sok sikerrel (8-12), sőt, a kecskemétiek még egy lapáttal rá tudtak tenni (11-16). Ezt sajnos nem tudták lekövetni Hatvany Zsolték, így a Jánossy által vezérelt vendégek simán behúzták a szettet (14-25). A második szettre alaposan összerántotta csapatát Kelemen István, így egy teljesen más Dunaferrt láttunk, mint előtte. Azonnal előnybe is kerültek a mieink (6-3), ezt azonban gyorsan ledolgozták Gyurkó Sándor tanítványai (6-6). Ezt követően ismét nálunk lett az előny (9-6), mely előnyt 14-9-ig sikerült megőriznünk. Ekkor felzárkózott a Kecskemét, akik 16-nál egyenlítettek, majd át is vették a vezetést (17-18). A végjátékban hol az egyik, hol a másik gárda vezetett, melyből a Dunaferr jött ki győztesen (27-25). A harmadik játékban bekezdett a vendégcsapat (1-8), majd a hullámzó játékból kilábaló hazaiak megkezdték a felzárkózást (9-13). Ez a különbség állandósulni látszott (12-16), de hihetetlen összpontosítással összeszedték magukat Hatvanyiék, akik 19-nél egyenlítettek. Ez annyira felszabadulttá tette őket, hogy innen már nem volt megállásuk, és behúzták a szettet (25-21). A negyedik játékban a lélekben erősebb Dunaferr teljesen összezilálta a vendégeket, így már az elején jelentős előnyre tettek szert (8-2), melyet nem engedtek ki a kezükből, és nagy különbséggel nyerték a szettet (25-14), ezzel együtt a találkozót, így sikerült a visszavágás a Budapesten elszenvedett vereség után.

Dunaferr SE – HÉP-Kecskemét 3-1 (14-25, 27-25, 25-21, 25-14)

Vezették: Bodrogi László és Jámbor Tamás

Dunaferr SE: Kholmann Norbert, Szabó Péter, Guzmics Richárd, Hatvany Zsolt, Móró Ákos, Stefanovics Krisztián, Hartyányi Gergő (liberó). Cserék: Laczi Dominik, Csizmadia Tamás. Vezetőedző: Kelemen István

HÉP-Kecskemét: Leiner Péter, Török Patrik, Horváth Kristóf, Jánossy Bálint, Szabó Márton, Pesti Marcell, Csala Bernát (liberó). Cserék: Török Szabolcs. Vezetőedző: Gyurkó Sándor

A rovat további hírei: Sport

Ilyés Ferenc: nem egyéni ambíciók vezérelnek

Ilyés Ferenc: nem egyéni ambíciók vezérelnek

2023. ápr. 15.

Ilyés Ferenc kijelentette, nem egyéni ambíciók vezérlik a Magyar Kézilabda Szövetség (MKSZ) elnöki posztján, amelyre pénteken választották meg.

Visszavágna a Vácnak a Kohász

Visszavágna a Vácnak a Kohász

2023. ápr. 15.

Hazai környezetben, a Vác elleni összecsapással folytatja a bajnoki küzdelmeket a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia felnőtt csapata ma délután öt órától.

Kovács Zsófia csodaszép ezüstje az Európa-bajnokságon

Kovács Zsófia csodaszép ezüstje az Európa-bajnokságon

2023. ápr. 14.

Végletekig kiélezett küzdelemben, óriási izgalmak után szerzett ezüstérmet a törökországi Európa-bajnokság egyéni összetett döntőjében a DKSE tornásza, Kovács Zsófia. (Frissítve: 18:31)

Sikeres hazai edzőtábor

Sikeres hazai edzőtábor

2023. ápr. 14.

Minden igényt kielégítő edzőtáborban csiszolhatták tudásukat a gyermekek a Gurics György Birkózó Centrumban.

Zárásként vereség a hollandoktól a Világkupa-selejtezőn

Zárásként vereség a hollandoktól a Világkupa-selejtezőn

2023. ápr. 14.

A magyar női vízilabda-válogatott vereséggel zárta a Rotterdamban rendezett Világkupa-selejtezőt, miután egy tét nélküli mérkőzésen 12-11-re kapott ki a holland csapattól.

DSTV: EL-serleg és válogatott vendég a Hankooknál

DSTV: EL-serleg és válogatott vendég a Hankooknál

2023. ápr. 13.

Április elején a Hankook Tire Magyarország Kft. rácalmási gyárában volt megtekinthető az UEFA Európa Liga trófeája. Emellett a szerdai napon ellátogatott a céghez a 97-szeres válogatott labdarúgó Gera Zoltán, az UEFA Európa Liga Döntő Budapest 2023 nagykövete is. (Hangkép)

Az ausztrálokat is legyőzte, szuperdöntőben a magyar válogatott

Az ausztrálokat is legyőzte, szuperdöntőben a magyar válogatott

2023. ápr. 13.

A magyar válogatott a második mérkőzését is megnyerte a Rotterdamban zajló női vízilabda világkupa-selejtezőben, ezzel már biztosan ott lesz a sorozat Long Beach-i szuperdöntőjében.

  • További hírek

Friss hírek

  1. Továbbra is az élmezőnyben a PASE

  2. Virágok váltják majd a választási plakátokat

  3. DSTV: büszkeségünk a sportuszoda

  4. Választás 2026: már végleges a szavazólap

  5. Új menüvel várja vendégeit a kultikus étterem

Videók

Embedded thumbnail for DSTV: büszkeségünk a sportuszoda

DSTV: büszkeségünk a sportuszoda

Embedded thumbnail for DSTV: levelezőlap lett a hónap műtárgya

DSTV: levelezőlap lett a hónap műtárgya

Embedded thumbnail for DSTV: aranykorszellem a Bartók galériájában

DSTV: aranykorszellem a Bartók galériájában

Top hírek

  1. Így ünnepelte március 15-ét a város (galéria)

  2. Nehéz, de törekedni kell a békés együttélésre

  3. Konyhatűzhöz riasztották a lánglovagokat

  4. ICA-D: hullámok hátán a divat világában (galéria)

  5. Választás 2026: már végleges a szavazólap

Galéria

Március 15-i ünnepség

Veres Viktória bemutatója a Kortárs Művészeti Intézetben

FitCity Dunaújváros (2026. március)

Dunaújváros Hetilap

XV. évfolyam 10. szám - 2026.03.13.

2025. © DS Média Kft. •  Médiaajánlat • Szerzői jogok • Adatvédelem • Impresszum • Közéleti hetilap • RSS

  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő