Ugrás a tartalomhoz Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez a honlapon
Címlap

Top nav left

  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő
2026. már. 17. Gertrúd, Patrik
FacebookYoutube
  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
főoldal
Menü
Bartók Kamaraszínház és Művészetek háza

Két év múlva a világörökség része lesz a kőtár?

Kultúra
Kőtár
szabó Imre
Dunaújváros

facebook megosztás

Vass Ádám - 2017. máj. 12., 18:10

Pénteken Dunaújvárosban ülésezett a világméretű műemlékvédelmi civil szervezet, az ICOMOS Magyar Nemzeti Bizottsága, melyhez, mint minden alkalommal, most is szakmai program társult, aminek keretein belül a tagok megismerkedhettek városunk történelmével.

Városunkban tartotta rendes évi közgyűlését az ICOMOS Magyar Nemzeti Bizottság, amely egy világszintű nemzetközi műemlékvédelmi civil szakmai szervezet, aminek egyik fő feladata a nemzetközi és hazai műemlékvédelmi elvek összhangjának megteremtése, komoly szakértők bevonásával. Fennállásuk óta huszonhatodik alkalommal tartottak közgyűlést, de csak most pénteken először Dunaújvárosban, a Városháza "C" szárnyának rendezvénytermében. Az idei évben a délutáni szakmai programtervezet során - a helyszínhez is illeszkedően – két időszerű témával foglalkoztak.

Egyrészt a szocialista realizmus és a szocialista modern építészet emlékeivel kapcsolatos, az európai trendekhez kapcsolódó témakört járták körbe. Erről Visy Zsolt alelnök, miniszteri biztos elmondta, az egyesület minden tagja örült a dunaújvárosi látogatásnak, hiszen csak most kezdjük felfedezni, megbecsülni az olyan épületeknek az értékeit, amilyenek például az Ady Endre utcától a Dózsa György útig tartó szakaszon találhatók. Mint mondta, ez a Weiner Tibor által alkotott parkosított, zöld belvárosi tervezet akkoriban sem volt megszokott és csak később vált elterjedté. A délután folyamán ezeket az épületeket, valamint a felső Duna-parton található szoborparkot is meglátogatták Szabó Imre városi főépítész vezetésével egy tematikus séta keretein belül. Ezután közösen megtekintették az Intercisa Múzeum állandó, a szocialista várost bemutató kiállítását, végül ehhez kapcsolódó előadásokat hallgattak.


 

A másik fontos téma, maga Intercisa volt, vagyis a készülő világörökségi felterjesztés megtárgyalása. A témáról Visy Zsolt úgy nyilatkozott, szinte biztos, hogy 2019 nyarán sikeresen bírálják majd el a pályázatot, melynek előkészületei jelenleg is gőzerővel folynak a januári benyújtásig. A sikeres elbírálás azt is jelentené, hogy mintegy négyszázmillió forint jutna a római kori kőtár, a fazekas kemence, a tábor és több más műemlék fejlesztésére és védelmére, megóvására.

A rovat további hírei: Kultúra

Rangos egyházi kitüntetést kapott Bráda Tibor

Rangos egyházi kitüntetést kapott Bráda Tibor

2022. ápr. 10.

Magas egyházi kitüntetést vehetett át az alkotásai révén Dunaújvároshoz is szoros szálakkal kötődő Bráda Tibor festőművész, üvegművész. A művésznek Veres András győri megyéspüspök, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) elnöke adta át a Pro Cultura Christiana díjat a keresztény kultúra átadása terén végzett szolgálatáért. 

Városi versünnep – díjátadóval, kiállítással

Városi versünnep – díjátadóval, kiállítással

2022. ápr. 09.

Versben a város címmel hirdetett pályázatot a magyar költészet napja alkalmából a József Attila Könyvtár és a Bartók Kamaraszínház – a díjátadóra versünnepi programmal várják az irodalom lokálpatrióta szerelmeseit vasárnap este. Folytatás a könyvtárban – már hétfőn.

DSTV: a "Galambok" emléke

DSTV: a "Galambok" emléke

2022. ápr. 08.

Rendhagyó darabot választott a hónap műtárgyának az Intercisa Múzeum, derül ki a DSTV összegzéséből. Ezúttal a valaha felállított, majd eltávolított Galambok című alkotás egyik galambja került a középpontba. Hangkép.

DSTV: sikeres játékbemutató a könyvtárban

DSTV: sikeres játékbemutató a könyvtárban

2022. ápr. 07.

Remek lokálpatrióta közösségi kezdeményezésről tudósít a DSTV összeállítása. A József Attila Könyvtárban mutatták be a Legyen tiéd Dunaújváros! nevű társasjátékot a napokban. Hangkép. 

DSTV: tanösvénytúrákat szervez az Intercisa Múzeum

DSTV: tanösvénytúrákat szervez az Intercisa Múzeum

2022. ápr. 06.

A történelem és várostörténet szerelmeseihez szól a DSTV összeállítása. Az Intercisa Múzeum a szocreál építészet helyi emlékeihez szervez tanösvénytúrákat, derül ki Nagyné Hodik Mónika történész-muzeológus beszámolójából. Hangkép.
 

OlvasóPróba a könyvtárban – könyvvel, kaláccsal, kakaóval

OlvasóPróba a könyvtárban – könyvvel, kaláccsal, kakaóval

2022. ápr. 05.

A 3K jegyében (könyv, kalács, kakaó) jegyében folytatódik a József Attila Könyvtár fiatal olvasóinak szóló közösség kezdeményezése csütörtökön.

Eseménydús hónapra készül a zeneiskola

Eseménydús hónapra készül a zeneiskola

2022. ápr. 05.

"Kihelyezett" koncerttel éppen ma kezdődik az a gazdag programsorozat, amelyre a Sándor Frigyes Zeneiskola várja a muzsika szerelmeseit – lényegében egész hónapban. Itt a teljes kínálat, még szülő-diák hangverseny is lesz!

  • További hírek

Friss hírek

  1. ICA-D: két nőművész közös bemutatkozása

  2. Továbbra is az élmezőnyben a PASE

  3. Virágok váltják majd a választási plakátokat

  4. DSTV: büszkeségünk a sportuszoda

  5. Választás 2026: már végleges a szavazólap

Videók

Embedded thumbnail for DSTV: büszkeségünk a sportuszoda

DSTV: büszkeségünk a sportuszoda

Embedded thumbnail for DSTV: levelezőlap lett a hónap műtárgya

DSTV: levelezőlap lett a hónap műtárgya

Embedded thumbnail for DSTV: aranykorszellem a Bartók galériájában

DSTV: aranykorszellem a Bartók galériájában

Top hírek

  1. Így ünnepelte március 15-ét a város (galéria)

  2. Nehéz, de törekedni kell a békés együttélésre

  3. Konyhatűzhöz riasztották a lánglovagokat

  4. ICA-D: hullámok hátán a divat világában (galéria)

  5. Választás 2026: már végleges a szavazólap

Galéria

Március 15-i ünnepség

Veres Viktória bemutatója a Kortárs Művészeti Intézetben

FitCity Dunaújváros (2026. március)

Dunaújváros Hetilap

XV. évfolyam 10. szám - 2026.03.13.

2025. © DS Média Kft. •  Médiaajánlat • Szerzői jogok • Adatvédelem • Impresszum • Közéleti hetilap • RSS

  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő