A Szent Pantaleon Kórház dolgozói közül idén heten nyújtották be munkáikat a Tudományos Bizottság által meghirdetett "Fiatal orvosok pályázatára". Első helyen díjazták dr. Szulik Évát, a Sürgősségi Betegellátó Osztály orvosát.
”. Első helyen díjazták dr. Szulik Évát , a Sürgősségi Betegellátó Osztály orvosát, aki a szepszis diagnosztikájáról és kezelésének nehézségeiről szóló munkájáért a legjobb előadó díját is átvehette. A díj apropóján beszélgettünk vele.
- A „Fiatal orvosok pályázata” évek óta meglévő program, amely keretében saját kutatást, illetve méréseket kell végezni, valamint egy prezentációt kell készíteni és előadni. Az én témám a szepszisről szólt. Ez egy olyan gyakori betegség, ami a köznyelvben nem nagyon ismert, esetleg vérmérgezésként. Ám a vérmérgezés nem teljesen fedi ezt, mert a szepszis egy speciális gyulladásos folyamat. Olyan betegség, amit ha felismer, akkor próbál megszüntetni a szervezetünk, de ha nem tudja, akkor visszafordíthatatlan folyamatok sorozata indul el, ami több szerv elégtelenségéhez vezet és ezáltal gyakorlatilag a halálhoz. Sajnos egy 30-60 százalékos halálozással járó betegségről van szó, amellyel foglalkozni kell. A legnagyobb probléma az, hogy nehéz felismerni. Két évvel ezelőtt előadtam egy esetet a Sürgősségi Orvostani Kongresszuson, és ebből jött az ötlet, hogy ezzel tovább lehetne foglalkozni, megnézni, hogy itt, a kórházban mindez hogyan történik. Ennél a betegségnél nagyon fontos az időtényező és hogy miként kezdjük el a kezelést. Ezek elsődleges tényezők, amelyek nagyban befolyásolják, hogy mi lesz a betegség kimenetele.
- Annak idején miért az orvosi pályát választotta?
- Az édesanyám ápolónő volt, a kórház mindig az életünk része volt. Amióta az eszemet tudom, mindig orvos akartam lenni! Már a babáimat is gyógyítottam, infúziót kötöttem be nekik. Végül az álmom beteljesüléseként belgyógyász lettem, 2014 novemberében szakvizsgáztam. Tősgyökeres dunaújvárosiként az Arany iskolában végeztem az általánost, majd a Széchényiben érettségiztem. 2005-ben végeztem általános orvosként Pécsett, majd egy évet dolgoztam a dunaújvárosi kórházban, aztán visszamentem rezidensképzésre 2006-ban. 2013-ig ott dolgoztam az I. sz. Belgyógyászati Klinikán. Közben megszületett a kislányom. A gyes után úgy döntöttem, hogy nem megyek vissza a klinikára, hanem hazajövök. Másfél év munka után szakvizsgáztam, és 2015 áprilisától jöttem a sürgősségire.
- A sürgősségi osztály általában nem az orvosok álma.
- Az a fajta ember vagyok, aki szereti a pörgést, azt, hogy gyorsan kell döntéseket hozni adott helyzetben. Gyakorlatilag mindig is szerettem a sürgősségi ellátást. Pécsett még nem volt sürgősségi osztály, csak belgyógyászati ambulancia, így a sürgősségi betegek ellátása ott zajlott és azt is nagyon szerettem, csakúgy, mint a belgyógyászati intenzívet. Ez mindig közelebb állt hozzám, mint a kissé nyugalmasabb belgyógyászat, amely egy spekulatív szakma, több idő áll rendelkezésre a diagnózis felállítására. Ha ott maradok, akkor a gasztroenterológiai szakirányt választottam volna. Az kicsit manuálisabb, de a sebészet, a műtéti beavatkozások távol állnak tőlem. Szeretem, hogy gyorsan tudunk segíteni az embereken és sok a sikerélmény. Az itteni munka széleskörű, sokrétű, mindemellett folyamatos kihívás, sok tudást igényel. Találkozunk neurológiai, urológiai, belgyógyászati, fertőző osztályos beteggel, stb., szinte mindennel.
- Mi az, amit szeretne elérni, hová lehet fejlődni?
- Személyes célom, hogy a belgyógyászati szakvizsgára ráépítve megcsináljam az intenzív szakvizsgát. Ezt két év alatt elvileg meg lehet tenni, és utána akár műszakvezetőként dolgozhatnék itt, a sürgősségi osztályon. Azt gondolom, hogy megtaláltam a helyemet. Amióta itt dolgozom, azóta azt érzem, hogy jó helyen vagyok. Az eltelt tizenkét évem alatt itt érzem magam a legjobban. Ez nem véletlen. Nagyon jó a csapat, a nővérek, az orvosok, a hangulat, öröm ide bejönni dolgozni. Itt soha nem érzi az ember, hogy magára lenne utalva, mindig van valaki, aki segít, ha szükséges. Nagyon jól össze lehet dolgozni, igazi csapatmunka folyik. Rengeteg beteget látunk el, ettől függetlenül soha sem teher a munka. Bár vannak stresszes napok, de kifejezetten élvezem, ha dolgozni jöhetek. Nehéz döntés volt otthagyni a belgyógyászatot, de egy pillanatra sem bántam meg! Nem gondolkodom másban. Dunaújvárosi születésűként szeretem a szülőhelyem, nem tervezem, hogy elmegyek innen, se máshová Magyarországon belül, se külföldre. Ragaszkodom a városhoz. Éltem Pécsen 12-13 évet, láttam a szépségeit, de nem tudtam megszokni, mindig ide vágytam vissza. Földhöz ragadt vagyok, nem tudnék kimenni külföldre még csak dolgozni sem, mert hiányozna a magyar szó.
- Mi az, ami ennyire a szívéhez nőtt?
- Ez a város egy élhető város. Úgy látom, hogy a dunaújvárosiak ragaszkodnak is hozzá. Szeretem, hogy itt sok a zöld terület, sok park van, sok fa, és a Duna-partunk egyszerűen gyönyörű! Szerintem a legszebb az országban! Nem véletlenül futok ott minden reggel.
- Mit csinál szabadidejében?
- Van egy hétéves kislányom, Dóra, első osztályos a Dózsa iskolában. Az apukájától elváltam, egyedül nevelem. Új párommal komoly a kapcsolatunk, együtt tervezzük a jövőt. A klinikai munka nagyon kemény, személytelen volt. Sokat lehetett tanulni szakmailag, de rengeteget kell dolgozni, nem családbarát. Nekem viszont az első a kislányom. Szeretek háziasszony lenni, főzni, sütni, az itteni munkától függetlenül tyúkanyó típus vagyok. Két és fél éve kezdtem el futni. Napi 5 kilométereket futok, és azon kívül utazgatunk a párommal. Nagyon szeretek olvasni. Általában krimiket, azon belül a svéd krimiket kedvelem, de Paulo Coelhot is nagyon szeretem. Gyerekként faltam a Robin Cook könyveket. Ezek szórakoztattak. Természetesen rengeteget társasozunk a kislányommal, kártyázunk, játszunk. Például a memória játékok is mindennaposak. Amennyi időt csak lehet, azt mind vele töltöm.
